2023. április 05. | 07:58

Ezért persze nem a lelátón izzad az ember, hanem egészen prémium körülmények között élvezheti a versenyt.

Sok F1-rajongó szeretné minél közelebbről és közelebbről élvezni a versenyt. Ahogy a brutál gépek elsüvítenek eszetlen tempóban a fejed előtt a pályán, az semmihez sem fogható élményt ad.

2,5 millió forintért válthatunk olyan jegyet, amivel nem csak kényelemben élvezhetjük a versenyt három napig, de Pit Lane sétát és Paddock túrát is kapunk amellett, hogy még étkeztetéssel is várnak.

Gondolhatnánk, hogy ez a Paddock Club nevű jegy a legteteje, ennél már nem lehet jobb és kényelmesebb. Pedig de, hiszen létezik még Legend jegy is, amely közel 3,7 millió forintba kerül a három napra.

Ez a jegy magába foglalja a Paddock Clubbal járó előnyöket is, de annál mégis többet ad - ha már drágább. Ebbe beletartozik az is, hogy a verseny végén akár a pódium közvetlen közeléből élvezzük végig a győzelmi pillanatokat.

A milliós magaslatokba rúgó jegyek árát akár két részletben is kifizethetik azok, akik a futam közben erre az élményre vágynak. Egy igazi rajongónak ez maga lehet az álom, azonban több millió forint nem kevés egy ilyen jegyért.

A magyarországi futamot egyébként 2023 júliusában tartják. A szokás szerint 3 napos hétvége Mogyoródon július 21-23 között lesz.

Depositphotos