2020. április 04. | 23:27

A Hyundai-csapatfőnök szerint legkorábban nyár végén indulhat be az autósport.

Andrea Adamo, a Hyundai Motorsport csapatvezetője a roomnews számára adott interjúban mondta el véleményét a koronavírus járvány miatt kialakult helyzet kapcsán a motorsport jövőjéről. 

Bár az autógyár 27 országból származó dolgozóját hazaküldték, a munka nem állt le.

“A mérnökökkel videokonferenciákon egyeztetünk, a PR- és marketingmenedzsereink is igyekeznek amennyire csak lehet, normál mederben tartani az életünket. Autógyártóként kompromisszumot követel tőlünk a helyzet, hiszen a szerelőink nem tudnak home office-ban autókat építeni. Egyeztetünk az új autók és a már meglévők fejlesztéséről a mérnökökkel. Ők és a tervezőink teljesen jól tudnak otthonról is dolgozni, a laptopjukkal csatlakoznak a cég rendszeréhez, így azért lehet valamennyire haladni, de persze nem ugyanolyan, mintha normál menetrendben dolgoznánk” - vázolta a helyzetet az olasz szakember.

Andrea Adamo arról is beszélt, hogy szerinte gyökeres változás következhet az utazási szokásokban és természetesen az autóversenyzésben is. 

“Folyamatosan kapcsolatban vagyunk a nemzeti és nemzetközi automobil szövetségekkel és promóterekkel, percről percre figyeljük az eseményeket. Látnunk kell ugyanakkor, hogy a sport és a motorsport most egyáltalán nem élvez prioritást, vannak fontosabb dolgok ennél. Az időnk, vagyis a hetek száma korlátozott, nem hinném, hogy július előtt bármi érdemleges történni fog, és véleményem szerint elfelejthetjük az eddigi utazási gyakorlatot, hogy elég volt egy személyi igazolványt lobogtatva az utolsó pillanatban felszállni a repülőre. Változni fog a világ, de hogy milyen irányba, azt még nem tudhatjuk.”

A csapatvezető úgy látja, a motorsport abban a formában, és azokkal a költségekkel, ahogyan eddig működött, a továbbiakban nem lesz fenntartható. 

“Minden autógyár világszerte bajban van, senkinek sem célja most autót venni. Pontosan kell tudnunk, mekkora összeget fordíthatunk jövőre motorsportra. Fontos látni, hogy ha ugyanúgy akarjuk folytatni az autóversenyzést 2021-ben, ahogy azt 2019-ben csináltuk, akkor senki nem fog versenyezni és egyszerűen megöljük a motorsportot. Más költségeken kell szerveznünk versenyeket, vagy kevesebb futammal vagy más lebonyolítással, különben nem fogjuk túlélni.”

Andrea Adamo elárulta azt is, hogyan telnek a napjai, milyen - természetesen autóversenyzéshez köthető - könyvet olvasott utoljára, és melyik a kedvenc filmsorozata. 

roomnews/Kőváry Anett