2020. április 03. | 14:33

A WTCR tavalyi bajnokának szakmai vezetésével és a Hungaroring közreműködésével E-sport bajnokság indul.

Ha már a motorsport szezonnak idén még az előszelét sem érzékelni, legalább a Hungaroring E-sport Bajnokság névre hallgató 5 fordulóból álló bajnokság futamain izgulhatunk. A tét pedig nem kisebb mint a 2021-es idényre szóló ülés a M1RA csapat egyik igazi versenyautójában, amellyel egy magyar vagy nemzetközi autós gyorsasági bajnokságban indulhat a legjobb.

Michelisz Norbert is a szimulátoros eredményeinek köszönheti, hogy 2005-ben, 21 évesen igazi versenyautóban is bizonyíthatott. 14 évvel később pedig a magyar autósport első világbajnoka lett, miután a Hyundai Motorsport gyári versenyzőjeként tavaly megnyerte a WTCR-t, a túraautózás csúcssorozatát.

Most lehetőséget ad a fiatalabb generációnak egy hasonlóan meseszerű karrierre, legalább is egy magyar tehetség elindulhat az úton, és a számítógépet valódi versenyautóra cserélheti jövőre.

Az esély minden magyar számára elérhető a határainkon innen és túl, ráadásul teljesen ingyen. Az 5 fordulóból álló online szezon végén az 5 legtöbb pontot szerző szimulátoros elméleti és fizikai felmérésen vehet részt a M1RA szervezésében.

Végül majd közülük választják ki a legfelkészültebbet, aki rajthoz állhat a M1RA színeiben egy magyar vagy nemzetközi autós gyorsasági bajnokságban 2021-ben, amelynek költségeit a bajnokság támogatói fedezik.

A RaceRoom biztosítja az április 13-án induló bajnokság platformját. A virtuális mezőny stílusosan a Hungaroringen kezdi és ott is fejezi be a harcot. Külön jó, hogy a játékban be lehet kapcsolni Michelisz Norbert „szellemautóját”, ennek köszönhetően esély nyílik versenyezni a túraautó-világbajnokkal. Persze az éles megmérettetés az indulók között zajlik, akik a fordulók előtti selejtezőkön kvalifikálhatják magukat a versenyen induló 24 legjobb közé.

A játékban vezethető összes autó M1RA versenygépeinek virtuális testvére, mégis más festéseket kapnak, ennek jótékonysági célja van. A szervezők a kezdeményezéssel nemcsak arra buzdítanak, hogy maradj otthon, hanem anyagilag is segítenének a koronavírus miatt kialakult nehéz helyzetben. A további részletekről később számolnak be.

„Az elmúlt időszakban számtalanszor kérdezték tőlem, hogy mi jutott eszembe legelőször, amikor világbajnok lettem. A tizenöt évvel korábbi önmagamat láttam, aki egyetemre ment és már kezdett letenni az álmáról, hogy valaha autóversenyző lesz, de ennek ellenére folyton szimulátorozott a pécsi albérletben. Tudom, hogy ma is sokan gyakorolnak otthon a számítógépen és álmodoznak, hogy egyszer talán kapnak egy lehetőséget. Most én szeretnék esélyt adni valakinek. Az e-sport kiváló terep, hogy megtaláljuk a tehetségeket, és a legalkalmasabbnak egy teljes szezonra szóló versenyzési lehetőséget garantálunk 2021-ben. Szeretnék köszönetet mondani a névadó Hungaroring mellett a SimplePay by OTP Mobilnak, az OMV Hungária Ásványolaj Kft.-nek, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.-nek és a PC Trade Systems Kft.-nek, hogy támogatják a bajnokság komoly céljait. Arra biztatok mindenkit, hogy tegyen próbát, mert az álmok valóra válhatnak!” – mondta Michelisz Norbert, a WTCR bajnoka.

„Már eddig is foglalkoztattak minket a virtuális térben zajló sorozatok, s most, hogy a pálya egy ideig zárva tart, úgy gondoltuk, itt az idő, hogy mi is beálljunk egy ilyen bajnokság mögé. Természetesen nem volt mindegy, hogy melyiket választjuk, de Michelisz Norbertnél jobb partnert keresve sem találhattunk volna a megvalósításra. Az ő jól ismert sikertörténete reményt adhat a mostani szimulátor-versenyzőknek. Ugyanakkor a Hungaroring számára is nagyon fontos, hogy új hősök szülessenek, hiszen az utóbbi években azt tapasztaltuk, hogy a Formula 1-es versenyen kívül a magyar sztárpilótákért telnek meg a lelátók, minél több van belőlük, annál jobb nekünk és a magyar autósportnak. Bízunk benne, hogy a Hungaroring E-sport Bajnokságból kerül majd ki a következő Michelisz Norbi” – nyilatkozta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója.



Így néz majd ki a bajnokság:

Az első futam előtti előselejtezőről a 24 leggyorsabb idővel rendelkező induló jut be a versenyre.

A hungaroringi verseny első 15 helyezettje automatikus indulási jogot szerez a soron következő fordulóra.

Innentől pedig a fennmaradó 9 helyre továbbra is az előselejtezőkön lehet bejutni.

Minden forduló egy szabadedzést követő időmérőből, majd két futamból áll. Az első futam normál rajtsorrend alapján indul, a másodikon az időmérő első tíz helyezettjének fordított sorrendjével.

Az időmérőn az első tíz helyezett 10–1 pontot szerez.

Mindkét futamon az első 15 helyezett szerez pontot, az első harmincat, a tizenötödik egyet.

Versenynaptár:

  • 1. forduló: Hungaroring, április 30., Előselejtező: Április 13–26.
  • 2. forduló: Monza, május 14., Előselejtező: Május 1–10.
  • 3. forduló: Nürburgring, május 28., Előselejtező: Május 15–24.
  • 4. forduló: Szepang, június 11., Előselejtező: Május 29.–Június 7.
  • 5. forduló: Hungaroring, június 25., Előselejtező: Június 12–21.

Az időmérőkről és a futamokról magyar nyelvű kommentárral élő közvetítések várhatóak a M1RA hivatalos Facebook-oldalán és YouTube-csatornáján.

M1RA