A Hungaroring története - sok minden változott '86 óta, de az F1 maradt!

Közzétéve:
2019-07-30, 05:34

Az évek alatt a második otthonommá vált a 34 éve épült létesítmény, amely az F1 klasszikus pályáinak sorába állt

Megpróbálom röviden kiemelni a lényeget, nem ígérem, hogy menni fog. A Hungaroring ugyanis a szívem csücske, és szerintem egy könyvet lehetne írni már csak a megépítéséről, nem hogy a több mint 30 éves történetéről.

A mogyoródi pálya építése

A Formula-1 akkori vezetése már a 80-as évek elején eldöntötte, hogy a "vasfüggöny" mögé akarja hozni a Száguldó Cirkuszt. A világbajnokságot üzemeltető szervezet listáján Moszkva és Jugoszlávia szerepelt. Azonban Bernie Ecclestone egy magyarországi látogatása alkalmával Rohonyi Tamás és Frank Tamás hatására Budapest is felkerült a listára.

Ezen belül a Városliget és a Népliget kapta a legnagyobb figyelmet, de végül egy új pálya építése mellett döntöttek, amelyet a Mogyoród és Kerepestarcsa elterülő hétforrás völgyében, mintegy 73 hektáros területre képzeltek el. Mint később kiderült hét forrás is ered a területen, ami megnehezítette a munkát.

Bernie Eccleston portréja

1985 szeptemberében meg is kötötték a szerződést, majd öt taggal megalakult a pálya építéséért és a verseny rendezésért felelős Formula-1 Gazdasági Társaság, amelyhez később további hat cég csatlakozott.

A tervezést az Aszfaltútépítő Vállalat mérnökei, Papp István és Gulácsi Ferenc végezték világviszonylatban is újnak számító technikai megoldásokkal. A munkálatok során félmillió köbméter földet mozgattak meg a területen, a vízelvezetést több cső beépítésével biztosították.

Ezután következett csak a három réteg aszfalt lerakása, ezzel párhuzamosan kialakították a bukótereket, menekülő - és szervizutakat, lelátókat. A nézők védelmére szolgáló kerítés és a külső vasbeton elemek is a helyükre kerültek.

A Hungaroring főépülete és a célegyenes építés alatt

A 208 méter hosszú, három emeletes főépület mindössze 3 hónap alatt készült el, mellette helyezték el a boxokat. A célegyenes másik oldalára álmodták meg a gold tribünt, amely felett a kommentátor állások kaptak helyet.

A létesítményt egyedülállóan sokféleképpen meg lehet közelíteni, az autóval érkezők számára 44 ezer férőhelyes parkolót biztosítottak. A tömegközlekedést kedvelők vonat, busz és hév közül is választhattak (mára ez kicsit megváltozott, nem jó irányba).

A Hungaroring gold tribünje hátulról

A gépek és az emberek egy percre sem álltak meg, hihetetlen szervezettség jellemezte a projektet. Ennek köszönhetően a Hungaroring nyolc hónap alatt készült el, amely rekordidőnek számít az F1-es pályák közt. Így márciusra be is fejeződtek a munkálatok.

Az F1 előtti főpróbának a Béke és Barátság Kupába tartozó autós és motoros versenyeket szánták, ezeket 1986. június 13-15. között rendezték. Ekkor már teljes felkészültségben állt a létesítmény 4 000 fős sportszakmai személyzete is.

A Hungaroring jelképe

Fura szívószálak az utolsó kanyar előtt, avagy a Hungaroring jelképe a nemzeti trikolorban pompázó emlékmű, amely Mihály Gábor szobrászművész nevéhez fűződik. A díjnyertes művész több alkotása is látható Budapest több pontján, mindegyiknek a magyar történelem és az olimpiai gondolat megismertetése a célja. A Sporttal kapcsolatos plasztikáin az erő, a dinamika jut kifejezésre.

Első F1 a "vasfüggöny" mögött

1986. augusztus 10-én került sor az első Forma-1-es Magyar Nagydíjra, amely egyben a sportág történetében az első keleti blokk egyik országában tartott hétvége.

Abban az évben a naptár 11. versenye volt a 16-ból a hungaroringi, ahol mintegy 300 000 néző volt jelen. A 76 körös kimondottan forró és izgalmas megmérettetést végül Nelson Piquet nyerte, Ayrton Senna és Nigel Mansell előtt.

A versenyzőket és technikákat egyaránt  megviselte a nyomvonal, illetve a hőség. Sorban álltak ki különböző problémákkal a pilóták, a 26 autóból csupán 10 ért célba. Ezzel együtt is remekül vizsgázott a pálya vezetése és személyzete a világ előtt, így további öt évig rendezhetett még F1-es Nagydíjat a Hungaroring. Azonban a létesítményt a rendszerváltozáskor öt évre bérbe adták Bernie Ecclestone-nak. Ez az időszak nem volt túl sikeres egyik félnek sem, így 1995-től a Hungaroring Sport Zrt. kezében van az irányítás.

Átépítések a Hungaroringen

A tervezők remek munkát végeztek, ugyanis az elmúlt több mint három évtized alatt csupán kétszer nyúltak a nyomvonalhoz.  Az eredetileg 4 014 méter hosszú aszfaltcsík 1989-ben 3 975-re csökkent, miután a négyes kanyart jelentő sikánt kivették (ennek a rázókövei ma is láthatók a jelenlegi hármas kanyar belső ívén található szervizúton).

A Hungaroring nyomvonalának változásai

2003-ban egy nagyobb volumenű átalakítás keretein belül átszabták a célegyenest, valamint az 1-es, a 12-es és a 14-es kanyart. Azóta pedig nem változtattak a 4 381 méteres hosszán.

2016-ban az aszfaltréteg kicserélésével egy nagyszabású fejlesztési lánc vette kezdetét. Idén, azaz 2019-ben az F1-es Nagydíjat követően felújítják a tribünöket és modernizálják a létesítményeket. Erre elvileg tíz hónap áll majd rendelkezésre, amely szakszerű bontást és újraépítést igényel.

Hungaroring - A kanyarok nevei

A Hungaroring több szempontból is eltér a többi pályától, ugyanis a kanyaroknak nincs hivatalos elnevezése, mint a Monacóban vagy Silverstone-ban. 2003-ban volt erről egy javaslat, azt azonban nem fogadták el.

Két kanyar azonban rendelkezik közismert névvel, melyet a pálya mellett dolgozók terjesztettek el. Az egyik ilyen a 4-es kanyar, amely „Mansell” névre hallgat, ennek oka az 1987-es ominózus kerékrögzítő anyacsavar leesése.

A Mansell kanyar

A 11-es kanyar Jean Alesiről kapta a nevét, ez az 1995-ös nagydíjra vezethető vissza, amikor a szabadedzéseken mutatott megpördülések után az időmérőn oda is csapta a 27-es rajtszámú Ferrarit.

Néhány emlékezetes pillanat a mogyoródi pálya kapcsán

Klasszikus, forró és poros - a versenyzők általában ezeket említik, amikor szeretett mogyoródi pályáról kérdezik őket. A nyár közepén rendezett versenyeken általában hőség fogadja a mezőny tagjait. Annak ellenére szeretik a pilóták ,hogy a szezon egyik legnehezebb megmérettetése, és nagyon nehéz győzni a technikás, kanyargós, egyenesekben nem bővelkedő pályán.

Sebastian Vettelnek például 9 évre volt szüksége ahhoz, hogy 2015-ben bevegye a Hungaroringet, ezt felhasználva tudott két évvel később ismét diadalmaskodni. Michael Schumachernek négyszer sikerült győzni a magyar aszfaltcsíkon, sőt, 2001-ben négy futammal a szezon vége előtt itt ünnepelte negyedik világbajnoki címét. Az abszolút csúcstartó Lewis Hamilton, aki hat magyar futamgyőzelem birtokosa.

A Hungaroring egy helikopterről fotózva

Fernando Alonso 2003-ban a Hungaroringen vált az akkori legfiatalabb F1-futamgyőztessé a 22 évével, ő is szeret Budapestre látogatni, rendszerint itt ünnepelte születésnapját. Akárcsak Nigel Mansell, aki egyszer egy Skála nevű lovat kapott ajándékba.

Ezeken kívül természetesen rengeteg emlékezetes megmozdulás volt a több mint három évtized alatt. Ilyen Damon Hill esete 1997-ből, amikor utolsó körben esett vesztette el a vezető helyet. Hasonlóan emlékezetesek Alain Prost és Ayrton Senna nagy csatái, amire az idősebb korosztály emlékezhet.

De nem kell annyira messzire menni, Jenson Button Mogyoródon aratta első diadalát, ráadásul esőben. A 2010-es Schumacher Barrichello elleni megmozdulása is emlékezetes maradt számos rajongónak, akárcsak Felipe Massa szerencsétlen esete 2009-ből.

A hazai pálya varázsa

2003-ban történelmi pillanatnak lehettek szemtanúi a kilátogatók, ugyanis ekkor versenyzett először magyar pilóta a Formula-1-ben. Ez Szujó Zolinak is egy maradandó élmény volt, ahogy el is mondta a vele készített interjúban.

Az akkor 22 éves Baumgartner Zsolt pár éve már egy Formula-3000-es autót terelgetett, majd a Jordan tesztpilótája lett. A szombati szabadedzésen a csapat ír versenyzője, Ralph Firman autójáról leszakadt a hátsó szárny a Mansell felé haladva, így nem tudott elfordulni és a gumifalban végezte. A hatalmas becsapódásban megsérült a lába és elvesztette az eszméletét is, az orvosok pedig megtiltották neki a hétvége folytatását. Így került képbe a magyar pilóta, akinek menedzsere elintézte, hogy ő folytathassa a hétvégét.

Baumgartner az időmérőn 19. lett, sajnos a futamot nem sikerült befejeznie motorhiba miatt. A következő futamon is neki kellett beugrania csapattársa helyére, ahol a tizenegyedik helyen futott be. Vagyis második világbajnoki versenyén majdnem pontszerző lett, erre felfigyelt a Minardi, aki a következő teljes szezonra szerződtette. A 2004-es, kaotikus Amerikai Nagydíjon végül a nyolcadik, pontszerző helyen intették le, azóta is ő az egyetlen magyar származású pontszerző az F1 történetében.

Baumgartner Zsolt a 2018-as Nagy Futamon

Baumgartner utána nem volt már aktív tagja a Száguldó Cirkusznak, de közel maradt a tűzhöz és azóta is az F1 Experiences csapatának tagja, a szezon bizonyos versenyein egy kétülésesre átalakított korábbi versenyautóval viszi a VIP-vendégeket. Ezen kívül a Nagy Futamon és különböző bemutatókon is volán mögé ül.

Ugorjunk vissza kicsit az 1987-es Magyar Nagydíjra, ahol a 25 éves Kesjár Csaba több próbakört is mehetett a Zakspeed Turbóval a pénteki edzések után. Ő lett az első magyar autóversenyző, aki Formula-1-es autót vezethetett.

Kesjár Csaba az autója mellett állva

A három kör megtétele után lejött pilótát az ott lévők hősként ünnepelték, őt tartották az első az első lehetséges magyar F1 résztvevőként, sajnos azonban az élet közbeszólt. 1988-ban egy F3-as edzésen életét vesztette Németországban.

Akkoriban a másik élversenyző Krasznai János volt, aki az F1-hez hasonló tömegeket tudott megmozgatni, 1987-ben 130 000 ember szurkolt neki a pálya mellől. 1988-ban már a legerősebb kategóriában mérettette meg magát és egyből egy hatodik helyet szerzett év végén. Következő évben az összetett tabellán a dobogó legalsó fokára állhatott fel, ekkor az év versenyzőjének is választották. 1990-ben már nem is futott teljes szezont, ennek fényében szép eredmény az a hatodik hely. Utána fel is hagyott a kamionversenyzéssel, ami pont ebben az időben indult fejlődésnek.

Kiss Norbert a Hungaroring utolsó kanyarjában

Többek közt Kiss Norbi sikereinek köszönhető, hogy 2015-ben 25 év kihagyás után visszatért a Kamion Eb hazánkba. Ekkor szinte teltház előtt körözött a szombathelyi versenyző. Azóta minden évben ellátogat a Hungaroringre a mezőny és hatalmas érdeklődés övezi.

Michelisz Norbert az egyes kanyar féktávján

Michelisz Norbert miatt szintén rengetegen járnak ki évek óta a Hungaroringre a WTCR versenyekre, hogy buzdítsák kedvenceiket.

2019, a Hungaroring jelene

A sok modern pálya között a Hungaroring a hagyományt, a klasszikus stílust képviseli, amely mára igenis felértékelődött. A versenyzők, a csapatok szeretnek ide jönni, a völgy gyönyörű, a hangulat kiváló, a város közelségét pedig mindenki, de tényleg kivétel nélkül mindenki imádja. A Magyar Nagydíj az egyetlen kelet-közép-európai verseny, amely 2026-ig élő szerződéssel bír.

A kilencedik legtöbb F1-futamot itt rendezték, ami igen nagy szó, továbbá a harmadik azon pályák sorában - Monte-Carlo és Monza után- amelyek folyamatosan szerepelnek az F1 versenynaptárában. Az elmúlt 33 alkalommal sosem volt veszélyben a helyszín, sőt, 2002-ben elnyerte az Év versenye díjat is.

A Hungaroring főbejárata

Természetesen más versenysorozatok szereplői is előszeretettel járnak a Hungaroringre. A Német Túraautó-bajnokság, a World Series by Renault több évben is ellátogattak ide. A Superstars Series, a GT Open, a Ferrari Racing Days pedig kellő közelségbe engedte a nézőket, akárcsak az idén második alkalommal megrendezett Hungaroring Classic. Ezek a számomra kedves szériák voltak, de szerencsére reggelig tudnám sorolni a rendezvényeket.

Nem véletlenül irigykednek a pályánkra környező országok!

Személyes sztorik a mogyoródi pálya kapcsán

Én 14 éves koromban, 2009-ben jártam először a Hungaroringen, a GT Open egyik napján. Azonnal hatalmukba kerítettek a GT3-as Ferrarik és Porschék. Fura módon mégis a Formula autózás lett a világom.

Az évek alatt rengeteg baráti és haveri kapcsolat alakult ki a paddockban, többek közt Krisztiánnal is itt találkoztunk először, akkor persze nem sejtettük, hogy közösen fogunk utat törni magunknak az autósport zárt világában. Nekem a Hungaroring a terepmunkát, az adrenalint, az örökös szelet, esőt vagy kánikulát és a jókedvet jelenti. Neked mit jelent a mogyoródi aszfaltcsík?

Fotók:

  • MTI
  • Papp István Archivuma
  • Origo
  • 24.hu
  • Zsiska Ferenc

További autós hírek

Lassan tele a város civil járörökkel, mindenütt kamerák, folyamatosan indulnak dashcam alapján is az eljárások hivatalból, valamint sorra történnek az…

Mindannyian találkoztunk már ilyen autóssal, aki egyszerűen nem bírja, ha valaki mellé ér, és ezért gyorsítani kezd – írja vezess.…

A Debreceni Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondtalan okozásának vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki Polgáron ütközött…

Nincs mese. Autósként rossz végén állunk annak a bizonyosnak abban az értelemben, hogy nem az autós forgalom érdekében történnek fejlesztések,…

Amikor a körforgalomban Vin Dieselnek képzeled magad, de a közönség nem értékeli a produkciódat – írta legújabb pofátlan(TAN)ító videójához a…

Kapcsolódó írások

Hamilton autója és sisakja közelről
2019. augusztus 06.
Rengetegszer fotóztam már a Hungaroringen, most mégis minden teljesen más volt.
A Hungaroring főbejárata
2019. július 31.
Hétvégén rendezik a 34. Magyar Nagydíjat a Hungaroringen és már holnap a helyszínről tudósítok neked.
Élménybeszámoló a Kamion EB-ről + galéria!
2017. augusztus 30.
Kamionok és szuperautók hétvégéje volt a Hungaroringen, mely eseménynek a színfalak mögül mi is részesei lehettünk.
A Red Bull Racing boxa előtti lámpa, háttérben az autóval
2019. augusztus 01.
Rekkenő hőségben kezdődött el a 34. Formula-1-es Magyar Nagydíj.