2019. március 12. | 07:00

Azt mondják, hogy az autóversenyzés olyan, mint a kábítószer. A Forma-1-re is igaz ez, hiszen számos versenyzője volt a Száguldó Cirkusznak, akik nem bírták sokáig az F1 nélkül

Társszerző: Hajdu Balázs

Fernando Alonso tavaly jelentette be, hogy kiszáll a Forma-1-ből, idén mégis tesztelni fogja az MCL34-est. Ennek apropóján következzen most egy olyan lista, mely a sportágtól visszavonult, ám tesztelni mégis visszatérő versenyzőket tartalmazza.

Michael Schumacher – Ferrari

Michael Schumacher sokmindent kipróbált 2006-os visszavonulását követően. Belekóstolt a motorversenyzésbe, dolgozott a Ferrari tanácsadójaként, ám ez mégsem bizonyult elegendőnek a hétszeres világbajnok számára. 2007-ben és 2008-ban összesen 2000 kilométert tesztelt. Felipe Massa 2009-es, Hungaroringen bekövetkezett rémisztő balesete után felmerült, hogy ő fogja helyettesíteni a brazilt. Ez végül Schumacher nyaksérülése miatt hiúsult meg, melyet egy korábbi motorbalesetben szedett össze. 

Mi történt ezután? 

2009-ben ugyan nem jött össze a beugrás, Schumacher azonban érzett magában annyi erőt, hogy 2010-ben visszatérjen, és három idényt teljesítsen a Mercedes csapatánál. 

Aguri Suzuki – Bridgestone

Amikor a Bridgestone bejelentette, hogy 1997-től a Forma-1 gumiszállítója lesz, a japán cégnek szüksége volt egy tesztpilótára. Valaki olyanra, aki tapasztalt, nincs szerződése, és lehetőleg beszél japánul. Így esett a választás a rendkívül tapasztalt, frissen visszavonult, kétségkívül japán Aguri Suzukira. Suzuki volt az első, aki japán versenyzőként dobogóra állhatott a Forma-1-ben. Az 1996-os teszteken Suzuki történetesen azt a Ligier JS41-est vezethette, mellyel egy évvel azelőtt még versenyzett.

Mi történt ezután?  

A Forma-1-es visszatérés versenyzőként nem igazán került szóba Suzuki számára, aki azért a Super Aguri csapatvezetőjeként újra a Forma-1-ben találta magát. A Bridgestone pedig 2010-ig volt a Formal-1 gumiszállítója. 

Alain Prost – McLaren

1994-ben felröppent a hír, hogy a friss világbajnok Alain Prost a McLaren autóját fogja tesztelni. Rögtön beindultak a találgatások, hogy a francia pilóta visszatérhet korábbi sikerei helyszínére. Az Estorilban rendezett teszt meggyőzte Prostot arról, hogy nem érdemes felrúgnia a Frank Williamsszel kötött megállapodását, hiszen úgy érezte, hogy a Peugeot motoros MP4/9 a középmezőnynél előrébb nem végezhet. 

Mi történt ezután?  

Prost 1995-ben és 1996-ban is tesztelte a McLarent. Visszatérését ekkor is sokan biztosra vették, ő viszont 1997-ben inkább megalapította saját Forma-1-es csapatát. 

Derek Daly – Jordan

Az ír autóversenyző Derek Daly öt szezont töltött a Forma-1-ben 1978 és 1982 között. Ezt követően hét idényen át versenyzett CART sorozatokban, néhány alkalommal Le Mansban is elindult. Később újságíróként is dolgozott. Jelentős tapasztalatának köszönhetően tesztelhette Alain Prost világbajnok Williams FW15C autóját és az 1995-ös Ligier LS41-et. 2004-ben régi barátja, Eddie Jordan meghívására tesztelhette a Jordan EJ13-mat Silverstoneban.

Mi történt ezután?  

22 évvel visszavonulását követően nem merült fel a visszatérés lehetősége. Daly a következőképpen magyarázta a tesztlehetőséget:

„Eddie Jordan még mindig tartozik nekem némi pénzzel, egy 1973-ban vásárolt versenyautó kapcsán. Ezzel a teszttel törleszti tartozását” - viccelődött Daly.

Jean Alesi – McLaren

Forma-1-es karrierje tizenhárom szezonjában Jean Alesi versenyzett a Tyrrell, a Ferrari, a Benetton, a Sauber, a Prost és a Jordan színeiben. Visszavonulását követően, 2002-ben – amikor Alesinek érvényes szerződése volt a Mercedes DTM csapatával – a McLaren szerződtette a franciát, hogy segítsen a gumik tesztelésében. Jean Alesi 224 kört tett meg a Paul Ricard versenypályán.

Mi történt ezután? 

Alesi ugyanabban az évben 90 körön át tesztelt a McLarent Mugellóban. Szóba került, hogy ő lesz a csapat hivatalos tesztpilótája, de erre végül nem került sor. Alesi még öt évet húzott le a DTM-ben, majd a Lotus és a Pirelli Forma-1-es nagyköveteként tevékenykedett. 

Nigel Mansell – Jordan

Nigel Mansell és Eddie Jordan sem tartotta jelentősnek az 1992-es világbajnok 1996-os decemberi tesztjét a Jordan-Peugeot autójával. A valóság az volt, hogy a 43 éves Mansell komolyan gondolkodott a Forma-1-es visszatérésen – ez lett volna a negyedik alkalom. A híresztelések szerint 5 millió fontos fizetést ajánlottak neki. A tesztre Barcelonában került sor, ahol Mansell mindössze három tizeddel volt lassabb az újonc Ralf Schumachernél. Végül nem jött létre az egyezség, így 1997-ben Giancarlo Fisichella lett az ifjabb Schumacher csapattársa. 

Mi történt ezután? 

Mansell egy londoni bemutatón még vezette a Jordant 2004-ben, a Forma-1-es visszatérésre viszont nem került sor. 

John Watson – Jordan

Amikor Eddie Jordan 1991-ben bejelentette, hogy az F1-ben kíván részt venni csapatával, szüksége volt egy megbízható pilótára. Felkereste John Watsont, aki az 1983-mas idény végén köszönt el a sportágtól. Watson 1990 novemberében 20 kört teljesített Silverstoneban a rendkívül kisméretű, papírvékony versenyautóval. Minden rendben volt mindaddig, amíg a Porsche meg nem látta az „autót”, és rögtön letiltotta a projektet.

Mi történt ezután? 

Derek Dalyhez hasonlóan Watson is meghívást kapott a Williams FW15C tesztelésére (a korábbi McLaren pilótát, Jochen Masst is meghívták), valamint 1996-ban az A1 Ringen mehetett néhány kört a Sauber C15-össel. 

Alan Jones – Arrows

1981-ben vonult vissza az előző évben megnyert világbajnoki címe után. Boldogan élte életét az ausztráliai farmján, amikor érkezett egy hívás korábbi főnökétől, Jackie Olivertől, aki megkérte, hogy versenyezzen az Arrows csapatánál. Csábító ígéretként egy komoly szponzor érkezését dobták be. Jones – aki lábtöréséből lábadozott – Kaliforniába repült, hogy tesztelje az Arrows A6-ot Willow Springsben. Jones aztán rajthoz is állt vele az Egyesült Államok Nyugati Nagydíján, ám a verseny nem sikerült túl jól. Jonesnak ugyanis olyan fájdalmai voltak a lábában, hogy a 14. helyről feladni kényszerült a viadalt.

Mi történt ezután? 

Jones még egy bajnokságon kívüli futamon indult a végül szponzor nélkül maradt Arrows színeiben. 1985-ben és 1986-ban még visszatért a Száguldó Cirkuszba, egészen pontosan a Haas csapatához

Mika Hakkinen – McLaren

„Pihenj nyugdotan. Hozzánk bármikor visszatérhetsz” - mondta Ron Dennis csapatfőnök Mika Häkkinennek, miután a finn 2001-ben közölte a visszavonulásáról szóló terveket.

2006-ban Häkkinen komoly fontolóra vette a lehetőséget. A Williams és a BAR csapataival folytatott sikertelen tárgyalások után, korábbi csapata, a McLaren meghívta Häkkinent egy év végi tesztre. Egy elektronikai hiba miatt, a teszten résztvevő 18 pilóta közül az utolsó helyet tudta elérni. A csapat nem is tudta kijavítani ezt a hibát, így a finn pilóta elvetette visszatérésének lehetőségét. 

Mi történt ezután? 

Häkkinen 2007-ig a DTM-ben versenyzett a Mercedes színeiben. Ma a McLaren nagyköveteként tevékenykedik. 

Robert Kubica – Renault, Williams

Senki nem kérte volna számon rajta, ha soha nem próbál visszatérni semmilyen autóversenybe, hiszen 2011-ben súlyos sérüléseket szenvedett egy ralibalesetben. Kubica azonban másképp gondolta. 2013-ban a WRC2 bajnoki címével lett gazdagabb, aztán 2017-ben lehetőséget kapott a Renault csapatától, hogy Forma-1-es autót tesztelhessen. Először egy 2012-es Lotus E20-ast vezethetett, majd az akkori Renault R.S. 17-est is kipróbálhatta. A teszt nagyon jól sikerült, övé lett a nap negyedik legjobb ideje.

Mi történt ezután?  

A Renault végül nem tartott igényt Kubica szolgálataira, a Williams azonban lehetőséget adott a lengyel versenyzőnek. Először csak tesztelte a brit istálló autóját, majd bejelentették, hogy 2019-ben ő lesz a csapat egyik versenyzője, az újonc George Russell csapattársaként.

Niki Lauda – McLaren

Az 1979-es szezon közepén hirtelen kiszállt a játékból, 1981-ben azonban már a visszatérés gondolata foglalkoztatta. Ron Dennis és a McLaren adott neki lehetőséget. A Doningtonban lebonyolított teszt annyira titkos volt, hogy Lauda felesége sem tudott róla (állítólag „hülye állatnak” nevezte férjét, amikor rájött). Miután meggyőzte saját magát, és felkérte egészségi tanácsadóját, Willi Dunglt, hogy segítsen újra formába kerülni, 1982-ben visszatért az F1-be.

Mi történt ezután? 

Ron Dennis először egy teljesítményalapú szerződést kötött Laudával, mely szerint, ha elégedetlenek az osztrák munkájával, bármikor kirúghatják őt. Az aggodalom teljesen feleslegesnek bizonyult. Lauda a harmadik versenyén már győzni tudott, majd 1984-ben meg sem állt a világbajnoki címig. 

James Hunt – Williams

1979-ben hagyta ott a Száguldó Cirkuszt, aztán 1989-ben komolyan eljátszadozott a visszatérés gondolatával. A Williams adott neki lehetőséget, hogy a Paul Ricard versenypályán tesztelje az FW12C-t. A legjobb időtől pár másodperccel maradt csak el, és Gerald Donaldson, Hunt önéletrajzi könyvének írója szerint készen is állt a versenyzésre. Állítólag írt is egy levelet régi barátjának, John Hogannak, hogy a Marlboro szeretné-e támogatni a visszatérését. Úgy tűnik, Hogan nemet mondott a felkérésre.

Mi történt ezután? 

Arról a mai napig vitáznak, vajon mennyire gondolta komolyan a visszatérést (Maurice Hamilton, egy másik önéletrajzi író szerint csak kedvtelésből tesztelt). 1976 világbajnoka mentorként segítette Mika Häkkinen, Eddie Irvine vagy Allan McNish pályafutását. 

  • Címkék:
  • F1