A Mercedes-Benz hivatalosan is megerősítette, hogy a következő szezon végén elhagyja a Formula E világbajnokságot. A döntést a német cég azzal indokolta, hogy erőforrásait az elektromos autók fejlesztésének felgyorsítására szeretné összpontosítani.

A hírt alig néhány nappal azt követően hozták nyilvánosságra, hogy a Mercedes-EQ csapat megszerezte mind a versenyzők, mind a konstruktőrök bajnoki címét a 2020/2021-es idény szezonzáró futamán, Berlinben. A 2014-ben létrehozott sorozat története első egyéni világbajnoki címét a holland Nyck de Vries kaparintotta meg, míg a németek a Jaguart megelőzve hódították el a legjobb gyártónak járó titulust.

A Mercedes a soron következő 2021/2022-es szezonban még biztosan a Formula E mezőnyének tagja lesz, ám a rákövetkező idényben bevezetésre kerülő Gen3-as szabályrendszer bevezetését már nem várja meg, így gyártóként és csapatként is kiszáll az elektromos forma autók világbajnoki szériájából.

A Mercedes-Benz képviselője elmondta, hogy a Formula E-ből történő kilépésről már júliusban meghozták a döntést, közvetlenül azután, hogy bejelentették, egyes piacokon 2030-tól már csak tisztán elektromos autókkal fogják képviseltetni magukat. Az így felszabaduló erőforrásokat pedig az utcai elektromos autók fejlesztéseinek felgyorsítására szeretnék fordítani, és többek között három, dedikált villanyautó-platformot is létre szeretnének hozni. Továbbá hozzátette, hogy kamatoztatni szeretnék a Formula E versenyein megszerzett tudást a sorozatgyártású autók készítése során is.

A német vállalat nem hagy fel teljesen a motorsporttal, és bár a jövőben nagyobb hangsúlyt kíván fektetni a közúti autók fejlesztésére, Forma-1-es tevékenységét tovább folytatja, mondván az F1 a leggyorsabb laboratórium, ahol a jövő fenntartható csúcstechnológiáit versenykörülmények között lehet fejleszteni és tesztelni.

„Elköteleztük magunkat amellett, hogy ebben az évtizedben teljes erővel az éghajlatváltozás ellen fogunk harcolni. Ez megköveteli vállalatunk, termékeink és szolgáltatásaink gyorsabb átalakítását, hogy elérjük a kibocsátásmentes és szoftverek által vezérelt jövőt. Hogy ezt elérhessük, teljes mértékben az alaptevékenységeinkre kell összpontosítanunk” – nyilatkozta Markus Schäfer, a Mercedes-Benz Cars üzemeltetési igazgatója.

„A motorsportban a Formula E kiváló lehetőséget biztosított számunkra, hogy bizonyítsuk szakértelmünket és megalapozzuk a Mercedes-EQ márkát. A jövőben is törekedni fogunk a technológiai fejlődés előmozdítására – különösen az elektromos hajtás tekintetében – a Forma-1-re összpontosítva – tette hozzá Schäfer.

„Az F1 rengeteg lehetőséget rejt a különféle technológiák átültetésére, ahogy azt a jelenleg futó projektek, mint például a Vision EQXX esetében is láthatjuk. Emellett a csapatunk és az egész széria károsanyag-kibocsátástól mentes lesz az évtized végére” – fejtette ki a vezető.

A Mercedes hozzátette, hogy a Formula E csapat vezetősége megvizsgálja a különféle lehetőségeket, hogy az alakulat a következő szezon után is folytathassa a versenyzést a villanyautós bajnokságban. Természetesen felmerült a tulajdonosváltás lehetősége, a hírek szerint már potenciális vevő is lenne, aki nem más, mint az a Toto Wolff, aki amellett, hogy a Mercedes motorsport-főnöke, az F1-es csapat egyharmadát is birtokolja.

A Mercedes először a bajnokság ötödik szezonjában, a 2018/2019-es idényben lépett be a Formula E-be, mint a német gyártóhoz számtalan szállal kötődő HWA Racelab alakulatának motorszállítója. Ebből a csapatból vált a 2019/2020-as szezonban a Mercedes-EQ gyári egysége, amelynek első győzelmét Stoffel Vandoorne szerezte meg a 19/20-as idény utolsó futamán. A csapat idén három futamot nyert, ebből kettőt a világbajnoki címet is elhódító de Vries jegyzett.

Rövid időn belül a Mercedes a harmadik nagy gyártó az Audi és a BMW után, amely elhagyja a Formula E porondját. Mindkét cég azzal indokolta döntését, hogy más motorsportokra szeretnék koncentrálni erőiket, és a jövőben visszatérnek a Le Mans-i 24 órásra, és az endurance versenyzéshez.