2021. január 28. | 10:38

Üléspróbán járt az istálló Forma-1-es bázisán, azonban nem a megszokott kép tárult elénk.

Miután bejelentették, hogy Sebastian Vettel nem a Ferrariban folytatja Forma-1-es pályafutását, az is hivatalossá vált egy pár hónap után, hogy a Racing Pointból átalakuló Aston Martinban lesz a 2021-es ülése.

Most már hivatalosan is majdnem minden hely elkelt, de még akad néhány kérdőjel. Az elmúlt napok során volt is egy komikus szóváltás a Twitteren a Mercedes és az Aston Martin között, hiszen míg az egyik azt mondta, hogy tegyék közzé Hamilton szerződésének aláírását, a másik Vettel érkezésének pillanatait követelte. Lehet már akkor tudták, hogy nem a szokványos kép fogad majd minket?

Sebastian Vettel ugyanis sokkolóan kopaszodik. Szárnyra kelt persze több lehetőség ennek megfejtésére, miszerint esetleg a Ferraris nyomás okozta ezt, esetleg hajbeültetésen vett részt, vagy szimplán csak ilyen módon kopaszodik. Akár az is lehet, hogy csak egy valamivel extrémebb frizurára váltott, amire már volt korábban példa, gondoljunk csak a 2018-as szezonkezdetre, amikor oldalt volt érdekesen felnyírva. Hozzá kell tenni, hogy azzal a hajjal egyből behúzta az első két futamot, és dupla győzelemmel indított.

Mindenesetre az üléspróba megtörtént, elmondása szerint végtelenül motivált és jól érzi magát az Aston Martinnál. Egyes feltételezések szerint a csapat számára reális cél lehet akár a konstruktőri második helyezés elérése is. Egy biztos, Vettel számára nagyon nagy előny lesz, hogy ezt az autót tényleg úgy alkothatják meg, hogy nem csak a Mercedestől kapott alkatrészek segítik őt, hanem a vezetési stílusára szabott egyensúly is.

  • Címkék:
  • F1