2020. november 23. | 20:13

A brazil úgy véli, a Mercedes brit pilótája érdemelné ki a minden idők legjobbja címet.

Lewis Hamilton és Michael Schumacher egyaránt 7-7 Forma-1-es világbajnoki címmel rendelkeznek, előbbi azonban immár több futamgyőzelmet számlálhat. A Mercedes brit versenyzője idén utolérte, illetve megelőzte a német legendát két olyan kategóriában, melynek elérésére soha nem gondolt senki. Hamilton eredményeit látva természetesen újfent felmerült a kérdés: ki minden idők legjobb F1-es pilótája? A kérdésben a rutinos Rubens Barrichello is megszólalt.

A brazil versenyző évekig volt Michael Schumacher csapattársa a Ferrarinál, Hamilton pályafutásának első öt évében pedig még a Száguldó Cirkusz mezőnyéhez tartozott.

„Hamilton jobb-e, mint Schumacher? Szerintem igen. Mindkettőjük ellen versenyeztem, igaz, hogy Hamilton akkor még az út elején járt. De nálam ő a jobb” - idézi a Soymotor a rutinos brazilt.

Barrichello emellett Fernando Alonso visszatérésével kapcsolatban is megszólalt. A kétszeres F1-es világbajnok spanyol az elmúlt két évben az Indy500-on, a Dakar Ralin és a Le Mans 24 óráson is rajthoz állt, jövőre pedig ismét a Forma-1-es mezőnyben kap helyet. Az F1 legutóbbi visszatérő világbajnoka Michael Schumacher volt. A német legenda 2006-ban jelentette be visszavonulását, majd 2010-ben ismét rajthoz állt. Schumacher a Mercedes színeiben egy dobogós helyezést ért el, a 2012-es Európa Nagydíjon állhatott fel a dobogó harmadik fokára. Barrichello szerint Alonso jobban készen áll a bevetésre, ám arra semmilyen garancia nincs, hogy jó formában tér vissza a következő idényben.

„Alonso egy közvetlen típus. A közelmúltban adott egy olyan interjút, amilyenre én nem lennék képes. Az újságírók arról faggatták, olyan lesz-e az ő visszatérése is, mint amilyen Schumacheré volt. Ő ugyanis nem teljesített túl jól három év kihagyást követően. Erre Alonso azt felelte, hogy ő jobb, mint Schumacher. Ha ezzel nem is értek egyet teljes mértékben, a spanyol felkészültségével biztosan nem lesz gond” - fogalmazott Barrichello.

  • Címkék:
  • F1