2022. szeptember 30. | 20:30

A hírek szerint két csapat is átléphette a költségvetési sapkát 2021-ben.

Lezajlott a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Forma-1-es költségvetésekre vonatkozó vizsgálata. Az Auto Motor und Sport német lap úgy tudja, két csapat is átlépte a 2021-ben bevezetett költségvetési sapkát. A hírek szerint a Red Bull és az Aston Martin volt az a két istálló, mely túlköltekezett a tavalyi évben.

A 145 millió dolláros plafont a tavalyi évben vezették be, a jól értesültek úgy tudják, a Red Bull és az Aston Martin is túlköltekezhetett | Fotó: Depositphotos

Az FIA most döntési helyzetbe került, a szabályok ugyanis nem rendelkeznek pontosan a vétkesek büntetéséről. Enyhébb szabályszegés – a költségvetési plafon legfeljebb 5 millió dollárral történő túllépése – esetén pénzbírságra, súlyosabb helyzetben pontlevonásra, vagy a következő évi büdzsé megkurtítására számíthatnak a csapatok. Szélsőséges esetben akár a 2021-es bajnokság végeredménye is változhat, erre azonban jelenleg kevés esély mutatkozik.

A tavalyi szezon az átállásról is szólt, melyben nemcsak az aktuális autót, de az új szabályok szerint megépített 2022-est is fejlesztették, így a többletkiadás akár az új projektre is mehetett. A Mercedes és a Ferrari természetesen felháborodottan vette tudomásul az egyelőre meg nem erősített híreket. A riválisok azt is gyanítják, hogy a Red Bull nehezen tudja majd tartani a az idei költségvetést is. Intő jel lehet, hogy a Ferrari például máris lemondott egy új padlólemez szingapúri bevetéséről, mondván, nincs már pénzük erre. A Mercedes ugyancsak visszavett a fejlesztésben, Austinra tartogatnak csak pár módosítást.

Sajtóhírek szerint az FIA jövő héten hirdet ítéletet, a várakozások szerint a költségvetési plafon túllépését enyhe szabálysértésnek minősíthetik. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke nem tud az előírások megszegéséről, az Aston Martin pedig várja a vizsgálat eredményt, és a szövetség tanúsítványát.

Ahogy arra minden Forma-1-es rajongó jól emlékszik, Max Verstappen vitatott körülmények között nyerte meg az egyéni világbajnoki címet 2021-ben. A Red Bull holland pilótája idén 116 pontos előnnyel vezet, ha a riválisok helyezése megfelelően alakul, akár már a hétvégi Szingapúri Nagydíjon világbajnok lehet.

Nyitókép: Depositphotos