2019. október 02. | 10:03

Több cikket is láthattál már az Extreme E elektromos off-road szériáról, amely az új zöld Dakar lehet.

Az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Formula E széria atyja, Alejandro Agag életre hívta az Extreme E-t, amely a világ legszélsőségesebb terepeire látogat majd el. Egészen az Északi-sarkvidéki hidegtől a sivatagi forróságig. Az új elektromos sorozat első versenyére 2021-ben Grönlandon kerül sor, és jelenleg a szervezők a további négy extrém helyszínt neveztek meg.

A széria első állomása egyben Grönland legelső autóversenye lesz. A háromnapos eseményt a Russell gleccserre való tekintettel a sziget nyugati részén Kangerlussuaqban rendezik majd.

"A szervezők az útvonalak kijelölésénél figyelembe veszik a környezeti adottságokat, így a meglévő ugratókat, akadályokat beépítik abba. A versenytáv a lehető legnagyobb kihívást és izgalmat kell, hogy jelentse, úgy hogy, nem okoz negatív hatást sem környezeti, sem  társadalmi szempontból" - olvasható az Extreme E oldalán.

"Az Extreme E egy komoly kihívás lesz az indulóknak és emellett erős sportcéllal is rendelkezik, amely elősegíti az elektromos mobilitás elfogadását a globális kibocsátási szint csökkentése érdekében. Ezt a kérdést már nem szabad figyelmen kívül hagyni, különösen itt Grönlandon. A Cambridge-i Egyetem éghajlati szakértői támogatásával és Grönland kormányával együtt, egy szenzációs autósport eseményt fogunk létrehozni a leghihetetlenebb természetes háttérrel, amely döntő jelentőséggel bír a tudatos zöld jövőért bíró küzdelemben" - mondta a Formula E vezérigazgatója, Alejandro Agag.

"Nagyon tetszik az Extreme E víziójának, ami nem más, mint felhívni a figyelmet az éghajlatváltozás hatásaira. Ez tökéletesen passzol a saját zöld programunkba. Manapság az összes állami energiaellátás körülbelül 70% -a megújuló energiaforrásokból származik, és elkötelezettek vagyunk aziránt, hogy ezt az elkövetkező években tovább növeljük" - mondta Jess Svane, Grönland ipari, energiaügyi és kutatási minisztere.