2021. január 28. | 13:53

Korábban versenyző volt, majd csapatvezető, tulajdonos és alapító is lett. 60 éves volt.

Szerda este elhunyt a korábbi spanyol versenyző, aki 1,5 évet töltött a Forma-1-ben az 1980-as években, amikor többek között olyan legendás párosok is voltak a mezőnyben, mint például Nigel Mansell és Mario Andretti. Miután versenyzőként részt vett a királykategóriában, volt csapatvezetői pozícióban, hogy aztán alapítóként és tulajdonosként is részt vegyen a motorsport sorozatokban.

1998-ban megalapította meg az Adrian Campos Motorsport alakulatot, amelyet később Campos Racing névre kereszteltek át.

A GP3 és a GP2-es sorozatokban a 2008-as bajnokságot megnyerték, hogy aztán a Campos Racing a Forma-3-ban is elérjen dobogós helyezéseket. A Forma-2-ben ez idő alatt győzelmeket is szereztek.

 

Campos alapítója volt a 2010-ben induló Forma-1-es csapatnak, a HRT-nek, azaz a Hispania Racing Teamnek, ahol Daniel Ricciardo indította Forma-1-es pályafutását, továbbá több elfeledett pilóta is megfordult a csapatnál, mint például Christian Klien és Szakon Jamamoto.

Ezen felül Fernando Alonso, Marc Gene, Vitaly Petrov, Lucas di Grassi és Jack Aitken is azok közé a Forma-1-es pilóták közé tartozik, akik Campos segítségével indították el érdemben az F1-es pályájukat.