2022. március 18. | 18:13

Az előttünk álló 23 versenyből álló idény rengeteg izgalmat tartogat a nézők és a statisztikusok számára is.

1. A legtöbb világbbajnoki cím

A jelenlegi csúcstartó: Lewis Hamilton és Michael Schumacher - 7 vb címmel

A legnagyobb kérdés a 2022-es szezon kapcsán az, hogy megszerzi-e Lewis Hamilton a nyolcadik egyéni világbajnoki címét. A tavalyi idény utolsó köréig úgy tűnt, megdönti ezt a rekordot, ám a végén érkezett Max Verstappen és kiénekelte a sajtot a szájából. Az új szezon új esélyt kínál a brit számára, hogy történelmet írjon, de úgy fest, nem lesz könnyű dolga.

2. A legnagyobb különbség két győzelem között

A jelenlegi csúcs: Riccardo Patrese - 6 év, 211 nap

Fernando Alonso megdöntheti ezt a rekordot, már amennyiben sikerül nyernie az idei szezonban legalább egy futamot. A spanyol legutóbb a 2013-as Spanyol Nagydíjat nyerte meg, azóta viszont nem állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Az Alpine versenyzője ha már a szezonnyitón diadalmaskodna, akkor 8 év és 312 nap lenne a két legutóbbi sikere között. Patrese egyébként az 1983-as Dél-Afrikai Nagydíjat követően több mint hat évre rá tudott ismét diadalmaskodni, akkor az 1990-es San Marinói Nagydíjon nem talált legyőzőre.

3. A legtöbb rajt F1-es futamon / megtett kör / befejezett verseny

A jelenlegi csúcstartó: Kimi Räikkönen - 349 rajt / 18 621 kör / 278 befejezett verseny

Azt követően, hogy Kimi Räikkönen visszavonult, több rekordja is megdöntésre vár. Fernando Alonso 333 futamon rajtolt el eddig, Räikkönen 349-szer. Ezt a rekordot minden bizonnyal megdönti idén a spanyol.

Kérdés, hogy a legtöbb kör kapcsán megdől-e a Räikkönen által tartott csúcs. Ehhez még 587 kört kellene megtennie Alonsónak, amihez szüksége lesz arra is, hogy megbízhatóan muzsikáljon az autója. Ha így lesz, akkor már 10 futamon belül átadhatja a múltnak ezt a rekordot.

Alonso szája elé tartja kezét
Alonso idén több rekordot is megdönhet

A befejezett nagydíjak tekintetétben is Räikkönen áll az élen. Szoros a verseny, hiszen 13 versennyel van elmaradva tőle Alonso, kinek nyakában ott liheg öt egységgel lemaradva Hamilton. Ki dönti meg először a rekordot, és képes lesz megtartani vajon a szezon végéig? Hamarosan kiderül.

4. A legtöbb verseny egy konstruktőrrel

A jelenlegi csúcs: Michael Schumacher - 179 verseny

Akár már 2022 elején megdöntheti ezt a rekordot Hamilton, hiszen ehhez mindössze csupán két futamon kell rajthoz állnia a Mercedes színeiben, hogy megdöntse Michael Schumacher Ferrarival elért rekordját.

5. A legtöbb győzelem ugyanazon a nagydíjon

A jelenlegi rekord: Michael Schumacher és Lewis Hamilton - 8 győzelem

A német és az angol zseni több rekordon is osztozik egymással. Schumacher nyolc Francia Nagydíjat nyert pályafutása során, míg a brit Magyarországon és Nagy-Britanniában diadalmaskodott ugyanennyiszer. Ha Hamilton akár Mogyoródón, akár Silverstone-ban nyerni tud idén, akkor újabb rekordot tudhat majd magáénak.

6. A legtöbb dobogós hely egy szezon alatt

A jelenlegi csúcstartó: Max Verstappen - 18 dobogós hely

Az első holland világbajnok, a legfiatalabb aki valaha F1-es futamot nyert, a legfiatalabb aki felállhatott a pódiumra és a legfiatalabb aki egyáltalán elindulhatott egy versenyen nem más, mint a 2021-es világbajnok Max Verstappen. Ő az, aki egy szezonon belül a legtöbbször állhatott fel dobogóra, számszerint 18 alkalommal.

2022-ben 23 verseny lesz, vajon képes lesz valaki arra, hogy megdöntse ezt a rekordot akár már az idén?

7. A legtöbb egymás utáni szezon, amikor legalább egy futamon nyert ugyanaz a pilóta

A jelenlegi csúcstartók: Michael Schumacher és Lewis Hamilton egyaránt 15 szezonnal

Egy újabb rekord, amit a két legenda egymással oszt meg. Lewis Hamilton rekordja tovább nőhet, ha idén tud nyerni legalább egy alkalommal, amire azért elég nagy az esély annak ellenére, hogy maga Hamilton is úgy véli, van még hová fejlődniük. Michael Schumacher egyébként 1992-től 2006-ig volt képes erre a bravúros teljesítményre.

Hamilton és Schumacher sajtótájékoztatón
Hamilton és Schumacher számos rekordon osztozik

8. A legtöbb dobogós hely nem az első sorból rajtolva

A jelenlegi csúcstartó: Kimi Räikkönen 72 ilyen dobogós helyezéssel

Räikkönen elképesztően hatékonyan volt képes áthámozni magát a mezőny a McLarenes éveiben, s e szokását később is kamatoztatta. Alonso is számos ilyen sikert ért el, a spanyol a legutóbbi 19 dobogós helyezését nem az első sorból rajtolva csípte meg, beleértve a 2013-as hazai győzelmét is. Az Alpine versenyzőjének még öt ilyen bravúrral elért dobogós helyezésre van szüksége ahhoz, hogy ezt a rekordot is beállítsa.

9. A leggyakoribb páros a dobogón

A jelenlegi csúcstartók: Lewis Hamilton és Sebastian Vettel 56 alkalommal

Ha úgy tetszik, Vettel örökébe Verstappen lépett. A dobogókon mostanság már Hamilton mellett ugyanis a holland pilóta a leggyakoribb vendég. Verstappen 2021-ben 15 alkalommal állt a hétszeres bajnokkal együtt a pódiumon. Ha 2022-ben még további 10 esetben sor kerülne erre, akkor egy újabb rekord dőlhet meg.

Hamilton és Verstappen a dobogón
Vajon idén is Hamilton és Verstappen fogja kibérelni a dobogó két fokát?

10. A legtöbb egymást követő futam befejezése

A jelenlegi rekorder: Lewis Hamilton 48 futammal

A ferraris Carlos Sainz a legutóbbi 29 futamot az elejétől a végéig teljesítette. A spanyolnak azonban hosszú utat kell még megtennie, hogy átadja a múltnak Hamilton rekordját. A brit a 2018-as Brit Nagydíjtól kezdve a 2020-as Bahreini Nagydíjig mindig meglátta a kcokás zászlót. A sorozatát egy pozitív koronavírus teszt szakította meg.

Az év vége felé kiderül, hogy a következő 20 futam mindegyikét képes lesz-e befejezni Sainz. Ha igen, akkor ő lesz az új rekorder.

11. A legtöbb pole pozíció ugyanazon a versenypályán

A jelenlegi csúcstartók: Ayrton Senna, Michael Schumacher és Lewis Hamilton egyaránt 8 pole pozícióval

Ayrton Senna nyolcszor indulhatott az élről a San Marinói Nagydíjon, Schumacher Japánban ért el hasonló sikert, Hamilton pedig Magyarországon és Ausztráliában is egyaránt nyolc alkalommal startolt a pole pozícióból. A brit bármelyik versenyen is nyeri meg az időmérőt, egyedüli csúcstartóvá válik. A kérdés, hogy képes lesz-e erre az új Mercedesszel?

12. A legtöbb egymást követő győzelem ugyanazon a versenypályán

A jelenlegi rekorderek: Ayrton Senna és Lewis Hamilton 5-5 elsőséggel

Senna és Hamilton is több rekordon osztozik, ilyen ez is. A brazil zsinórban ötször nyert Monacóban, míg Hamilton Spanyolországban volt egymás után öt alkalommal első. Ha legközelebb is Hamilton nyer Barcelonában, akkor egyedül övé lesz ez a rekord.

13. A legtöbb élen töltött kör úgy, hogy nem nyert valaki futamot

A jelenlegi csúcstartó: Chris Amon - 183 körrel

A sokak által minden idők „legszerencsétlenebb” F1-es versenyzőjének nevezett új-zélandi Chris Amon 183 körön át vezetett úgy, hogy egyetlen nagydíjon is diadalmaskodott volna. A Mercedes újonca eddig 59 kört tett meg az élen, a 2020-as Bahreini Nagydíjon minden esélye meg volt a győzelemre, de önhibáján kívül kicsúszott az a kezei közül.

Az ifjú britnak nyilván másfajta rekordok megdöntése kapcsán vannak ambiciói, ettől fügetlenül ha még 125 kört vezet úgy, hogy nem nyer futamot, akkor övé lehet e dicstelen rekord.

14. A legtöbb hazai dobogós helyezés

A jelenlegi rekorderek: Alain Prost és Lewis Hamilton - 11 dobogós helyezéssel

Alain Prost 11 alkalommal állhatott fel a dobogóra a Francia Nagydíjon, Lewis Hamilton pedig 11-szer szerzett érmet a Brit Nagydíjon. A britnek minden esélye meg van arra, hogy ezt a rekordot az idén nyártól egyedül magáénak tudhassa.

15. A legtöbb pole pozíciót elérő motorgyártó

A jelenlegi rekorder: Ferrari 231 pole pozícióval

A Ferrari egy masszív szezon előtti teszten van túl, és úgy tűnik eséllyel pályázik arra, hogy az idei évben jól szerepeljen. Ha így lesz, akkor újabb rekordokat dönthet meg a maranellói istálló, például a szóban forgó pole pozíció kapcsán.

A Ferrari tartja egyébként a legsikeresebb F1-es motorgyártó rekordját 239 sikerrel, de a dobogós helyezések (784) kapcsán is jól állnak az olaszok. Konstruktőri címből is a Ferrari nyerte a legtöbbet, szám szerint 16-ot.

A Mercedes a legtöbb pole pozíció rekordját megdöntheti idén, igaz ehhez alaposan fel kell kötnie a németeknek az alsóneműt, hiszen eddig 220 elsőség áll a nevük mellett.