2020. december 07. | 21:04

A Lewis Hamiltont helyettesítő George Russell autójára Valtteri Bottas abroncsait tették fel a kerékcsere során. Lehet, hogy a Mercedes szerelői is elfáradtak a szezon végére?

A 2020-as idény egyik legizgalmasabb versenyét hozta a Bahreinben megrendezett Szahíri Nagydíj. Sergio Perez megszerezte első futamgyőzelmét, mely azonban könnyedén kerülhetett volna a pozitív koronavírus tesztet produkáló Lewis Hamiltont helyettesítő George Russell kezébe.

A fiatal brit pilóta kitűnő versenyzést mutatott be, ám kétszer is elképesztően balszerencsésnek bizonyult. A Mercedes szerelői ugyanis tévedésből Bottas első kerekeit szerelték fel Russell autójára, emiatt újból ki kellett állnia.

A verseny vége felé Russell rendkívül közel került az első helyen haladó Perezhez, amikor a mérnöke közölte vele, hogy a bal hátsó defektet mutatnak az érzékelők. Az újabb kerékcsere miatt a brit pilóta visszaesett a középmezőnybe, végül a kilencedik helyen ért célba. Russell ezzel megszerezte első pontjait a Forma-1-ben, ám kétségessé vált, hogy megtarthatja-e azokat.

A versenybíróság megállapította, hogy a Mercedes vétett a szabályok ellen, a szabálysértés maximális büntetése pedig akár a következő futamról történő kizárás is lehetett volna. Az FIA azonban enyhítő körülményként értékelte a Mercedes gyors reakcióját, és csak a csapatot sújtotta pénzbüntetéssel.

„A Mercedes csapata egy körön belül orvosolta a problémát. A 63-as rajtszámú autó (Russell) számára ez egy újabb kerékcserét eredményezett, aki ennek köszönhetően számos pozíciót vesztett. A 77-es rajtszámú autó (Bottas) is megérkezett a kerékcserére, ám az ő abroncsait a 63-as számú autóra szerelték fel, így a 77-es számú autó jelentős késéssel térhetett vissza a pályára. Ezek az események a 77-es számú autó végső helyezését is befolyásolták. Ezt a szabálysértést ugyanúgy kezeltük, mint az eltérő gumikeverék használatát. A megfelelő abroncsok alkalmazásáért továbbra is a csapatok felelnek, így ebben az esetben is a csapat büntetését láttuk indokoltnak. Javasoljuk az FIA-nak az idevonatkozó paragrafus felülvizsgálatát” - áll a versenybíróság indoklásában.

A döntésnek köszönhetően George Russell megtarthatta a futamon szerzett három pontját, ezzel előre lépett a világbajnoki tabella 18. helyére. A fiatal brit pilóta ugyan elveszítette csapattársaival szembeni makulátlan időmérős mérlegét, a sors pedig kicsavarta kezei közül pályafutása első F1-es győzelmét, első pontjai talán valamelyest kárpótolják.

A következő hétvégén Abu Dhabiban zárul a Száguldó Cirkusz 2020-as idénye. Lewis Hamilton szereplése egyelőre kérdéses, így Russell számára sem világos, melyik istálló színeiben állhat rajthoz a szezonzárón.

  • Címkék:
  • F1