2020. október 28. | 16:02

Sajtóhírek szerint a Forma-1-es csapatok legfeljebb évi 30 millió dollárt költhetnek majd a versenyzők fizetésére.

Egybehangzó sajtóinformációk szerint a Forma-1-es csapatok egyhangúlag támogatták azt a kezdeményezést, hogy 2023-tól a pilóták fizetésére is költségvetési plafont vezessenek be. 2021-től az F1-es istállók legfeljebb évi 145 millió dollárból gazdálkodhatnak, mely 2023-tól 135 millió dollárra csökken – ebben azonban a jelenlegi előírások alapján nincs benne a versenyzőknek kifizetett összeg.

A jelenlegi mezőnyben Lewis Hamilton, Sebastian Vettel és Daniel Ricciardo rendelkezik a legmagasabb fizetéssel. Amíg Vettel az Aston Martinnál, Ricciardo pedig a McLarennél folytatja 2021-től, Hamilton jelenleg nem rendelkezik érvényes megállapodással a következő szezonra. A fizetési sapka elfogadása akár még a brit pilóta és a Mercedes közti szerződéstárgyalásokat is befolyásolhatja. A hatszoros világbajnok, futamgyőzelmek tekintetében immár egyedüli rekorder Hamilton jelenleg megközelítőleg 45 millió dollárt tehet zsebre évente. Minden valószínűség szerint a következő két évet is a Mercedesnél fogja tölteni, ám 2023-tól akár még a visszavonulás mellett is dönthet.

A pilóták fizetésére vonatkozó korlátozás hivatalos elfogadására egyelőre várni kell. Amennyiben a csapatok szeretnék megtartani a legjobban fizetett pilótákat, kénytelen lesznek a kiskapukat keresni a rendszerben.

  • Címkék:
  • F1