F1: 2025-ig a Honda motorjaival száguld a Red Bull

Szabó Balázs újságíró
Közzétéve:
2021-02-15, 12:58

Christian Hornrerék meg tudtak egyezni a japánokkal.

A Honda erőforrásai még 2015-ben tértek vissza a Forma-1-be a McLaren autóiban, azonban nem olyan sikerrel, amelyet sokan vártak. Fernando Alonso szerint egyenesen az akkori GP2-es motorok erejéhez voltak hasonlók.

Red Bull Honda autó indul a garázsból, oldalról

Azóta már a Red Bull és a fiókcsapat, az Alpha Tauri erőforrásaiként funkcionálnak, nem is rosszul: tavaly már a Ferrarit is lenyomták. Azonban a 2020-as esztendőben váratlanul bejelentették a japánok, hogy kiszállnak a Forma-1-ből, amely komoly fejtörést okozott az osztrák istálló számára.

Miután senkitől nem kapott motort a csapat, kénytelen volt tárgyalni a Hondával, amely a döntések értelmében 2024 végéig fogja adni a motorokat az energiaitalosok számára. Ehhez a Red Bullnak el kellett érnie, hogy befagyasszák a motorok fejlesztését az év végét követően, hogy ez idő alatt létrehozzák a Red Bull Powertrains Limited projektet, amely tulajdonképpen egy erőforrásokkal foglalkozó részleg a csapat bázisán, Milton Keynes-ben.

Max Verstappen egy győzelem után a Honda emblémára mutat. háttérben Bottas

„Hálásak vagyunk a Hondának az együttműködésért és azért, hogy segítenek biztosítani azt, hogy a Red Bull Racing és a Scuderia AlphaTauri továbbra is versenyképes erőforrásokkal versenyezzen a Forma-1-ben” - mondta Helmut Marko, a Red Bull Motorsport tanácsadója.

A Honda örömmel adja az erőforrásait a Red Bullnak, akik ebben az évben megcélozták a Mercedes hét éve birtokolt első helyezését. Vajon megtörik a németek egyeduralma?

Az autós világ friss híreiért tekintsd meg az Alapjárat hírműsorát!

Kapcsolódó írások

A Forma-1 mezőnye Abu Dhabiban a rajt előtt szemből
2021. február 12.
Csütörtökön szavazott a Forma-1 vezetősége a reformokról.
Az AlphaTauri AT02-es modellje szemből
2021. február 19.
A Red Bull fiókcsapatának 2021-es versenyautója merőben máshogy fest, mint a tavalyi.

További hírek