2021. október 23. | 16:26

Még az Amerikai Nagydíj időmérő edzésén sem vagyunk túl, máris röpködnek a büntetések.

Valtteri Bottas motorjához ismét hozzányúlnak a Mercedesnél. A finn már elhasználta a szezonban azon lehetőségeit, amikor mindezt büntetés terhe nélkül teheti meg a csapata. Ezúttal azonban csak a belsőégésű-motort cserélik, így nem kell a mezőny végéről indulnia, megússza öt rajthelyes büntetéssel.

Hamilton autójához nem nyúltak a szerelők, de nem kizárt, hogy a szezon hátralévő részében még a bajnoki címért küzdő britnek is szembesülnie kell még hátrasorolásos büntetéssel hasonló ok miatt. Hamiltont egyébként a Török Nagydíjon ugyanezért 10 hellyel sorolták hátra az időmérő edzést követően a rajtrácson. Nem a bírák következetlenségéről van szó azonban, hanem arról, hogy a második, büntetést maga után vonó motorcsere esetében a 10 rajthelyes visszasorolás 5 rajthelyre mérséklődik.

George Russell és Sebastian Vettel esetében a teljes Mercedes erőforrást cserélik, így ők nem ússzák meg ennyivel a dolgot, kénytelenek a mezőny végéről nekivágni a vasárnapi Amerikai Nagydíjnak.

Az első két szabadedzésen már túl van a mezőny. A harmadik szabadedzésre magyar idő szerint szombaton 20:00-tól kerül sor, míg az időmérő edzés 23:00-kor kezdődik. A futam rajtja vasárnap 21:00-kor esedékes. Mindegyiket élőben közvetíti az M4 Sport.