2020. november 12. | 20:30

Az olasz istálló csapatfőnöke már Imolában jelezte, hogy néhány versenyre nem utazik el.

Nem lesz ott Isztambulban a Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto. Az olasz istálló vezetője a maranellói főhadiszállásról követi majd a Török Nagydíjon történő eseményeket. Binotto már az előző futamot követően jelezte, néhány versenyről távol kíván maradni, hogy segítse a csapat felkészülését a 2021-es idényre.

„Mattia minding is innovatív módon közelítette meg a csapatfőnök szerepét, próbál a többiektől eltérő módon gondolkodni. Olyan megoldással állt elő, mely a legfontosabb teendők rugalmas ellátását teszi lehetővé, a létező a leghatékonyabb módon. Először talán furcsa lesz, hogy nincs személyesen jelen a megbeszéléseken és az eligazításokon, ám a modern technológia segítségével problémamentesen be tud kapcsolódni a munkába” - mondta Laurent Mekies, a Ferrari sportigazgatója.

A hét elején nyilvánosságra hozott F1-es versenynaptár tervezetében rekordszámú, összesen 23 futam szerepel. A Forma-1-es csapatok véleménye szerint ez túl nagy terhet jelent számukra, így egyfajta rotációs rendszerrel próbálják majd óvni dolgozóikat a kimerüléstől. Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke például a tavalyi Brazil Nagydíjról hiányzott. Az osztrák szakember korábban azt nyilatkozta, érdemes lenne elgondolkodni a csapatvezetői teendők felosztásán, így kevesebb felelősség összpontosulna egy kézben.

Binotto a múlt héten azt mondta, a Ferrarinak is oda kell figyelnie a munkavállalóira, és egyensúlyt teremteni számukra a rendkívül intenzív 2021-es programban.

„Meg kell találnunk az egyensúlyt a versenypálya és a főhadiszállás között. A gyár rendkívül fontos, hiszen itt készítjük és fejlesztjük az autóinkat. Én úgy gondolom, hogy jövőre nem leszek ott minden futamon, sőt, már az idei évből hátralévő versenyek közül sem utazom fel az összesre. Amikor ennyi helyszín szerepel a versenynaptárban, ésszerű döntéseket kell hoznunk. A mérnökeink és a szerelőink számára is próbálunk egyensúlyt teremteni” - nyilatkozta Binotto még Imolában, az Emilia Romagna Nagydíj után.

  • Címkék:
  • F1