2021. március 08. | 14:14

A Mercedes finn pilótája a téli szünetben elsősorban mentális állapotán dolgozott, hogy felvehesse versenyt hétszeres bajnok csapattársával, Lewis Hamiltonnal.

A dolgok jelen állásának fényében szellemi egészségünk fenntartása komoly kihívásokat jelenthet. Különösen nagy nyomás alatt érezheti magát az ember, ha a csapattársa hétszeres Forma-1-es világbajnok, neki pedig jobbára csak a másodhegedűs szerepkör marad. Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője a téli szünetben elsősorban a pozitív mentális állapotának fenntartásán dolgozott, hogy 2021-ben harcba szállhasson a bajnoki címért.

A Mercedes március elején tartotta idei autójának hivatalos bemutatóját. A világbajnoki címvédő autója 2021-ben is fekete festéssel lesz látható a rajtrácson. A leleplezésen Valtteri Bottas nyíltan beszélt téli felkészülésének körülményeiről.

„Azzal együtt, hogy Lewis nyerte a bajnoki címeket, én is elég régóta a csapatnál vagyok, így frissen és tapasztalatokkal felvértezve vágok neki az új évnek. Teljes mértékben hiszem, hogy harcolhatok a világbajnokság megnyeréséért, természetesen ezt a célt tűztem ki magam elé. Addig azonban hosszú út vezet, lépésről-lépésre haladok” - fogalmazott Bottas.

A finn pilóta a téli szünetben a mentális egészségére összpontosított. Bottas elárulta, hogy az elmúlt években talán nem volt elég őszinte saját magával szemben, a rá nehezedő nyomással kapcsolatban.

„A Forma-1-ben töltött néhány évemben túlságosan nagy nyomást helyeztem magamra, illetve túl sokat engedtem be a kívülről érkező teherből. Az is előfordult, hogy nem volt elegendő nyomás. Meg kell találnom a megfelelő egyensúlyt. Őszintének kell lennem magamhoz, sokat kell beszélgetnem a csapattal, és minden egyes futamra pozitív mentális állapotban kell megérkeznem. Ez a legnehezebb az egészben, egyetlen sportoló sem tud állandóan 100 százalékon teljesíteni. Az a feladatom, hogy minél többször megközelítsem a tökéletest” - tette hozzá a Mercedes finn versenyzője.

A 2020-as Osztrák és Orosz Nagydíj győztese azonban ennél több részletet nem árult el a mentális felkészülését illetően.

„Ez az én magánügyem, nem szeretném megosztani ezeket a technikákat másokkal. Ha szükségem lesz rá, professzionális segítséget is igénybe fogok venni. Ha nincs, egyszerűen belenézek a tükörbe. Ahogy korábban említettem, sokat dolgoztam a mentális állapotomon a téli szünetben és a 2021-es idény során is erre fogok összpontosítani” - mondta a 31 éves Bottas.

Hamiltonhoz hasonlóan Valtteri Bottast is 2021 végéig köti szerződés a Mercedes csapatához. Szerinted hogyan birkózik meg a finn idén a feladattal? Sikerül hétszeres világbajnok csapattársa fölé kerekednie?

 

  • Címkék:
  • F1