Lewis Hamilton és a Mercedes Forma-1-es csapata megállíthatatlanul robog egy újabb világbajnoki cím megszerzése felé. Az F1-es döntéshozók különböző kezdeményezésekkel állnak elő, melyekkel szeretnék egy kicsit megmozgatni az állóvizet. Az egyik ilyen a Forma-2-ben minden versenyhétvégén alkalmazott, úgynevezett fordított rajtrácsos sprintfutam ötlete volt, ám a csapatok ezt nem támogatják.

A terv egészen pontosan az lett volna, hogy 2021-ben bizonyos versenyhétvégéken az időmérő edzés helyett egy szombati rövidített futam döntené el a vasárnapi rajtsorrendet. A RaceFans információi szerint az ötlet ismét felmerült a Forma-1-es Bizottság hétfői ülésén, ám még csak szavazásra sem tudták bocsátani, mivel a csapatok többsége harmadik alkalommal sem támogatta a kezdeményezést.

Jean Todt, az FIA elnöke már korábban leszögezte, hogy nem rajong a fordított rajtrácsos futamokért, a Forma-1-nek szerinte ugyanis nincsen szüksége ilyesféle mesterséges beavatkozásra. A kezdeményezés elfogadásához egyébként legalább 8 istálló támogatása szükséges, ami elég valószínűtlen történés lenne.

Amennyiben a jövőben megszavaznák a javaslatot, az történelmi változást hozna a Száguldó Cirkuszban. A Forma-1-ben 1950 óta 1030 versenyhétvégére került sor, és minden egyes alkalommal rendeztek időmérő edzést is.