F1: Ekkor mutatják be a csapatok 2021-es autóikat

Közzétéve:
2021-02-06, 15:13

Eddig úgy fest, a McLaren kezdheti be az autóbemutatók sorát.

A tavalyi szezont pont nélkül záró Williams bejelentette, hogy 2021. március 5-én mutatja be új autóóját, az FW43B-t. Ez lényegében a továbbfejlesztett változata lesz a 2020 FW43-nak, amint az a névadásból is kikövetkeztethető.

A Williams történetében a 2021-es év lesz az első olyan idény, amely során nem lesz a vezetőségben a Williams család egyetlen tagja sem, miután a nyáron a Dorilton Capital amerikai befektetési vállalat felvásárolta a patinás múltú istállót. A Sir Frank Williams és Sir Partrick Head által alapított brit csapat nem változtat nevet, sőt, a székhely is marad az Egyesült Királyságban található Grove-ban.

Williams

A Williams Racing a 2021-es pontvadászatot a tehetségét már a Mercedes színeiben is megvillantó brit George Russellel és a kanadai Nicholas Latifivel kezdig meg a fedélzeten. Egyelőre aligha lehet más célja a csapatnak, mint hogy elkerülje, hogy története során másodszor is pont nélkül zárjon egy teljes évet, ami tekintettel arra, hogy 10 versenyző is pontot kap egy futamon, igen szégyenteljes teljesítmény volna. Komolyabb előrelépést 2022-től remélhetnek a Williams csapatának rajongói, amikortól fogva a Williams a tervek szerint szorosabbra fűzi kapcsolatát a Mercedesszel.

Mikor lesz a többi csapat bemutatója?

Korábban több istálló is bejelentette már, hogy mikor fogják leleplezni 2021-es versenygépüket. A konkrét időpontok mellett az alábbi lista tartalmazza a még nem kristálytisztán meghatározott bemutatók hónapját is.

Csapat - Autó neve - Bemutató dátuma - Helyszín​​​​​​​

  • Alfa Romeo - Alfa Romeo C41 - Február 22. - Lengyelország, Varsó
  • AlphaTauri - AT02 - Február 19. - Ausztria, Salzburg
  • Alpine - A521 - Február - ?
  • Aston Martin - ? - Március - Egyesült Királyság, Gaydon
  • Ferrari - Ferrari SF21 - ? - Spanyolország, Barcelona
  • Haas - Haas VF-21 - ? - ?
  • McLaren - McLaren MCL35M - Február 15. - Egyesült Királyság, Woking
  • Mercedes - Mercedes AMG F1 W12 E Performance - Március 2. - Egyesült Királyásg, Brackley
  • Red Bull - Red Bull RB16B - ? - ?
  • Williams - Williams FW43B - Március 5. - Egyesült Királyság, Grove

A cikk az új bejelentések fényében később frissülni fog.

Az autós világ friss híreiért tekintsd meg az Alapjárat hírműsorát!

GRR

Kapcsolódó írások

Forma-1-es autó
2019. december 29.
A gazdag múltra visszatekintő fesztivál fénypontját évről-évre a királykategória autói adják.
Petrov Alonso előtt
2019. december 30.
Emlékszel még Hamilton és Massa 2008-as drámájára? Vagy Vettel első világbajnoki címére? Esetleg hallottál a Hunt vs. Lauda csatáról? Most megnézheted a 10 legizgalmasabb F1-es végjátékot.

További hírek