2020. szeptember 09. | 13:09

A Forma-1-es részvétel bizony drága mulatság, pláne, ha egy csapat győzelemre törekszik.

Azt eddig is lehetett tudni, hogy rengeteg pénzbe kerül egy F1-es istálló üzemeltetése. A zsinórban hat világbajnoki címet elhódító Mercedes most nyilvánosságra hozta, mekkora befektetésre volt szüksége a 2019-es bajnokság megnyeréséhez.

A hibrid korszakban abszolút dominanciát mutató csapat 2017-ben 309,7 millió fontot (több mint 121 milliárd forintot) költött, ez az összeg egy évvel később 311,4 millióra fontra emelkedett, 2019-es számok alapján pedig 333,2 millió font volt az istálló tavalyi kiadása. A költségek növekedésére a vállalat új, Alkalmazott Tudományok osztályának megalapítása, valamint a 2021-es fejlesztések megkezdése adhat magyarázatot.

A közzétett számadatok nem tartalmazzák a hajtóegységért felelős részleg teljes költségeit, ahonnan a Mercedes, a Racing Point és a Williams csapata is kapja a motort. Ahhoz, hogy a Mercedes beférjen következő évtől bevezetett 145 millió dolláros költségvetési plafon alá, jelentősen csökkenteni kell kiadásokat – még akkor is, ha ebben a határértékben nincsen benne a pilóták fizetése.

A Mercedes Brackley-ben található gyárában több mint 1000 munkavállaló dolgozik. Tavaly 35 alkalmazott csatlakozott a tervezési, gyártási és mérnöki részlegekhez, valamint hasonló mennyiségű adminisztratív munkatársat is felvettek. Könnyen elképzelhető, hogy elbocsátásokra vagy átszervezésekre lesz szükség a költségcsökkentés jegyében.

A gigantikus kiadások ellenére a Mercedes összességében pluszban zárta a 2019-es évet. A csapat teljes bevétele 363,6 millió font volt, ebben szerepel szponzori támogatás, valamint a Forma-1-es díjazásból származó összeg is – utóbbit a megszerzett világbajnoki pontok alapján osztják szét. A Mercedes 739 egységgel nyerte a tavalyi konstruktőri versenyt, a Ferrari 504, a Red Bull pedig 417 pontot gyűjtött. Az Ezüst Nyilak az F1-es televíziós jogokból 23,6%-ot kaptak 2019-ben.

„A Mercedes célja, hogy mindkét bajnoki címet megnyerje. Közben fel kell készülnünk arra, hogy a 2021-től bevezetett új pénzügyi szabályok keretein belül is versenyképesek legyünk. A vezetőink büszkék és lelkesek, elkötelezetten dolgoznak azért, hogy folytatódjon a csapat 2014 óta fennálló sikersorozata. A pályán és azon kívül is kiváló eredményekre törekszünk, ehhez pedig a működési modellünk tovább fejlesztésére, valamint újabb befektetésekre lesz szükség” - fogalmazott Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke.

  • Címkék:
  • F1