F1: A Ferrari ismét alkotott, kettős győzelem a szingapúri éjszakában

Közzétéve:
2019-09-22, 16:30

Az izgalmakban bővelkedő Forma 1-es Szingapúri Nagydíjat végül a Ferrari német pilótája, Sebastian Vettel nyerte csapattársa előtt.

Szingapúri Nagydíj - Az időmérő

A szabadedzéseken mind a három élcsapat szerzett magának egy-egy elsőséget. A mérvadónak számító harmadik szabadedzésen a töretlen lendületű Charles Leclerc két tizeddel előzte meg a Mercedes brit pilótáját, akit Vettel követett.

Az időmérő első részének elején Leclerc állt az élre, mögötte Vettel, majd Verstappen következett. A gumistratégiában különcködő Mercedes pilóták a negyedik, ötödik helyet foglalták el. Végül az utolsó gyorskörökre felrakták a lágy gumikat, ennek köszönhetően Bottas zárt az élen, Hamilton és Leclerc előtt. A kiesők közt nem volt nagy meglepetés

A Q2-ben az első gyorskörök után Leclerc állt az élre és ott is maradt, a mögötte lévő pozíciókért folyt a csata, végül Vettel, Hamilton lett a sorrend. Őket Verstappen és Bottas követte. A McLaren két versenyzője jól teljesített, akárcsak Albon.

A kvalifikáció utolsó részének elején Vettel volt a leggyorsabb, azonban az edzés végére szinte mindenki javított rajta kívül, végül Leclerc nyerte meg az időmérő edzést Szingapúrban. Sorozatban harmadszor, pályafutása során pedig ötödször szerezte meg a pole pozíciót. Őt az ötszörös világbajnok, Lewis Hamilton, majd Sebastian Vettel követte. A top 10-ben végzett még Verstappen, Bottas, Albon, Sainz, Ricciardo, Hülkenberg és Norris.

Az időmérő edzés első három helyezettje

A rajtrács azonban módosult, hiszen Daniel Ricciardót kizárták, mert a Renaultban az MGU-K teljesítménye meghaladta a megengedett maximumot. Továbbá Pérez 5 helyes büntetést kapott váltócsere miatt.

A Q3 végeredménye:

  1. Charles Leclerc
  2. Lewis Hamilton       
  3. Sebastian Vettel     
  4. Max Verstappen     
  5. Valtteri Bottas        
  6. Alexander Albon     
  7. Carlos Sainz            
  8. Daniel Ricciardo   
  9. Nico Hulkenberg      
  10. Lando Norris
  11. Sergio Pérez

Szingapúri Nagydíj - A futam

A lámpák gyors kialvása után maradt a sorrend, Vettel támadta Hamiltont, így Leclerc egy lélegzetvételnyi előnyhöz jutott. A mezőny végében volt egy kis adok-kapok Sainz és Hülkenberg között, előbbi egy rettenetes boxkiállás után vissza tudott állni, de esélye sem volt a pontszerzésre. A versenyirányítás végül nem szabott ki büntetést az említett incidenssel kapcsolatban.

Sainz a boxban

Eközben az élen békés autózgatás folyt, akárcsak az M7-esen. A 10. körig kellett várni az első komolyabb akcióra, Ricciardo nem bírta a vonatozást és megette Kvyatot. Meg kell hagyni a monacói pilóta okosan diktálta a tempót az élen, ezzel óvta az abroncsokat és így nem is keletkezett nagy szakadék az él- és a középmezőny közt.

A 13. körben kezdődtek meg a kerékcserék, az élmezőny viszonylag sokáig várt, hiszen először Vettel és Verstappen ment be friss, kemény keverékű gumikért a 20. körben. Erre reagált Leclerc is, Hamiltont viszont nem hozta ki a Mercedes. A brit csak a 27. körben cserélte le a lágy keveréket a keményre.

Ekkor meglepő módon Giovinazzi, Gasly, Ricciardo hármas állt az élen úgy, hogy ők még nem voltak kint a boxban. Vettel agresszívan támadta Gaslyt - össze is értek - , ezzel nagy kockázatott vállalt, de a győzelemhez erre is szükség volt. Majd Giovinazit is megelőzve az élre állt. Az olasz vesztett a tempójából egy kicsit, így Leclerc és Verstappen is elment mellette.

Ricciardo esete Giovinazzival

A hetes kanyarban Ricciardónak meggyűlt a baja a 99-es rajtszámú Alfával, mind a ketten a boxban végezték, de folytatni tudták a futamot. Ezután nem sokkal Grosjean és Russell összeakadt a nyolcas kanyarban, utóbbi a falban maradt emiatt beküldték a Safety Car-t. Ez jól jött a Ferrari monacói pilótájának.

Russel a falban

Az újraindítást követően simán eljött a mezőny, mindenki maradt a korábbi pozíciójában, Stroll azonban hátrébb kakaskodhatott valakivel, mivel bal első defekttel ment a boxba. Néhány körrel később a kettes és a hármas szektor határán Pérez alatt megállt a Racing Point Force India, a Safety Car már vissza is tért.

Pérez alatt megállt az autó

Közben a Ferrarinál ment a matek, Binotto láthatóan ideges volt. Az elsődleges cél természetesen a kettős győzelem, nem az egyéni érdek, ami nyilvánvalóan nem igazán tetszett Leclercnek és hangot is adott ennek.

Az utolsó 13 körre elengedték a mezőnyt, Vettel jó tempót diktált, ismét pozícióváltoztatás nélkül folytatódott a küzdelem.

Az 50. körben Kvyat bevetődött Raikkönen mellé, azonban nem adta ki, ezzel véget is ért a finn versenye (a verseny után vizsgálják ezt az esetet). Bernd Mayländernek ismét akadt feladata. Kilenc körrel a vége előtt zöld utat kaptak, viszont nem láthattunk nagy előzéseket, mindenki vigyázott a másikra.

Vettel és Leclerc autója

Az utolsó körök elég unalmasra sikerültek, viszont erre volt szükség ahhoz, hogy a Ferrari be tudja húzni az első két helyet.

A Szingapúri Nagydíj pontszerzői:

  1. Sebastian Vettel
  2. Charles Leclerc
  3. Max Verstappen
  4. Lewis Hamilton
  5. Valtteri Bottas
  6. Alexander Albon
  7. Lando Norris
  8. Pierre Gasly
  9. Nico Hülkenberg
  10. Antonio Giovinazzi

A Forma-1 élmezőnyének állása:

  1. Lewis Hamilton 296 pont
  2. Valtteri Bottas 231 p
  3. Charles Leclerc 200 p
  4. Max Verstappen 200 p
  5. Sebastian Vettel 194 p
  6. Pierre Gasly 69 p

A Forma-1 konstruktőri versenyének élcsapatai:

  1. Mercedes 527 pont
  2. Ferrari 394 p
  3. Red Bull 289 p
  4. McLaren 89 p
  5. Renault 67 p
  6. Toro Rosso 55 p
  7. Racing Point 46 p
  8. Alfa Romeo 35 p
  9. Haas 26 p
  10. Williams 1 p
Forrás:

További autós hírek

Mentőautó ütközött személyautóval Nyíregyházán, a Pazonyi úton vasárnap este. A baleset következtében a gépkocsiban utazó 31 éves nő a helyszínen életét vesztette. További...

Olvasónktól kaptuk a videót az Illatos úti tahó teherautósról. Írja: “Az illatos út elején egy teherautó a tilos jelzés ellenére piros lámpánál és...

Elképesztő állapotban szeretett volna a következő videó “főhőse” autót vezetni. Olvasónk, aki megakadályozta ezt, a következőt írta: “Akkor kezdtem el felvenni, miután kiesett...

Viber közösségünkbe küldtek egy videót, amin már megint egy magát rettentően jó sofőrnek képzelő autós kezd előzésbe. Persze a gond nem is ezzel...

Tilos jelzést mutatott a sorompó, de a vonatra aztán hiába vártak az autósok. Pedig a többség megállt, ahogy az elő van írva, csakhogy...

Kapcsolódó írások

James Hunt
2019. június 15.
Az F1 legendás alakja egy olyan korban versenyzett, amikor még a vezetői képességek domináltak
Kallakis az üzletember és a Brown GP ünneplése
2019. október 06.
A pókeres berkekben is jól ismert üzletember, Achilleas Kallakis is bejelentkezett anno a Brawn GP megvásárlásért.
2019. március 06.
A világ egyik legnagyobb Autószalonjára több gyártó is kihozta a jelenlegi Formula 1-es versenyautóját
Hegedűs Andor a Red Bull Racing épülete előtt, szemből fotózva
2018. november 21.
Andor egy olyan karriert futott be eddig, amire sok benzinvérű társammal együtt ámulattal tekintünk . Az alábbi interjúból kiderül, hogyan került a Formula 1 egyik legelitebb csapatába tervezőmérnökként!