2021. március 23. | 16:16

Grosjean távozása után megüresedett egy pozíció a GPDA-ban.

Miután a Haas bejelentette, hogy lecseréli mindkét pilótáját, az is nyilvánvalóvá vált, hogy a GPDA, azaz a Forma-1-es versenyzők szövetségének egyik vezető pozíciójában is üresedés lesz. Romain Grosjeannak négy kerek év után le kell mondania igazgatósági tagságáról.

A versenyzők szavazása szerint most Sebastian Vettel mellett a Williams versenyzője, George Russell is vezetőségi tag lesz. Korábban olyan nevek voltak ebben a pozícióban, mint Jenson Button, Mark Webber, Gerhard Berger vagy Michael Schumacher.

Az elnök viszont változatlanul Alexander Wurz, aki 2014 óta tölti be ezt a tisztséget. Az első ilyen vezető 1961-1963 között Sir Stirling Moss volt.

További érdekesség, hogy most először fordul elő, hogy egy olyan személy is a szakszervezet tagja lesz, aki jelenleg sem aktív pilóta és korábban sem volt versenyző. Anastasia Fowle személyében egy korábbi jogi tanácsadót is előléptettek a mezőny tagjai.

Russell a közleményben a következőket mondta:

„Megtiszteltetés és kiváltság, hogy kineveztek a GPDA igazgatójának. Nagyra értékelem vezetőtársaim támogatását abban, hogy rám bízzák ezt a szerepet és elismerem az ezzel járó felelősséget” – mondta a brit versenyző.

Romain Grosjean az IndyCarba igazolt, de ennek ellenére tanácsadói szerepben marad a Forma-1-es versenyzők szövetségében, ahol a közlemény szerint fokozatosan leadja eddigi tevékenységeit és levonja a tavalyi bahreini balesetének tanulságait.

  • Címkék:
  • F1