2023. január 07. | 19:17

A Nemzetközi Automobil Szövetség engedélyhez kötötte, hogy a pilóták politikai állásfoglalást tegyenek az általuk szabályozott rendezvényen, ami érzékenyen érintheti a hétszeres világbajnokot.

Lewis Hamilton évek óta aktív élharcosa a különféle esélyegyenlőséggel kapcsolatos kampányoknak. Láthatták már őt a rajongók Black Lives Matters pólóban, vagy éppen térdelni a futamok előtt az antirasszizmus mellett való kiállást szimbolizálva. Többször kiállt már a szexuális szabadság valamint a nők esélyegyenlősége mellett is.

Az FIA december végén bevezetett egy szabályt. Ennek keretein belül a versenyzők ruházatán csak akkor jelenhetne meg ilyesfajta szimbólum, ha erre előzetesen engedélyt kapnak a Nemzetközi Automobil Szövetségtől.

Hamilton csalódott a döntés kapcsán. Korábban a testékszerek viselésének szigorúbb vizsgálata miatt is dühös volt már, most pedig azt is felvetette, abbahagyja a versenyzést, ha további korlátozásokat vezetnek be a döntéshozók.

„2020 nagy hatással volt rám. Úgy érzem, felhatalmazást kaptam arra, hogy kiálljak és nyíltan beszéljek bármilyen kérdésről. A kimeneteltől függetlenül tudom, hogy a dolgokat mindig ki kell mondani és meg kell tenni, mert sok ember szenved” – mondta a brit versenyző a New York Times számára.

Hamilton ismét csalódott | Fotó: Rudy Carezzevoli/Getty Images

"Ha nem tudom megvédeni az emberi jogokat, és nem tudom folytatni azt, amit ezekben az években csináltam, akkor inkább nem versenyzek tovább" - tette hozzá a Mercedes 38 éves pilótája.

A 2023-as idény március első hétvégéjén Bahreinben veszi kezdetét a tervek szerint. Hamilton tavaly nem tudott futamot nyerni, ám a hétszeres bajnok arra készül, hogy idén visszatér a csúcsra.

Hogy vajon képes lesz-e erre a Mercedes és a brit, egyelőre kérdéses. A legutóbbi idényben Hamiltont csapattársa, George Russell is megelőzte a pontversenyben, így cseppet sem ígérkezik könnyűnek a hétszeres bajnok dolga, hogy a sportág történetében elsőként megszerezze a nyolcadik egyéni bajnoki címét.

Rudy Carezzevoli/Getty Images