2019. október 09. | 23:48

A brit világbajnok elégedett az eddigi tesztekből származó adatokkal.

Társszerző: Hajdu Balázs

Annak ellenére, hogy az ötszörös világbajnok Lewis Hamilton a 2021-re tervezett szabálymódosítások egyik éles kritikusa, eközben nyitott a párbeszédre is. A Mercedes pilótája a közelmúltban beszélgetett az F1 vezetőivel, Chase Carey-vel és Ross Brawnnal. A találkozó tapasztalatairól az Autosport munkatársai kérdezték Hamiltont.

„Hatalmas lépésnek tartom, hogy minket is bevontak a folyamatba. A pilóták végre egységesek lehetnek. Egy új és jobb kapcsolatot építünk ki az FIA-val, akik nagyon nyitottak az ötleteinkre. Vannak dolgok, amikre rákérdezünk, ők azt mondják, hogy ezt most nem lehet megváltoztatni, ám egy mérnök nem ismeri a lehetetlen szót” - mondta Hamilton.

A pilótáknak bemutatták a legfrissebb szimulációkból származó eredményeket, melyek az egymás mögött autózásból fakadó leszorítóerő-veszteségről szólnak.

„Láttuk a különbséget a mostani és a szimuláció alapján kiszámított leszorítóerő-veszteség között. Nagyon tetszett, amit láttam. Keményen dolgozom, hogy vezethessem ezeket az új autókat” - tette hozzá Hamilton.

A brit pilóta ezzel együtt még mindig nem rajong azért, hogy az autók lassabbak és nehezebbek lesznek. Szerinte a 2021-es modellek köridejei 2-3 másodperccel el fognak maradni a mai időeredményektől.

Jó hír viszont, hogy míg a mostani Forma-1-es autók turbulens levegőben haladva akár 50% leszorítóerőt is veszíthetnek, a 2021-es modellek kapcsán ez az érték 5-10%-ra csökkenhet.

  • Címkék:
  • F1