F1: Hamilton szárazon, a Red Bull esőben volt a leggyorsabb

Közzétéve:
2019-08-02, 18:18

Pénteken pályára gurultak a Formula-1 sztárjai, ezzel az aszfaltcsíkon is kezdetét vette a 34. Magyar Nagydíj.

A délelőtti, első szabadedzés szemerkélő esőben rajtolt el, ami nem kis feladat elé állította a csapatokat. Ugyanis az átmeneti körülmények miatt nehéz volt a megfelelő beállítás megtalálása, végül nem szakadt le az ég. A csúszós aszfalt azért megtréfálta a pilótákat, többen is hibáztak, de leginkább a két Racing Point nem talált magára. Lance Stroll például a szemem láttára dobta el a technikát, ezután már csak szenvedett.

A kísérletezés jegyében zajló első szabadedzés végül nem hozott váratlan fordulatot. A reggel még kissé morcosan érkező Lewis Hamilton végzett az élen. A Ferrari és a Red Bull pilótái próbálták utolérni őt, sőt még Kevin Magnussen is egy másodpercen belüli időt futott.

Lewis Hamilton az esős második edzésen
Lewis Hamilton az esős második edzésen

A délutáni edzés kezdetére ismét szemerkélni kezdett az eső, azonban a pilóták még lágy gumikon tudtak futni viszonylag gyors köröket, nem sokkal később viszont megváltozott a helyzet. Alex Albon aztán összetörte a Toro Rossót, ezért félbe is szakították az edzést. Majd az időjárás átmeneti volta miatt nem tudták a csapatok mit is tegyenek, ezért inkább vártak. Ezt tettem én is a Mansell-kanyarban, aztán néhány pilóta pedig ugyan kijött próbálkozni, de aztán gyorsan vissza is mentek a boxba.

Az Alfa Romeo egyik autója hátulról fotózva
Az Alfa Romeo egyik autója hátulról fotózva

Ezt az unalmat Kimi Räikkönen törte meg, aki elsőként vállalta be az átmeneti eső gumikat. Őt nem sokan követték, akik pedig igen, azok sem tolták túl a dolgot. Így végül Pierre Gasly végzett az élen Max Verstappen és Hamilton előtt.

Max Verstappen esőben
Max Verstappen esőben

Holnapra verőfényes napsütést jósolnak a Hungaroring környékére, ami feladhatja a leckét a mezőnynek. Ezt tovább nehezíti, hogy a csapatok nem tudták maximálisan kihasználni a rendelkezésre álló időt. A program szombat délben a harmadik szabadedzéssel folytatódik.

A Magyar Nagydíj alatt megpróbálom a helyszínről a szokottól eltérően bemutatni a történéseket, hogy ne mindig a klisét kapd!

Forrás:

Alapjárat helyszíni tudósítás

További autós hírek

Lassan tele a város civil járörökkel, mindenütt kamerák, folyamatosan indulnak dashcam alapján is az eljárások hivatalból, valamint sorra történnek az…

Mindannyian találkoztunk már ilyen autóssal, aki egyszerűen nem bírja, ha valaki mellé ér, és ezért gyorsítani kezd – írja vezess.…

A Debreceni Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondtalan okozásának vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki Polgáron ütközött…

Nincs mese. Autósként rossz végén állunk annak a bizonyosnak abban az értelemben, hogy nem az autós forgalom érdekében történnek fejlesztések,…

Amikor a körforgalomban Vin Dieselnek képzeled magad, de a közönség nem értékeli a produkciódat – írta legújabb pofátlan(TAN)ító videójához a…

Kapcsolódó írások

Hamilton autója és sisakja közelről
2019. augusztus 06.
Rengetegszer fotóztam már a Hungaroringen, most mégis minden teljesen más volt.
Max Verstappen a Red Bull Ring főépülete előtt suhanva
2019. július 06.
Hétvégén a Red Bull Ringről tudósítottam neked, a rengeteg teendő mellett azért jól is éreztem magam, na de mivel is teltek a kinti napok?
McLaren F1 a levegőben
2018. november 30.
A 90-es évek legendája feltöltés nélkül utasította maga mögé a világot, 627 lóerős motorja és pihekönnyű kasztnija lehetővé tette a hihetetlen rekorddöntést!
Szujó Zoltán, az F1 magyar hangja az Alapjárat riporterével, Háfra Zsolttal
2019. április 12.
Az F1 magyar hangjával, Szujó Zoltánnal beszélgettem az F1-ről és a Formula E-ről, valamint néhány szóban és minden másról, ami a színfalak mögött történt vele az elmúlt években