2021. november 13. | 20:46

A hamarosan kezdődő sprintfutamon csak a mezőny végéről rajtolhat.

Pénteken rendezték Sao Paolóban az időmérő edzést, mivel ezen a hétvégén a szombat esti sprintfutamon dől el az, hogy ki melyik rajtkockából indulhat vasárnap. Eddig háromszor rendeztek egyébként sprinthétvégét az idei szezonban, mindhárom alkalommal a Mercedes pilótái közül került ki a pénteki győztes, ám a szombati sprintfutam mindannyiszor változásokat hozott a rajtsorrend tekintetében.

Hamiltont azonban kizárták ezúttal a pénteki időmérőt követően, miután kiderült, szabálytalan DRS-sel rendelkezett. A címvédő DRS-e nagyobb mértékben nyílt, mint amit a szabályok megengednek. Verstappen már az időmérő edzést követően azonnal gyanút fogott, és vizsgálódása során megérintette Hamilton autójának hátsó szárnyát. Arról egyelőre nem szólnak a hírek, hogy a Mercedes korábban is trükközött-e hasonló a megoldással vagy ez az első ilyen eset.

Verstappen azzal védekezett, hogy mostanság a pilóták az időmérők és versenyek után is rendszeresen hozzáérnek mások autójához. Kárt ugyan nem okozott a Mercedesben, ennek ellenére a szabály megszegéséért, mely szerint nem érhetett volna más versenyautójához, 50 ezer eurós pénzbírságra büntették. A jövőben súlyosabb szankciókat helyeztek kilátásba a versenybírák. 

További rossz hír a brit rajongói számára, hogy Hamilton a sprintfutamon elért helyezéséhez képest 5 rajthellyel hátrébb indulhat majd, mert motort cseréltek autójában.

A spintet a következő sorrendben várják a versenyzők:

  1. Max Verstappen
  2. Valtteri Bottas
  3. Sergio Perez
  4. Pierre Gasly
  5. Carlos Sainz
  6. Charles Leclerc
  7. Lando Norris
  8. Daniel Ricciardo
  9. Fernando Alonso
  10. Esteban Ocon
  11. Sebastian Vettel
  12. Cunoda Juki
  13. Kimi Räikkönen
  14. Antonio Giovinazzi
  15. Lance Stroll
  16. Nicholas Latifi
  17. George Russell
  18. Mick Schumacher
  19. Nyikita Mazepin
  20. Lewis Hamilton

A sprintfutam közvetítése ma este 20:00-kor kezdődik az M4 Sport műsorán.