2021. november 13. | 15:22

25 idény, 9 vb-cím és 115 győzelem után a Doktor búcsút int a MotoGP-nek.

Ki gondolta volna a gyorsaságimotoros-világbajnokság 1996-os szezonjának kezdetén, hogy a 125 köbcentis géposztály 16 éves újonca, egy Tavulia nevű olasz kisvárosból érkező srác alapjaiban változtatja majd meg a sportágat, és 25 évvel később élő legendaként vonulhat majd vissza. Pedig pontosan ez történt.

Valentino Rossi – vagy becenevén a Doktor – elképesztően sikeres pályafutása során, minden kategóriát figyelembe véve összesen 9 világbajnoki címet, 115 győzelmet, 235 dobogós helyezést, és 65 pole pozíciót szerzett. Felsorolni is hosszú lenne rekordjait, melyek egy részét idővel bizonyára megdöntik majd, egy viszont örökre az ő neve mellett díszeleg majd. Ugyanis ő az egyetlen motoros a világbajnokság történetében, aki a 125-ös, a 250-es, az 500-as géposztályban és a MotoGP-ben is világbajnok tudott lenni.

Azzal, hogy Rossi szögre akasztja a csizmáját, egy korszak zárul le. Ő az utolsó olyan versenyző a mezőnyben, aki már a ’90-es években is a vb-n húzta a gázt. Távozásával egy hatalmas űrt hagy maga után, mivel nyitott, szenvedélyes és energikus személyiségével egy olyan elképesztő méretű és hűséges rajongótábort épített fel az évek során, amilyet korábban sosem látott még a technikaisportok világa. Az elmúlt több mint két évtized során megszokott látvánnyá vált, hogy Rossi rajongói harsány neonsárga színbe borítják a világ versenypályáinak lelátóit.

Természetesen ahhoz, hogy valóban és végérvényesen meghódíthassa a rajongók szívét elengedhetetlenül fontos volt a siker, Rossi pedig ebben a tekintetben maximálisan kiszolgálta a nézőket.

A kezdetek

Már az édesapja – Graziano – is motorversenyzett, nem is sikertelenül. 1977 és 1982 között rendszeres résztvevője volt a világbajnokságnak, ráadásul 1979-ben három futamgyőzelmet is szerzett a 250 köbcentis géposztályban, és a bajnoki pontverseny harmadik pozíciójában zárt.

A családi hagyomány ellenére Valentino versenyzői pályafutását nem kettő, hanem négykeréken kezdte mindössze ötévesen, és egyáltalán nem bizonyult kutyaütőnek. Egy 100 köbcentis gokarttal 1990-ben megnyerte a regionális gokartbajnokságot, majd rögtön utána minimotorokra váltott és szinte azonnal sorra nyerte a regionális versenyeket.

Rossiék eleinte annyira komolyan gondolták a gokartozást, hogy azt tervezték, hogy 1992-ben Valentino már az Európa-bajnokságon fog indulni. Ám mivel a Forma-1 felé vezető út már ekkor is rendkívül költséges volt, így maradtak a minimotorok.

Rossi nemsokára kinőtte a minimotoros sorozatot. 1993-ban az apja és prominens, a motorsportban jártas olasz szakemberek – Virginio Ferrari, Claudio Castiglioni és Claudio Lusuardi – segítségével lehetőséget kapott arra, hogy egy szériaalapú Cagiva Mito nyergében az Olasz Sport Production bajnokság 125 köbcentis kategóriájában versenyezzen.

Első versenyhétvégéje azzal indult a Cagivával, hogy rögtön az első körén, a boxból kijövet, alig néhányszáz méter megtétele után az első kanyarban elesett. Nem adta azonban fel, a versenyen végül a kilencedik helyen ért célba.

1994-ben Rossi az olasz 125 köbcentis bajnokságban versenyzett egy Sandroni nevű, Rotax-motoros prototípussal. Majd 1995-ben már egy Aprilia nyergében ülve húzta a gázt, amivel meg is nyerte az olasz 125-ös bajnokságot, ezzel párhuzamosan harmadik lett az Európa-bajnokságon. Vale tempójára pedig ekkor már a világbajnokságon is felfigyeltek és az Aprilia gyári csapata úgy döntött, leigazolja a rendkívüli tehetségnek ígérkező ifjút.

Irány a világbajnokság

Rajtszámának apja 46-osát választotta, a bemutatkozás pedig parádésra sikeredett. A malajziai idénynyitón hatodikként zárt, a folytatásban pedig rendre pontszerző helyeken végzett. Az első dobogós helyezésre sem kellett sokat várni. Már a szezon tizedik versenyén, az Osztrák Nagydíjon felállhatott a pódium legalsó fokára. Két héttel később a brnói Cseh Nagydíj időmérőjén megszerezte pályafutása első pole pozícióját, a vasárnapi futamon pedig első világbajnoki futamgyőzelmét is bezsebelte, miután öldöklő küzdelemben legyőzte a négyszeres világbajnok Jorge Aspar Martinezt, aki később csapatfőnökként például Talmácsi Gábort is vb-címhez segítette. Az évet végül 111 ponttal a kilencedik helyen zárta.

A ’97-es szezont rögtön győzelemmel indította, mindenki számára egyértelművé téve, hogy ő a vb-cím elsőszámú esélyese. Rossi végül a komplett mezőnyt agyonverte. Az idény tizenöt futamából tizenegyet megnyert és csak kétszer nem tudott dobogóra állni. Összesen 321 pontot gyűjtött és utcahossznyi előnnyel zsebelhette be karrierje első bajnoki trófeáját. Az évad során igazi közönségkedvenccé vált humoros és/vagy meghökkentő győzelmi rituáléinak köszönhetően: volt, hogy Robin Hoodnak öltözve, máskor pedig egy guminő társaságában teljesítette a tiszteletkört. Lehengerlő teljesítményének köszönhetően az Aprilia úgy döntött, hogy 1998-ban már egy 250-es motorra ülteti a szélvészgyors olaszt.

A kategóriaváltás parádésan sikerült Rossi számára. Bár a tizennégy versenyből ötször kiesett, de amikor célba ért, kivétel nélkül a dobogón végzett. Öt győzelmet, három második és egy harmadik helyet szerezve végig meccsben volt a bajnoki címért csapattársával, Loris Capirossival, ám végül kénytelen volt beérni az összetettbeli második pozícióval.

Bár az 1999-es idény kissé döcögősen indult Vale számára, végül kilenc győzelmének és 309 megszerzett pontjának köszönhetően második nekifutásra behúzta a világbajnoki elsőséget a 250-es géposztályban is.

A királykategória meghódítása

Az új évezred első idényében Rossi már a királykategóriában, egy Honda NSR500-assal motorozhatott, és nem kisebb név, mint a frissen visszavonult, ötszörös világbajnok Mick Doohan segítette a munkáját, és látta el jótanácsokkal. A 21 éves olasz újonc egy pillanatig sem illetődött meg a nagyok között, és azonnal akcióba lendült. Első idényében rögtön két győzelmet szerzett a Hondával, és végül a bajnokság második helyén végzett, a Suzukival hajtó Kenny Roberts Jr. mögött.

A 2001-es szezon jelentette a kétütemű, 500-as gépek utolsó fellépését. Rossi pedig követte az alsóbb kategóriában bemutatott sormintát, és második idényében, mindössze 22 évesen felért a csúcsra. Nem is akárhogy. Tizenhat futamból tizenegyszer győzött, és utcahossznyi, 116 pontos előnnyel megszerezte pályafutása harmadik vb-címét.

El is érkeztünk egy új időszámítás, a MotoGP éra kezdetéhez. Azonban a négyütemű 1000-es motorokra történő átállás Vale szempontjából semmi változást nem hozott. Ahogy az sem, hogy 2002-re a Nastro Azzuro Hondáról a Repsol Hondára ült át. A Doktor ugyanis ott folytatta, ahol az előző idény végén abbahagyta. Sőt, olyan lehengerlő teljesítményt nyújtott, amire csak a legkiválóbbak képesek. A 16 futamból tizenötször ért célba és mindannyiszor a dobogón végzett, 11 győzelmet és 4 második helyet szerezve. Összesen 355 pontot gyűjtött, potom 140-nel többet, mint a tabella második helyén végző Max Biaggi. Ezzel Rossi lett a MotoGP történetének első világbajnoka.

Rossi és a Honda szinte legyőzhetetlen párost alkotott a királykategóriában. Az olasz négy év alatt összesen 33 futamgyőzelmet, és három vb-címet szerzett a japán márka motorjaival. Aztán húzott egy merészet, és egy viharos szakítást követően a 2004-es szezonra átigazolt a gödörben lévő, nagy rivális Yamahához.

A következő hét idényt a hangvillásoknál töltötte. A mérleg újabb négy bajnoki elsőség, egy összetettbeli második és két harmadik hely. Ez idő alatt 46 nagydíj győzelmet gyűjtött, így megdöntötte Giacomo Agostini 68 győzelmet számláló rekordját a legfelső géposztályban. Ezt követően ismét elérkezettnek látta az időt a váltásra, és a 2011-es idényre aláírt a Ducatihoz

Két szenvedéssel teli évadot követően, amelyek során mindössze 3 dobogós helyezést szerzett, visszatért korábbi sikerei helyszínére, a Yamahához. Bár az YZR-M1-gyel aztán ismét a bajnoki címért harcolhatott, ám zsinórban háromszor – 2014-ban, 2015-ben és 2016-ban – is kénytelen volt beérni az év végi ezüsttel. Utoljára 2018-ban volt reális esélye arra, hogy megszerezze pályafutása tizedik vb-elsőségét, végül azonban Marc Marquez és Andrea Dovizioso is jobbnak bizonyult nála.

A nagy rivalizálások

Elképesztő sikereinek egyik kulcsa abban rejlett, hogy folyamatosan képes volt alkalmazkodni az adott körülményekhez és kisajtolni a maximumot önmagából, és a kezei között levő technikából egyaránt. Így sokszor úgy tűnhetett, mintha egyfajta hatodik érzékkel rendelkezne, mintha előre látná, mi fog történni, és hogyan kell ezekre a változó viszonyokra megfelelően reagálni. Mindezt a lehető legtermészetesebb módon, erőlködés nélkül, sallangmentesen és pokoli tempót motorozva. Azt hiszem erre mondják, hogy született tehetség.

Ahogy arra számítani lehet, amikor az ember ádáz küzdelmet folytat a végső diadalért, Rossi sem azzal töltötte az idejét, hogy barátokat szerezzen. A csata gyakran heves rivalizálásba csapott át közte és legfőbb riválisai – Max Biaggi, Sete Gibernau, Jorge Lorenzo vagy éppen Marc Marquez – között. A csörték pedig nem kizárólag a versenypályára korlátozódtak. Vale egyik nagy erősségének számított a médián keresztül folytatott hadviselés, és nem egyszer a sajtónak adott nyilatkozataival gyakorolt kőkemény pszichológiai nyomást ellenfeleire.

Például Rossi úgy vélte, hogy Gibernau és a Gresini csapat nyomta fel a versenybíróságnál, miután egy robogó segítségével felgumizta a rajtkockáját a 2004-es Katari GP előestéjén. Az eset miatt az olaszt végül a rajtrács végére száműzték. A futamon végül elesett, miközben mindent elkövetett, hogy az élmezőnybe verekedje magát. 

Élve az első adandó lehetőséggel, Rossi úgy döntött, hogy a következő verseny előtti sajtótájékoztatón nem rejti véka alá a spanyol motorossal kapcsolatos ellenérzését. Folyamatosan kerülte a szemkontaktust, és besúgónak, egy minden hájjal megkent gazembernek festette le Gibernaut. Ekkor hangzott el Vale elhíresült kijelentése, mely szerint a spanyol sosem fog újra futamot nyerni. A Rossi-átok végül valóra vált, és Gibernau soha többé nem pezsgőzhetett a dobogó tetején állva.

A kegyelemdöfést vitathatatlanul a páros csörtéje jelentette a körvetkező szezon nyitányán, Jerezben. Az utolsó kanyarban elvesztett győzelem után egy megtört, elkeseredett Gibernau állt a pódiumon. A spanyol lassan beleszürkült a mezőnybe, mielőtt néhány év múlva búcsút intett volna a MotoGP-nek.

Népszerűsége elképesztő magasságokba emelkedett, és a sportág élő legendájává vált 25 éves pályafutása során, még annak ellenére is, hogy a 2010-es évek folyamán már nem volt képes megismételni korábbi sikereit. Ráadásul 2013-ban megérkezett méltó ellenfele – úgy tehetség, mint pszichológiai hadviselés terén – egy bizonyos Marc Marquez személyében.

A spanyol szupersztár azzal kápráztatta el a világot, hogy újonc idényében lehengerlő stílusban motorozva azonnal bezsebelte a világbajnoki címet, majd 2015-ben duplázni tudott. Azonban a következő szezonban a Honda RC213V teljesítmény tekintetében nem volt képes felvenni a küzdelmet a Yamaha YZR-M1-gyel, így Marquez kénytelen volt beérni a bajnoki pontverseny harmadik helyével.

Ennek köszönhetően Rossi – aki ducatis vesszőfutása után először indult reális eséllyel a vb-címért – és csapattársa, Jorge Lorenzo lényegében ellenfél nélkül meccselhettek egymással a végső győzelemért. Ehhez azonban Marqeuznek is akadt egy-két szava.

Vale a szezon végéhez közeledve többször is hangot adott azon meggyőződésének, hogy Marquez segíteni próbál honfitársának, Lorenzónak, és mindent elkövet, hogy hátráltassa Rossit a futamok során.

Mondani is felesleges, a spanyol hondás dühöngött, amiért Rossi a sajtón keresztül próbál nyomást gyakorolni rá és a későbbi versenyeken világossá tette, hogy fikarcnyit sem törődik az olasz bajnoki ambícióival. Az ellenségeskedés Malajziában csúcsosodott ki, ahol Marqeuz látványosan, mindent elkövetett annak érdekében, hogy visszafogja Rossi tempóját, miközben Lorenzo az élen kényelmes előnyt motorozott ki. Végül a hetedik körben egy erősen vitatott szituációban összeütköztek, és Marquez elesett. A versenybíróság végül a yamahást találta vétkesnek, amiért a mindent eldöntő valenciai idényzáróra a mezőny végére száműzték.

Rossi a 26. helyről rajtolva, brutális tempót motorozva végül a negyedik pozícióba küzdötte fel magát, miközben Lorenzo megnyerte a versenyt, ezzel pedig a vb-címet is behúzta. Vale csupán 5 ponttal csúszott le tizedik bajnoki elsőségéről.

Ez volt az első alkalom, hogy a médiában folytatott hadjárata visszafelé sült el. Ezt követően versenyképessége fokozatosan visszaesett, és karrierjének utolsó öt szezonjában már csak egyszer tudta felküzdeni magát az összetett pontverseny dobogójára. Utolsó győzelmét a 2017-es Holland Nagydíjon aratta, míg a pódiumon a 2020-as Andalúz Nagydíjon pezsgőzhetett utoljára.

Rossi saját csapata

Nem számít ritkaságnak, hogy egy versenyző visszavonulása után saját csapatot alapítson. Az azonban már korántsem megszokott, hogy ezt már aktív pályafutása során megtegye. 2014-ben Rossi létrehozta saját versenyzői akadémiáját, barátja, a tragikus körülmények között elhunyt Marco Simoncelli emlékére, akivel rengeteget edzett és készült együtt a futamokra. A Simoncellivel kialakított rutint szerette volna tovább vinni az akadémiával, ahol tehetséges olasz fiatalok utánpótlás-nevelését végzik. Itt a srácok nemcsak azt tanulhatják meg személyesen Rossitól, hogyan legyenek még gyorsabbak a motoron, de kötelező angolórákon, és médiaképzéseken is részt vesznek, miközben aktívan építik a saját nevükhöz kapcsolódó márkát.

A VR46 Academy először 2014-ben debütált a Moto3-as világbajnokság mezőnyében, majd 2017-ben elindult Rossi Moto2-es csapata is, 2022-ben pedig már a királykategóriában is saját alakulattal neveznek két Ducati Desmosedicivel. Vale tehetséggondozó programja első sikerét Franco Morbidelli révén aratta, aki 2017-ben világbajnoki címet szerzett a Moto2-ben (igaz, nem Vale csapatának színeiben), majd a rákövetkező évben Francesco Bagnaia immár a VR46 csapattal ért fel a csúcsra a középső géposztályban.

Jöhet a négykerék

Rossi személyében a sportág valaha volt legnépszerűbb és egyik legsikeresebb figurája int búcsút a MotoGP-nek. A Doktor azonban távolról sem végzett még a benzingőzzel, a technikai sportok világával, egy darabig még nem tervezi végérvényesen szögre akasztani a sisakját, hiszen 2022-ben a sportautóversenyzésben szeretné megmutatni mire képes. Sőt, talán a Le Mans-i 24 órás futamon is láthatjuk majd.

Vale számára egyáltalán nem jelent újdonságot a négy kerék, hiszen évek óta rendszeres résztvevője a Monza Ralinak, többször indult már hosszútávú autóversenyeken, és a 2000-es évek közepén még a Forma-1-be is belekóstolt: 2004 és 2006 között több mint féltucatszor tesztelt a Ferrarival. Az F1 mindenható ura, Bernie Ecclestone és a Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo minden követ megmozgattak annak érdekében, hogy a motorokról átcsábítsa a Száguldó Cirkuszba, az olasz ugyanis óriási lökést adhatott volna a Forma-1 népszerűségének. Rossi végül köszönte szépen a lehetőséget, de inkább maradt a MotoGP-ben. 2019-ben egyszer még kipróbálta, milyen érzés F1-es autót vezetni, amikor Lewis Hamiltonnal versenytechnikát cseréltek, ám az sokkal inkább egy marketing esemény volt, mintsem komoly teszt.