2019. október 06. | 15:44

Vettel nem először szegült szembe a csapatutasítással, ám nem is ő volt az első, aki így tett.

Tárrszerző: Hajdu Balázs

Mint ismeretes Sebastian Vettel az Orosz Nagydíjon figyelmen kívül hagyta a verseny előtti megbeszélést, és még csapatutasítás ellenére sem engedte el csapattársát, Charles Leclerc-et.

A négyszeres világbajnoknak már volt ilyen esete korábban, ám előtte is volt példa csapattársak közti feszültségre.

1. Senna vs Prost

Ayrton Senna és Alain Prost legendás rivalizálásának csúcspontját az emlékezetes 1989-es Japán Nagydíj hozta el. Prost indulhatott az első rajthelyről, Sennának viszont előznie kellett a világbajnoki cím megnyeréséhez. Nagyon kemény, kerék a kerék elleni csatát vívtak egymással, melynek eredményeként mindketten a bukótérben kötöttek ki.

Prost számára véget ért a futam, Senna azonban meggyőzte a pályabírókat, hogy tolják őt vissza, így ő folytatni tudta a versenyt. A brazil pilóta elsőként látta meg a kockás zászlót, ám később kizárták, így a világbajnoki trófea Prost kezébe került.

Mi történt ezután? Prost a Ferrarihoz távozott, mivel elmondása alapján képtelen volt együtt dolgozni Sennával. Egy évvel a korábbi incidens után ismét ütköztek Japánban, ám ezúttal Senna hódította el a világbajnoki címet.

2. Hamilton vs Alonso

2007-ben mutatkozott be Lewis Hamilton a McLaren-Mercedes csapatánál, ahová a kétszeres világbajnok Fernando Alonso éppen abban az évben csatlakozott. Két ilyen rendkívüli tehetség ritkán jön ki jól egymással.

A feszültség éppen a Hungaroringen, a Magyar Nagydíj időmérő edzésén tetőzött. Mindkét autót a boxba hívták kerékcserére, hogy legyen lehetőségük még egy gyors kört futni, friss gumikon. Alonso azonban plusz 10 másodpercet állva maradt, ezzel Hamiltonnak kifutott az időből, a spanyol pedig megszerezte a pole pozíciót.

Hosszas vizsgálódást követően Alonso egy öthelyes rajtbüntetést kapott a feltartásért, Hamilton pedig megnyerte a versenyt.

Mi történt ezután? Alonso az idény végén azonnal kérte a szerződése felbontását, és visszamenekült a Renault-hoz. Hamilton pedig közben kiváló ütemben halad a 6. VB-címe felé.

3. Vettel vs Webber

Sebastian Vettelnek komoly gyakorlata van a csapatutasítások figyelmen kívül hagyását illetően.

A 2013-as Maláj Nagydíjon a német indulhatott az első helyről, ám Mark Webber megelőzte őt. A csapat a hírhedtté vált „multi 21” üzenettel közölte Vettellel, hogy tartsa a pozícióját. A német pilóta ezúttal is a saját feje után ment, kockázatot vállalva megelőzte ausztrál kollégáját.

A verseny után igencsak fagyos hangulat uralkodott az eredményhirdetés előtt. Webber szúrósan ránézett csapattársára, és csak annyit mondott:

„Multi 21, Seb. Multi 21.”.

Webber a futam utáni interjúban sem rejtette véka alá, mit gondol az esetről.

„Seb a saját döntéseit hozta a mai versenyen, a csapat szokás szerint mellé áll majd. Ez már csak ilyen” - mondta Webber.

Mi történt ezután? Vettel megnyerte a 2013-as bajnoki címet, Webber pedig visszavonult.

4. Hamilton vs Rosberg

2014-ben és 2015-ben Hamilton jött ki győztesen kettejük kiélezett párviadalából. 2016-ban aztán tovább folytatták az üldözőversenyt. A világbajnoki cím sorsa a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon dőlt el.

Hamilton vezette a versenyt, ám a bajnokság megnyeréséhez arra volt szüksége, hogy Rosberg a harmadiknál rosszabb helyen érjen célba. A brit pilóta folyamatosan kapta a rádióüzeneteket, melyek felszólították, hogy gyorsítson fel. Ehelyett Hamilton visszafogta a mezőnyt, hogy a többieknek nagyobb esélyük legyen megelőzni Rosberget.

A taktika nem működött, Rosberg második helyen ért célba, ezzel övé lett a világbajnoki cím.

Mi történt ezután? Rosberg visszavonult, azt állította, hogy még egyszer nem tud olyan szinten versenyezni, amivel le tudná győzni Hamiltont.

  • Címkék:
  • F1