2019. december 19. | 11:40

Szerinted lesz még visszaút a német számára a Forma-1-be?

„Ez a fiú hihetetlenül tehetséges.”

A fenti kijelentés akkor is figyelemreméltó, ha az illető menedzserétől származik. Nico Hülkenberg esetében pedig egyáltalán nem érzem túlzásnak. A német pilóta bajnoki címeket nyert a Formula BMW ADAC, A1GP, Formula 3 Euro Series és GP2 sorozatokban, majd egy évtizedet töltött a Forma-1-ben – ebből egy évet tesztpilótaként. A mostani idény végén búcsút int a Száguldó Cirkusznak, ám ő még véletlenül sem nevezi ezt visszavonulásnak.

Az eredményei nem nevezhetők kiemelkedőnek. Pályafutását eddig középcsapatoknál töltötte, 177 versenyen állhatott rajthoz, ám egyszer sem ért oda a dobogóra. Ez egy olyan rekord, amit senki nem akar magáénak tudni. Hülkenberg megbízhatóságát viszont nehéz lenne megkérdőjelezni. 2013 és 2018 között kivétel nélkül a pontverseny első tíz helyezettje között végzett. Első idényében megszerezte első pole pozícióját – Williams, 2010 – és valószínűleg megnyerte volna a 2012-es Brazil Nagydíjat a Force Indiával, ha a biztonsági autó nem tünteti el a közel 50 másodperces előnyét.

Egy olyan rekord, amit senki nem szeretne magáénak tudni

Egyszerűen nem jött össze Hülkenbergnek. Nem alakultak úgy a dolgok, hogy felállhasson a dobogóra. A német versenyző azonban nem szeret a múltba révedni.

„Én nem szeretek a múlton rágódni, az a hajó már elment. Ami megtörtént, azon már nem tudok változtatni. Tanulni viszont tudok belőle. Egy bizonyos ponton le kell zárni az adott fejezetet, és jobb teljesítményre törekedni. Vannak olyan helyzetek, amikor másképp cselekednék. Összességében elégedett vagyok, nincs bennem keserűség. Nyilván jó lett volna a dobogón állni, vagy akár futamokat nyerni. Amikor közel kerültem hozzá, akkor a körülmények megakadályoztak” - mondta tárgyilagosan Hülkenberg.

F1-es rekordernek lenni általában felemelő érzés, Hülkenberg azonban olyan csúcsot tart, amitől szívesen szabadulna. Ő teljesítette a legtöbb versenyt – szám szerint 177-et – anélkül, hogy egyszer is felállhatott volna a dobogóra. Látszik rajta, hogy ez bántja őt. Egyszerűen nem így kellett volna történnie. Idővel azonban megtanulta elfogadni a helyzetet.

„Valamilyen szinten frusztrál a dolog, de legalább van egy rekord a nevem mellett” - jegyezte meg viccesen a német pilóta.

Idén Hockenheimben, a hazai versenyén egészen közel került az édes sikerhez. A verseny egy pontján második helyen haladt, majd visszacsúszott a negyedik pozícióba. Az esős futamon még így is lett volna esélye a dobogóra, ám rajta is kifogott a pálya legcsúszósabb része.

„Hetekig gondolkoztam rajta, emésztettem a történteket. Nehéz elfogadnom, nem így akartam befejezni a versenyt. Azonban vissza kell térnem a realitás talajára. Ez már a múlté, tovább kell lépni” - emlékezett vissza a Németországban történtekre Hülkenberg.

Elvégezte azt a munkát, amire szerződtették

Cyril Abiteboul, a Renault csapatfőnöke azért szerződtette Nico Hülkenberget, hogy tevékeny részese legyen a francia istálló gyári csapatként való visszatérésének. Abiteboul a múlt hónapban elmondta, hogy a német versenyzőnek kulcsszerepe van a csapat felzárkózásában. Tavaly a negyedik helyen végeztek a konstruktőrök pontvadászatában, idén egy kicsit nehezebb dolguk volt, hiszen a Renault-motorral versenyző McLaren erősebbnek bizonyult. Hülkenberg új csapattársat kapott, Daniel Ricciardo személyében, akit nem sikerült legyőznie.

„Keményen küzdöttünk, sokat fejlődtünk, különösen 2017-ben utána azonban egy kicsit nehezebbé vált a folyamat. 2019-ben valami hiányzott. Kemény évünk volt, a Forma-1 azonban tele van állandó kihívásokkal. Én mindent beleadtam, szereztem néhány pontot, és kivettem a részemet a munkából” - értékelt Hülkenberg.

A német versenyző elmondta, hogy a várt eredmény elmaradása csak részben az ő hibája. A helyzetet nem segítette az autó megbízhatatlansága és teljesítményének hiánya.

„Ez az év tele volt személyes kihívásokkal. Nehéz volt megtalálni az egyensúlyt, számos hullámvölgybe kerültünk. Küzdöttünk technikai gondokkal is, amik nagyon sokba kerültek. Nem vagyok 100%-ig elégedett mindennel. Én is elkövettem néhány hibát, nem mindig hoztam az elvárt teljesítményt” - nyilatkozott kritikusan a Forma-1-ből távozó német.

Ne használjuk a visszavonulás szót

Amikor a Renault bejelentette, hogy Hülkenberg helyét jövőre Esteban Ocon veszi át, a német pilóta reménykedett abban, hogy talán magának helyet egy másik csapatnál. A hírek szerint közel volt ahhoz, hogy megállapodjon a Haas istállóval, ám végül nem sikerült megtalálni a megfelelő szerződési feltételeket. Az Alfa Romeo is ígéretes lehetőség lett volna, viszont ők Antonio Giovinazzi kontraktusát hosszabbították meg.

Hülkenberg tehát csapat nélkül maradt. Itt a vége?

„Ne használjuk a visszavonulás szót velem kapcsolatban. Jövőre nem leszek ott a rajtrácson, de még nincs vége a pályafutásomnak. Egyelőre úgy tűnik, hogy 2020-ban nem versenyzem semmilyen sorozatban. Sokkal több szabadidőm lesz, kevesebbet kell majd utaznom. Egy fejezet lezárul az életemben, megváltozik a ritmuson és a napi rutinom. Nem kell elvégeznem a szezon előtti teendőket, nem veszek részt a téli teszteken. Más lesz, viszont én izgatottan várom. Szabadabban élhetek, szeretnék pár hónapig teljesen kikapcsolódni. Meglátjuk, mi érdekel, hol találok valamit, ami motivál. Szerintem jót fog tenni ez a szünet” - árulta el Hülkenberg.

Ha Hülkenberg F1-es karrierje itt érne véget, akkor is elmondhatná magáról, hogy egy évtizedet töltött a Száguldó Cirkuszban, azért ez sem adatik meg mindenkinek. Megbízható, konzisztens versenyző volt, aki – egyelőre – nem érte el azokat a magasságokat, melyeket sokan jósoltak neki.

„7 éves koromban kezdtem Forma-1-es álmokat kergetni. Ha akkor valaki azt mondja, hogy 10 évig részese lehetek, akkor bolondnak neveztem volna. Elégedett vagyok a pályafutásommal. Megbízható teljesítményt nyújtottam középcsapatoknál. Nincs miért szégyenkeznem” - összegezte gondolatait a német pilóta.

Szerinted lesz visszaút Hülkenberg számára?

  • Címkék:
  • F1