A futam jó eséllyel unalomba fulladt volna anélkül a virtuális biztonsági autós fázis nélkül, amit kihasznált Charles Leclerc.
Kimi Antonelli várta az élről a piros lámpák kialvását Belgiumban. Mellőle Max Verstappen rajtolt, a második sorból pedig George Russell és Charles Leclerc startolt. Lewis Hamilton az ötödik helyről rugaszkodott neki a 44 körös futamnak.
Bár Antonelli fordult el elsőként, hamar megelőzte őt Verstappen. Elképzelhető, hogy Antonelli szándékosan engedte el maga mellett még az Eau Rouge előtt, hogy szélárnyékból könnyen vissza tudja előzni. Ez meg is történt, ám csapattársa, Russell eközben a kavicságyban landolt.
A rajtot követően ugyanis a brit jelentős tempót veszített, elment mellette mindkét Ferrari. Amikor Russell Hamiltonnal csatázott, összekoccant a két autó, ennek következtében kötött ki a bukótérben Russell, ahonnan nem volt már számára visszaút, be is jött a pályára a biztonsági autó. A balesetért a versenybírák Hamiltont tették felelőssé, aki 5 másodperces időbüntetéssel megúszta az esetet.
A mezőny első tíz helyezettje az Antonelli, Leclerc, Verstappen, Piastri, Hamilton, Lawson, Lindblad, Colapinto, Bortoleto, Norris sorrendben tett meg néhány kört a safety car mögött, miután Isack Hadjart a Red Bull kihívta egy gyors kerékcserére azt remélvén, hogy ebből a húzásból taktikailag jól jönnek ki. Verstappen a hatodik körben üldözőbe vette Antonellit, miután elment Leclerc mellett. Hamarosan Hamilton átrágta magát Piastrin és komoly nyomást gyakorolt csapattársára, igaz, mindezt már az időbüntetés terhe mellett tette.
Az szépen lassan körvonalazódott, hogy a verseny fő esélyese egyértelműen Antonelli. Az első kerékcserét az élmezőnyből Verstappen hajtotta végre a 18. körben, majd hívták Antonellit is egy körrel később. A Mercedes megpróbált nyerni egy rövid időre elrendelt virtuális biztonsági autós fázis (VSC) alatt, ám mire az olasz a boxba hajtott, már véget ért. Leclerc, Hamilton, Norris, Piastri, Antonelli és Verstappen volt az első hat sorrendje, amikor a 20. körben újabb VSC periódus lépett életbe.
Azonnal reagált a Ferrari, hívta is a boxba az éllovast. A gyors és hibátlan kerékcserének köszönhetően Leclerc Norris mögé, Antonelli elé ért vissza a pályára. Norris ugyanakkor még nem volt kint a boxban ekkor. Leclerc tehát a boxban előzte meg Antonellit, ám a versenytáv fele még hátra volt.
Hamilton boxkiállását elrontották, így ő kiszállt a dobogóért folytatott csatából. Féltávnál Norris, Leclerc, Antonelli, Verstappen, Piastri, Hamilton, Hadjar, Bortoleto, Lindblad és Lawson haladt pontszerző helyen. Leclerc a 23. körben megelőzte Norrist, majd némi előnyt tudott kiautózni, amíg a címvédő feltartotta Antonellit. Az olasz a 26. körben tudta maga mögé utasítani Norrist, hátránya ekkor közel 3 másodperc volt Leclerc mögött.
A 34. körben Antonelli támadást indított Leclerc ellen és könnyedén meg is előzte. A monacói hiába próbált meg lőtávolban maradni, nem tudott visszatámadni. A futamot így Antonelli a vártnál nehezebben, de megnyerte Leclerc és Verstappen előtt. Hamilton Piastri megelőzésével a negyedik helyen látta meg a kockás zászlót és újfent Antonelli első számú kihívójának számít a hétszeres világbajnok.
A 2026-os Belga Nagydíj végeredménye:
- Kimi Antonelli (Mercedes) 25 pont
- Charles Leclerc (Ferrari) 18 pont
- Max Verstappen (Red Bull Racing) 15 pont
- Lewis Hamilton (Ferrari) 12 pont
- Oscar Piastri (McLaren) 10 pont
- Isack Hadjar (Red Bull Racing) 8 pont
- Lando Norris (McLaren) 6 pont
- Gabriel Bortoleto (Audi) 4 pont
- Arvid Lindblad (Racing Bulls) 2 pont
- Franco Colapinto (Alpine) 1 pont
- Pierre Gasly (Alpine)
- Liam Lawson (Racing Bulls)
- Nico Hülkenberg (Audi)
- Oliver Bearman (Haas F1 Team)
- Alexander Albon (Williams)
- Carlos Sainz (Williams)
- Esteban Ocon (Haas F1 Team)
- Valtteri Bottas (Cadillac)
- Fernando Alonso (Aston Martin)
- Lance Stroll (Aston Martin) kiesett
- Sergio Pérez (Cadillac) kiesett
- George Russell (Mercedes) kiesett
A pilóták pontversenyének élmezőnye:
- Kimi Antonelli (Mercedes) 204 pont
- Lewis Hamilton (Ferrari) 159 pont
- George Russell (Mercedes) 154 pont
A csapatok versenyének élmezőnye:
- Mercedes 358 pont
- Ferrari 285 pont
- McLaren 195 pont