F1: Kizárták a Renault csapatát a Japán Nagydíjról

Közzétéve:
2019-10-24, 10:09

A francia istálló 9 VB-pontot veszít a szabálysértés miatt.

Társszerző: Hajdu Balázs

Diszkvalifikálták a Renault csapatát a Japán Nagydíj végeredményéből, ezzel elveszítik a Daniel Ricciardo 6. és Nico Hülkenberg 10. helyéért járó, összesen 9 világbajnoki egységet.

A Renault ellen a Racing Point istálló nyújtott be panaszt. Állításuk szerint a franciák megszegték a sportági és műszaki szabályokat, valamint az FIA Nemzetközi Sportkódexét, mivel egy „előre beállított, automata fékerő-eloszlási rendszert” használtak. A rendszer működése a fedélzeti kamera felvételén is látható, ugyanis a fékegyensúly anélkül változott a kormányon lévő kijelzőn, hogy a pilóták beavatkoztak volna.

Renault box

A Renault tagadta a vádakat, és megvizsgálta mindkét pilóta kormányát – melyeket a verseny után az FIA lefoglalt. A szövetség felügyelői ekkor úgy határoztak, hogy az irányító rendszer nem volt előre beállított. A Renault ugyan „kreatív megoldásokat használt, és bizonyos előnyökre tett szert”, ezzel együtt nem vétett a Forma-1 technikai szabályai ellen.

Megsértették viszont az F1 sportszakmai előírásait, melyek a pilótáknak adható segítségre vonatkoznak. A szabályok világosan kimondják, hogy a pilótáknak külső segítség nélkül, önállóan kell vezetniük az autót. A felügyelők szerint a Renault által használt rendszer segítségével a versenyzők mentesültek a beállítások kézi alkalmazása alól.

A Renault természetesen fellebbezhet a döntés ellen. A Japán Nagydíj végeredménye ezzel módosult: Charles Leclerc lett a 6., Pierra Gasly a 7., Sergio Perez a 8., a 9. helyen Lance Stroll és a 10. helyen Daniil Kvjat végzett. A Toro Rosso és a Racing Point megközelítette a Renault csapatát a konstruktőrök versenyében, a McLaren pedig még kényelmesebb helyzetbe került helyezése megtartása szempontjából.

Forrás:

További autós hírek

A koszos autó elég lehangoló látvány. A tél bekövetkeztével pedig egyre több olyan autót látni az utakon, amit belep a…

A nagycsaládosok részére autóvásárláshoz biztosított állami támogatás jelentős zavart okozott az autókereskedői és az autóvásárlói körökben is – írja az…

Egy kamionról leszakadt pótkerék okozhatott volna tragédiát Nagyorosziban, miután a hatalmas gumi egyenesen a buszmegállóban várakozó nagypapa és két unokája…

Oroszországban járunk, így már előre sejthetjük, hogy nem az előre várható forgatókönyv szerint fognak zajlani az események a felvételen, melyet…

Az elgázolt biciklis kislány az autó alá szorult, életét a Készenléti Rendőrség járőrei mentették meg azzal, hogy kézzel felemelve tartották…

Kapcsolódó írások

Befotóztam a Renault 2018-as F1-es gépét
2018. július 26.
Az Alapjárat körbefotózta a Renault idei Formula 1-es versenyautóját, amivel a Magyar Nagydíjon Nico Hülkenberg és Carlos Sainz köröz majd.
McLaren F1 a levegőben
2018. november 30.
A 90-es évek legendája feltöltés nélkül utasította maga mögé a világot, 627 lóerős motorja és pihekönnyű kasztnija lehetővé tette a hihetetlen rekorddöntést!
2019. március 06.
A világ egyik legnagyobb Autószalonjára több gyártó is kihozta a jelenlegi Formula 1-es versenyautóját
James Hunt cigarettázik
2016. június 15.
Nem volt még egy olyan résztvevője a Forma-1-nek, aki versenyzőként és kommentátorként is maradandót alkotott. 1976 világbajnoka örökké fennmarad a sportág rajongóinak emlékezetében