A Ferrari monacói versenyzője ellen most nem volt esélye senkinek sem a technikás városi pályán.
A harmadik szabadedzés késleltetett indítása hatást gyakorolt az időmérőre is, így negyed órás késéssel kezdtek körözni a versenyzők. Ahogy az már a hétvége korábbi szakaszaiban is látszott, a Ferrarikat és Red Bullokat ezen a napon, ezen a pályán senki nem tudta elkapni. Az időmérő tehát a papírforma szerint alakult, de azért nem múlt el izgalmak nélkül.
Bakui átok: piros zászló a Q1-ben
A Q1 startja során régen látott pillanat tanúi lehettek a nézők: szinte minden versenyző egyszerre sorakozott fel a boxutca végén a zöld lámpára várva. Verstappen és Pérez már az első percekben megmutatta, hogy van kakaó az autóikban, de az olasz istálló pilótái sem várattak sokat a válasszal. A következő körökben hol egy Red Bull, hol egy Ferrari állt az élen, de házon belül is ment a ping-pong.
? RED FLAG ?
— Formula 1 (@F1) June 11, 2022
Stroll has hit the barriers at Turn 2#AzerbaijanGP #F1 pic.twitter.com/41gz31FQdp
Az első incidenst Stroll mutatta, majd a másodikat is. Kicsit lekoccolta a falat, de még tovább tudott menni, ám ez nem segített sokat rajta, mert fél körrel később ismét falnak ment, ekkor már rendesen összetörte az Astont. A kanadai kiesett, piros zászló következett két és fél perccel a Q1 vége előtt. Az újraindítás úgy nézett ki, mint maga a verseny, a pilóták egymás hegyén hátán igyekeztek felérni a mért körükre.
A Q1-ben Stroll mellett a Haas-ok és a Williamsek búcsúztak.
Q1 CLASSIFICATION ?#AzerbaijanGP #F1 pic.twitter.com/Qx6hZ9fEwy — Formula 1 (@F1) June 11, 2022
A Q2-ben is egy Aston Martin a falban
A Red Bull a Q2-ben is maradt a bevált stratégiánál, egyből futottak egy-egy nagyon gyors kört a versenyzői csak hogy magasra tegyék a lécet a többiek számára. A Ferrari nem hagyta annyiban, ők is begyújtották a rakétákat, sőt, még űberelni tudták a remek köridőket. 7 perc volt hátra, amikor ismét egy Aston Martin került a falba, ezúttal Vettel. Jó körön volt, nagy szerencséjére tovább tudott menni, nem esett ki.
Vettel hits the barriers at Turn 15 ?
The German has reversed out and returned to the pits for repairs#AzerbaijanGP #F1 pic.twitter.com/OS8yai0Bka — Formula 1 (@F1) June 11, 2022
A következő körökben az élmenők igyekeztek egymásra licitálni, a határon autóztak a leggyorsabb pilóták, pedig nem igazán volt okuk rá. Az első 1:41-es kört Pérez futotta meg, ezzel átvéve a vezetést a Q2-ben. A nagy sietség miatt először Leclerc, majd később Verstappen is koccolta a falat, nem sokon múlt, hogy nagyobb baj történjen.
A Q2-ben végül Ocon mellett némi meglepetésre a két Alfa Romeo és a két McLaren búcsúzott.
Q2 CLASSIFICATION
Checo's motoring ?#AzerbaijanGP #F1 pic.twitter.com/N5cyg99R8l — Formula 1 (@F1) June 11, 2022
Leclerc űridőt autózott a Q3 végén
A Q3 nagy kérdése volt, hogy vajon lesz-e bárki, aki akár csak megközelíteni tudja a Red Bullokat és a Ferrarikat. Az etap első próbálkozására Sainz neve került az első helyre, de a negyedik Verstappen is mindössze 175 ezredre volt tőle. A spanyol egészen közel került élete első pole-jához. A többiek nagyon messze, egy másodpercen kívül sorakoztak. Gyors boxutca, kerékcserék következtek és jöttek az újabb körök, újabb próbálkozások. A végén Leclerc űridőt autózott, a semmiből húzott elő fél másodpercet, ezzel megnyerve az időmérőt. A monacói idén eddig 6 elsőséget szerzett a nyolc lehetőségből.
Az Azerbajdzsáni Nagydíj időmérőjének végeredménye
A fourth consecutive pole for @Charles_Leclerc ?#AzerbaijanGP #F1 pic.twitter.com/FH3EJHcx06
— Formula 1 (@F1) June 11, 2022
A versenyhétvége a holnapi futammal folytatódik.