2020. november 14. | 13:13

A legnagyobb legendákat vezette fel, s több kört ment a mezőny élén, mint számos pilóta.

A Forma-1 sok szempontból a világ egyik legkülönlegesebb versenysorozata. Ennek egyik oka az is, hogy míg a többi sorozat biztonsági autóit sokszor más és más vezeti, az F1-ben a 2000-es évek óta ugyanaz a Bernd Mayländer ül a biztonsági autó volánja mögött.

A német pilóta most az F1 hivatalos podcast műsorában mesélt arról, hogy milyen volt eddig ez a különleges pályafutás. A műsor egyik legjobb része az volt, amikor arról mesélt, ki hogyan viselkedett mögötte azalatt a több mint 700 kör alatt, amit már 20 év leforgása alatt megtett a Mercedes Safety Car volánja mögött.

„Michael Schumacher viszonylag higgadt, de eléggé szívós volt. Ugyanilyen Valtteri Bottas is, rendre ugyanazt a távolságot tartja a biztonsági autóhoz képest. Nico Rosberg ugyanígy, nyugodtan, megfelelő távolságban. Sebastian Vettel már egy fokkal nagyobb falat, keményebb, agresszívabb. Lewis Hamilton a legkeményebb, aki rendszerint gyorsít, fékez, cikk-cakkban halad folyamatosan, teszi mindezt kiszámíthatatlanul és egyfolytában a Safety Car holtterében autózva. Mindig mindent megtesz azért, hogy megfelelő üzemi hőfokon tartsa a gumiabroncsait.”

Mayländer elmondta, hogy mekkora különbséggel tud autózni az F1-es gépekhez képest. Portimaóban az F1-es autók által diktált 1:15-ös körtől negyvenhárom másodperccel maradt el, 1:58-as időt futott.

“A Formula-1 egy másik világ. Olyan, mintha egy szép, visszafogott magángépet hasonlítanánk egy Starfighterhez. Mindkettő repül, csak eltérő sebességgel” - mondta Bernd Mayländer.

Egy biztos, nagyon különleges az, hogy a Forma-1-ben ilyen hosszú ideje egy személy vezetheti a biztonsági autókat. Elképesztő lehet minden versenyen ott lenni, s megélni, ahogy különböző F1-es generációk nőnek fel, majd adják át egymásnak a stafétát a kiváló versenyzők.

Érdekesség, hogy Bernd Mayländer személyében családos emberről beszélünk, akinek egyik gyermekét Bélának hívják.

  • Címkék:
  • F1