2021. augusztus 02. | 13:21

A második helyen végző Vettelt kizárták utólag, így Hamilton nyert plusz 3 pontot.

A szombati gumistratégiát az időjárás felülírta, így az egész mezőny Intermediate abroncsokon rajtolt. Hamilton jól kapta el a start pillanatát, nála talán csak Norris indult jobban, ám Bottas elmérte a féktávot és hátulról telibe trafálta a McLaren pilótáját. Az eset következtében Norris Verstappennek vágódott, aki rengeteg pozíciót bukott, de folytatni tudta a versenyt.

A rajt utáni baleset következtében Perez, Stroll, Leclerc, Bottas, és Norris sem tudta folytatni a körözést. Bejött a safety car, Verstappen ezt kihasználva kilátogatott a boxba, ám nem sokkal később piros zászlóval megszakították a futamot.

Hamilton, Ocon, Vettel, Sainz, Cunoda, Latifi, Alonso, Russell, Räikkönen, Schumacher, Gasly, Ricciardo, Verstappen, Mazepin és Giovinazzi volt a sorrend az újraindítást megelőzően.

Miután az eső elállt, a nagy kérdés az volt, mennyi idő alatt szárad fel a pálya. Mindenki átmeneti gumikkal gördült pályára, így a felvezető kör végén a boxba hajtott a mezőny többsége száraz pályás gumikért, kivéve Hamiltont: ő felállt a rajtrácsra, nem akart kereket cserélni.

Történelmi pillanat a Forma-1 történetében: Hamilton egyedül startolt el a rajtrácsról, a többiek a boxból indultak utána. Bár Hamilton nagy előnnyel autózott, mégis belátták a Mercedesnél, hogy hibáztak, és behívták a kör végén száraz gumikért. Mindenki elment mellette, amíg ő a boxban vesztegelt így a helyett, hogy sima futamgyőzelemnek nézett volna elébe, kénytelen volt a mezőny végéről megkezdeni a felzárkózást.

Ocon vezetett tehát, mögötte Vettel, Latifi, Cunoda, Sainz, Alonso, Russell, Räikkönen, Ricciardo, Schumacher, Verstappen, Gasly, Giovinazzi és Hamilton volt a sorrend. Mazepin már a boxban fel kellett, hogy adja a versenyt, mivel összeütközött a kienegedésekor Räikkönennel, és az orosz autójának jobb első kerékfelfüggesztése eltörött.

Hamiltonnak alaposan meggyűlt a baja, mire meg tudta előzni Giovinazzit, akit ráadásul még 10 másodperces büntetéssel is sújtottak a boxutcai sebességhatár túllépéséért. Verstappen azonban szenvedett Schumacher mögött, nem tudta megelőzni a Haas pilótáját.

A 12. körben Ocon 1,2 másodperccel ezetett Vettel, előtt, Latifi 8,5 másodperccel követte a harmadik helyen, a negyedik pozícióban pedig Cunoda körözött további 1,5 másodperces lemaradással. Ha valaki azt mondja a futam előtt, hogy e három versenyző közül bárki reális eséllyel fog küzdeni a dobogós helyekért, valószínűleg mindenki kinevette volna.

A 14. körben Verstappen megpróbálta kívülről megelőzni Schumachert, a német azonban leterelte a pályáról. Verstappen azonban újabb támadást indított, és össze is értek, végül a holland sikerrel elment a német mellett, nagy szerencséjére nem kapott defektet. Hamarosan Gasly és Hamilton is elment Schumacher mellett.

A bajnoki éllovasok szempontjából így a hátsóbb régiókra szegeződtek a kamerák, Verstappen a kilencedik, Gasly a tizedik, Hamilton a tizenegyedik helyen haladt a 16. kör végén. Miután Hamilton körökön át nem tudta megelőzni Gasly-t, a Mercedes úgy döntött, kihívja kerékcserére Hamiltont a 20. körben, aki a 12. helyre jött vissza - csak Schumacher előzte meg amíg a boxban tartózkodott. Hátránya ekkor közel 50 másodperc volt a futamot vezető Oconhoz képest, akit folyamatosan nyomás alatt tartott Vettel.

Ricciardo és Verstappen is érkezett a boxba, ám mindkettejüket megelőzte Hamilton! Az alávágással tehát két pilótát is maga mögé tudott utasítani a brit, aki a tizedik helyről folytathatta a körözést, két pozícióval bajnoki kihívója előtt. Hamilton sorra futotta a leggyorsabb köröket, s miután kiállt előle Russell, a brit már a nyolcadik helyre kapaszkodott fel.

A 26. körben Ocon mögött Vettel, Sainz, Alonso, Gasly, Cunoda, Latifi, Hamilton, Schumacher és Russell haladt a pontszerző helyeken, mögöttük Ricciardo, Verstappen, Räikkönen és Givoinazzi körözött.

Egy körrel később Hamilton erőből elment Latifi mellett a célegyenes végén, így már a hetedik helyen, de Oconhoz képest 38 másodperces lemaradással haladt, és lőtávolba került Cunodához képest, a japán bő másfél másodperces előnnyel rendelkezett. Eközben Verstappen maradt a 12. helyen egykori csapattársa, Ricciardo mögött.

Gasly kiállt kerékcserére Hamilton elől, majd a 32. körben a brit megelőzte meg Cunodát, így az ötödik helyre kapaszkodott fel Sainz mögé. Hamiltonnal a csapatrádión közölték, hogy a dobogóért harcolnak. Ricciardo és Verstappen áthámozta magát Schumacheren, így az ausztrál a tizedik, a holland a tizenegyedik helyről folytathatta.

A 35. kör elején Ocon, Vettel, Alonso, Sainz, Hamilton, Cunoda, Latifi, Gasly, Russell és Ricciardo haladt pontszerző helyen.

Vettel a 37. körben állt ki kerékcserére, s bár nem sikerült tökéletesen a folyamat, mégis simán visszaért Ocon és Alonso mögé, bő öt másodperccel Sainz, hat másodperccel Hamilton elé. Az Alpine reagált, jött Ocon a következő körben. Ideiglenesen Alonso állt az élre, Ocon pedig visszaért Vettel elé! Ha Vettel nem veszít időt a boxban, akkor minden bizonnyal Vettel lett volna előrébb a boxlátogatásokat követően. Alonso a 40. körig várt a kerékcserével, Hamilton mögé, az ötödik helyre ért vissza.

Ocon vezetett tehát, mögötte Vettel, Sainz, Hamilton, Alonso, Cunoda, Gasly, Latifi, Russell és Ricciardo voltak a pontszerző helyeken 30 körrel a leintés előtt.

Verstappennek innen már nem volt vesztenivalója, így behívták friss abroncsokért. Räikkönen mögé, a 12. helyre ért vissza abban a reményben, hogy sikerül legalább néhány pontot megcsípnie.

Hamilton eközben beszorult Sainz mögé, Alonso viszont elkezdte lefaragni a brittel szembeni hátrányát a frissebb abroncsokon. Miután Hamilton meglehetősen korán járt kerékcserén, mindenki azt találgatta, vajon ki kell-e állnia még egyszer a címvédőnek, vagy megpróbálja egy kiállással teljesíteni a hetven kört. A 48. körben aztán érkezett Hamilton, Alonso mögé visszatért a pályára 15 másodperccel, hogy megkezdődjön a “Hammertime”.

Az 50. körben hatalmas csatát vívott az élen Ocon és Vettel, mögötte Sainz, Alonso és Hamilton körözött. Hamilton csapatrádióját bejátszva kiderült, csapata arra biztatta, hogy menjen rá a futamgyőzelemre - úgy, hogy 25 másodperc volt a lemaradása az éllovas Ocon mögött. Toto Wolff azonban határozottan kijelentette, Hamilton képes végrehajtani ezt a bravúrt.

Verstappen ekkor már több mint 1 perces hátrányban volt Oconhoz képest, ám miután sikerült megelőznie Räikkönent, ismét Ricciardo mögött találta magát, immáron a tizenegyedik helyen.

Alonso brilliánsan védte körökön keresztül a negyedik helyét Hamiltonnal szemben, amivel tulajdonképpen Ocon, Vettel és Sainz dobogós helyét is védte. Hamilton ugyanis 10 másodpercen belülre került Oconhoz, de Alonso meglehetősen nagy falatnak tűnt még a címvédő számára is. Eközben Verstappen nagy nehézségek árán megelőzte Ricciardót, így feljött a pontszerző tizedik helyre.

A 63. körben nagyon közel járt Hamilton ahhoz, hogy megelőzze Alonsót, ám a tempókülönbség ellenére a spanyol visszaverte a támadást. Hamilton bepanaszolta riválisát a rádión, szerinte veszélyes módon védekezett Alonso. A 65. körben aztán elfékezte magát a spanyol, így Hamilton meg tudta előzni, és támadhatta Sainzot a dobogós helyért.

Négy kör volt hátra ekkor, Ocon mögött Vettel, Sainz, Hamilton, Alonso, Gasly, Cunoda, Latifi, Russell és Verstappen haladt a pontszerző helyeken.

A 67. körben Hamilton a célegyenesben megelőzte Sainzot is, így a harmadik helyre tört előre. Hátránya 9 másodperc volt Ocon, 7,5 másodperc Vettelhez képest, így arra már nem maradt esélye, hogy őket is befogja, pedig a végére három másodpercen belülre került Oconhoz képest.

Ocon élete első futamgyőzelmét aratta, de Alonso hősies védekezése nélkül ez aligha történhetett volna meg. Nem véletlen, hogy a két Alpine egymás mellett ment körbe a pályán. Érdekesség, hogy francia pilóta francia autóval 1983-ban győzött utoljára, akkor Alain Prost volt képes erre a Renault színeiben.

Hamilton a harmadik helyével annyi pontot gyűjtött, hogy a pontversenyben hosszú idő után átvette a vezetést Verstappennel szemben. Gasly tört egy kis borsot a brit orra alá, mivel az utolsó körben ellopta tőle a leggyorsabb kört. A konsturktőri bajnokságban a Mercedes átvette a vezetést a Red Bull csapatától.

A végén Ocon és Verstappen sem tudott körbeérni az autójával, így meglehetősen vicces volt látni azt, ahogy befutottak a boxutcába, mint az olimpiai futók, tovább színesítve ezzel az amúgy sem unalmas Magyar Nagydíjat. Hiába, a Hungaroring mindig tartogat valamilyen meglepetést, nem véletlen, hogy 2037-ig garantált, hogy ellátogat a mezőny Mogyoródra.

Vettelt utólag kizárták a futamról, mivel nem maradt a szabályzatban előírt 1 liternyi üzemanyag a tankjában. Hamilton így a második helyre lépett előre, Sainz pedig a harmadikra, s mindenki más is nyert mögöttük egy pozíciót, így még Kimi Räikkönen is befért a pontszerzők közé.

A 36. Magyar Nagydíj végeredménye

  1. Esteban Ocon (Alpine) 25 pont
  2. Lewis Hamilton (Mercedes) 18 pont
  3. Carlos Sainz (Ferrari) 15 pont
  4. Fernando Alonso (Alpine) 12 pont
  5. Pierre Gasly (AlphaTauri) 10+1 pont
  6. Cunoda Júki (AlphaTauri) 8 pont
  7. Nicholas Latifi (Williams) 6 pont
  8. George Russell (Williams) 4 pont
  9. Max Verstappen (Red Bull) 2 pont
  10. Kimi Räikkönen (Alfa Romeo) 1 pont
  11. Daniel Ricciardo (McLaren)
  12. Mick Schumacher (Haas)
  13. Antonio Giovinazzi (Alfa Romeo)
  14. Nikita Mazepin kiesett
  15. Lando Norris kiesett
  16. Sergio Perez kiesett
  17. Lance Stroll kiesett
  18. Charles Leclerc kiesett
  19. Valtteri Bottas kiesett
  20. Sebastian Vettel kizárva

A pilóták pontversenyének élmezőnye

  1. Lewis Hamilton (Mercedes) 195 pont
  2. Max Verstappen (Red Bull) 187 pont
  3. Lando Norris (McLaren) 113 pont
  4. Valtteri Bottas (Mercedes) 108 pont
  5. Sergio Perez (Red Bull) 102 pont
  6. Carlos Sainz (Ferrari) 83 pont
  7. Charles Leclerc (Ferrari) 80 pont
  8. Daniel Ricciardo (McLaren) 52 pont
  9. Pierre Gasly (AphaTauri) 50 pont
  10. Esteban Ocon (Alpine) 39 pont

A csapatok pontversenyének állása

  1. Mercedes 303 pont
  2. Red Bull 289 pont
  3. McLaren 165 pont
  4. Ferrari 163 pont
  5. Alpine 77 pont
  6. AlphaTauri 68 pont
  7. Aston Martin 48 pont
  8. Williams 10 pont
  9. Alfa Romeo 3 pont
  10. Haas 0 pont
  • Címkék:
  • F1