2022. május 07. | 19:57

Megint nem kezdett túl jól a spanyol.

Amíg Charles Leclerc szárnyal a Ferrarival és 27 pontos előnnyel vezeti a bajnokságot, addig csapattársa, Carlos Sainz számára nem alakul túl jól eddig a szezon. A spanyol versenyző hátránya 48 pont márkatársával szemben és mindössze ötödik helyen áll a pontversenyben.

Sainz ugyan már kétszer is állhatott a dobogón az idei négy futamból, ám az utóbbi két versenyt be sem tudta fejezni. Bár szerződést hosszabbított vele a Ferrari, ez sem segített a spanyolon, ráadásul most a Miami Nagydíj második szabadedzésén is balesetet szenvedett, miután a 14-es kanyarnál a falhoz csapta az autóját.

Sainz nem tört össze lelkileg

Az incidenst követően a spanyol úgy nyilatkozott, hogy nincs túl nagy gond, hiszen a tempója jó. Csalódott a miatt, hiszen nem így szerette kezdeni a versenyhétvégét és elnézést kért a csapattól amiért plusz munkát adott hibájával a szerelőknek. Bár a becsapódás nem túlzttan nagy tempónál történt, mivel közvetlenül a betonfalnak ütközött, így komoly sérülések keletkeztek az autóban.

Sainz azzal nyugtatta magát, hogy a McLarennél is volt hasonlóan nehéz időszaka, ám a tapasztalatának köszönhetően biztos abban, hogy képes lesz felülkerekedni a nehézségeken és hamarosan el fogja kezdeni szállítani azokat az eredményeket, amiért a Ferrari bizalmat szavazott neki.

Sainz napszemüvegben
Sainz biztos abban, hogy ki fog mászni a gödörből | Fotó: Depositphotos

A spanyol hangsúlyozta, hogy egyáltalán nem elégedett a helyzettel, mégpedig hogy rövid időn belül második balesetét szenvedi el. Elemzi a helyzetet és próbál következtetéseket levonni belőle. Tavaly volt néhány hasonló szituáció, amikor balesetbe keveredett, ám Sainz utána remekelt. Abban bízik, hogy ezúttal is valami hasonló fog történni vele.

Az autó mindenki számára új a drasztikus szabályváltozások miatt, így Sainz elismerte, hogy még mindig tanulja azt. Őszintén elmondta, hogy még mindig akadnak olyan dolgok, amin maga is meglepődik, ám hisz abban, hogy idővel minden kör során kellően gyors tud lenni.

Leclerc ezúttal is kiváló tempót diktál

A Ferrari másik versenyzője, Charles Leclerc viszont nem sokat teketóriázott: rögtön az első szabedzést megnyerte, a második gyakorláson pedig George Russell mögött a második helyen végzett. A Mercedes számos újítással érkezett Miamiba, így meglepő de némileg várható volt, hogy javulni fognak eddigi teljesítményükhöz képest.

Leclerc fő kihívója, Max Verstappen pénten hidraulikus problémákkal küzdött pénteken, így nem tudott mért kört teljesíteni. Ennek ellenére a bajnoki éllovas úgy véli, hogy a Red Bull meg fogja oldani a problémákat és biztosan gyors lesz Verstappen. A Mercedes tempóján viszont meglepődött, nagyon erősek voltak az Ezüst Nyilak a végsebesség tekintetében is, ennek fényében a monacói nem tartja kizártnak, hogy a Mercedesek lesznek a hétvége meglepetései. Leclerc szerint jó volna, ha a Mercedes is be tudna csatlakozni a legjobb helyekért zajló csatába.

A bajnoki éllovas élvezte a körözést Miamiban. Elárulta, hogy trükkös pálya, ennek ellenére jók az első benyomásai. Leclerc úgy véli, hogy összébb rázódott a mezőny ahhoz képest, ahogyan a szezon kezdődött, így izgalmas futamra számít, csapatától pedig előrelépést remél.

Leclerc vezeti a Ferrarit
Leclerc valósággal szárnyal idén a Ferrarival | Fotó: Depositphotos

Hamarosan kiderül, hogy mire lesz képes, Sainz, Leclerc, Russell és a többiek. A harmadik szabadedzés szombaton 19:00-tól kezdődik, míg az időmérő edzés 22:00-kor startol. A futamot vasárnap 21:30-kor rendezik meg. Mindegyik eseményt élőben közvetíti az M4 Sport, mi pedig beszámolunk a fejleményekről írásos formában itt az Alapjáraton.

Nyitókép: Depositphotos

  • Címkék:
  • F1