2023. június 04. | 21:44

A Red Bull holland versenyzője óriási fölénnyel nyert, tönkreverte a mezőnyt.

A második helyről rajtoló Carlos Sainz mindent beleadott a rajtnál, hogy megelőzze a pole-ból startoló Max Verstappent. A holland azonban így is elsőként fordult el, így mindössze 14 másodperc után el is dőlt az, hogy ezúttal sem kell izgulni a futamgyőztes kiléte kapcsán.

A McLaren versenyzője, Lando Norris jól rajtolt, ám Hamilton bevetődött mellé az első kanyar előtt. Az ifjabbik brit a második kanyarban eltalálta a hétszeres bajnok bal hátsó kerekét az első vezetőszárnyával, amit le is kellett cserélni. Norris pontszerzési esélyei ezzel el is szálltak.

A harmadik helyen egy ideig Lance Stroll haladt, aki kimaradt a csetepatéból. George Russell 5 helyet javított a rajtnál, igaz, ehhez szó szerint nem létező íveket kellett használnia, de elnézték neki ezt a versenybírák.

Hamilton hamarosan visszaszerezte Strolltól a harmadik helyet. Russell remek tempóban versenyzett, és megelőzte Ocont, felkapaszkodva az ötödik helyre.

Az első kerékcserékre már a 10. körben sor került. A kerékcseréket követően Hamilton a pályán utasította maga mögé Sainzot, így a második helyről folytathatta a körözést. Nem kellett sokat várni rá, és Russell is elment a Ferrari spanyol pilótája mellett. Verstappen eközben békésen körözgetett az élen, senkitől és semmitől sem zavartatva.

Az izgalmakra az szolgáltatott reményt, hogy volt esély rá, hogy elered az eső. Az égi áldás azonban nem érkezett meg.

Alonso az 52. körben egy látványos és bevállalós manőverrel megelőzte Ocont, átvéve tőle a hetedik helyet. Előtte Stroll autózott.

Perez az 54. körben nem megelőzte, hanem gyakorlatilag kikerülte Sainzot, így az elrontott időmérő edzést követően a negyedik helyig tudott előretörni a mexikói. Az élen a helyzet nem változott, Verstappen 24 másodperces előnnyel verte Hamiltont, a brit pedig hat másodperccel előbb ért célba mint csapattársa, Russell.

Ez volt Max Verstappen pályafutásának 40. futamgyőzelme.

A 2023-as Spanyol Nagydíj végeredménye:

  1. Max Verstappen (Red Bull)
  2. Lewis Hamilton (Mercedes)
  3. George Russell (Mercedes)
  4. Sergio Perez (Red Bull)
  5. Carlos Sainz (Ferrari)
  6. Lance Stroll (Aston Martin)
  7. Fernando Alonso (Aston Martin)
  8. Esteban Ocon (Alpine)
  9. Csou Kuan-jü (Alfa Romeo)
  10. Pierre Gasly (Alpine)
  11. Charles Leclerc (Ferrari)
  12. Cunoda Júki (AlphaTauri)
  13. Oscar Piastri (McLaren)
  14. Nyck De Vries (AlphaTauri)
  15. Nico Hülkenberg (Haas)
  16. Alexander Albon (Williams)
  17. Lando Norris (McLaren)
  18. Kevin Magnussen (Haas)
  19. Valtteri Bottas (Alfa Romeo)
  20. Logan Sargeant (Williams)

A pilóták élmezőnyének állása:

  1. Max Verstappen (Red Bull) 170 pont
  2. Sergio Perez (Red Bull) 117 pont
  3. Fernando Alonso (Aston Martin) 99 pont

A csapatok élmezőnyének állása:

  1. Red Bull 287 pont
  2. Mercedes 152 pont
  3. Aston Martin 134 pont

Formula 1

David Ramos / Getty Images