A Red Bull 2020-ban a szezont úgy fejezte be, hogy Max Verstappen győzelmet aratott az Abu Dhabi Nagydíjon, összetettben az osztrák istálló azonban nem jelentett veszélyt a Mercedesre. Bár Verstappen sokszor esett ki szerencsétlenül alakult helyzetek miatt, Alex Albon pedig nagyon gyengén teljesített, így sem fenyegették más csapatok az osztrák istállót a pontversenyben.

Red Bull RB16B modell szemből

A mai napon bemutatták azt a továbbfejlesztett modellt, amely, habár 60 százalékban megegyezik a tavalyival, nagy előrelépést jelenthet a csapat számára, hiszen a Honda már a 2022-re szánt fejlesztéseivel jelenik meg a búcsúzó évükben, valamint több helyen is tökéletesítették az autót.

A különbséget vizsgálva azt láthatjuk, hogy gyakorlatilag mintha csak a szabályokhoz igazították volna. Szűkebb lett a hátsó része az RB16B-nek, a hátsó szárnyának oldallemezei változtak leginkább. Ezeket leszámítva csak egy-két elem módosult.

Formula1

A csapat elismerte, hogy ez csak egy javított verziója a tavalyi gépnek, és most sokkal óvatosabban fogalmaztak az esélyeikkel kapcsolatban is. Az Aston Martin emblémák helyére felkerültek a Honda matricái, ezzel együtt az Hornerék célja, hogy annak megbízhatósági problémákat kiküszöbölve közelebb kerüljenek egy esetleges világbajnoki címhez.

Jó kérdés, hogy immáron Sergio Perezzel a fedélzeten lesz-e esélyük akár egy konstruktőri bajnoki címre, vagy nyolcadszor is a Mercedes lesz a Forma-1 bajnoka.