A búcsú ideje – könnyek és emlékezés plusz egy meglepetés győzelem Abu Dhabiban

Szabó Balázs újságíró
Közzétéve:
2020-12-14, 12:42

Vettel a Ferraritól, Ricciardo a Renault-tól, Sainz pedig a McLarentől vett búcsút.

Sorozatban a harmadik versenyhétvége következett, amely egyben a szezonzáró is volt. Bahreinből Abu Dhabiba utazott át a Forma-1 egy olyan szezon lezárására, amely eleve nagyon nehezen indult, hogy aztán egy csonka idény legyen. Nagyon sok kérdőjel kíséretében, de mégis elindult a pontvadászat olyan legendás helyszínekkel, mint Imola, Mugello vagy Nürburgring.

Habár idén is Lewis Hamilton és a Mercedes lehengerlő fölényéről szólt minden, mégis azt lehet mondani, hogy egy kivételesen izgalmas szezonunk volt.

Forma-1-es mezőny Abu Dhabiban a rajt után

Gondoljunk csak vissza a káoszt és Gasly győzelmet hozó Monzára, vagy a múlt hétvégi Perez elsőségre... És hol van már Hülkenberg beugrása vagy a török esős keringő, amelyen Vettel megmutatta, még benne van a tűz. Most, hogy elérkeztünk az utolsó fordulóhoz, nem kevés búcsúzó pilóta volt, aki vagy távozik a királykategóriából, vagy pedig a csapatát hagyja hátra, hogy aztán új istállóban versenyezzen jövőre.

A hétvégét megelőzően lázban tartott minden szurkolót, hogy vajon Hamilton vissza tud-e térni és kaphat-e egy újabb esélyt George Russell a Mercedes színeiben. Azonban végül vissza tudott térni a hétszeres bajnok, úgyhogy Russell kénytelen volt visszaülni a Williamsbe.

Lewis Hamilton és Bottas a verseny után

Abu Dhabi: az időmérő

Az időmérőn minden úgy ment, ahogy menni szokott, két résztvevőt viszont muszáj kiemelni. Az egyik Max Verstappen, aki harmadszor tudott rajtelsőséget szerezni karrierje során, a másik pedig a váratlanul nagyon erős McLaren, amelynek kellettek a jó helyezések a konstruktőri bajnoki harmadik helyért folyó csatában. A Racing Pointnál tudni lehetett, hogy Pereznek motorcsere miatt büntetése lesz, így a mexikói csak az utolsó helyről indulhatott.

Mindezek fényében a Forma-1 este közzétette a csapattársak versenyét a tekintetben, hogy ki végzett jobb munkát az időmérőkön.

csapattársak egymáshoz viszonyított időmérős teljesítménye

Voltak rendkívül kiegyenlített párosok, mint például Norris és Sainz, vagy Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi. Akadtak márkatársuknál egyértelműen erősebb pilóták, mint Hamilton és Leclerc. Bottas ebben az évben sem tudta egy kicsit sem megközelíteni a hétszeres világbajnokot. A finn egyértelműen vízhordó szerepben tetszeleg, az ifjú Russell vélhetően jobban meg tudná cibálni az oroszlán bajszát, ha lehetőséget kapna, de Wolff egyértelműen leszögezte, marad Bottas 2021-re is.

Voltak megsemmisítő különbségek is, mint például Verstappen és Albon, vagy Russell és Latifi párosa, ahol 100 százalékos győzelmet aratott Verstappen és Russell.

McLaren a befutó pillanatában

Az utolsó 2020-as futam

Ezek tükrében várhattuk a vasárnapi versenyt, amelyen a holland titán könnyedén jött el a rajtnál, megtartva a vezető helyet, az őt követő mezőny pedig szintén probléma nélkül abszolválta az első köröket. Az első komoly izgalom a versenyen a nyolcadik körben történt, amikor nagyon szomorú módon újabb erőforrás problémák miatt vége lett a leköszönő Sergio Perez versenyének. Pedig hatalmas tempót diktálva készült a pontszerzésre, így viszont elszállni látszott a Racing Point harmadik helyezése. Ezután Safety Car fázis következett és természetesen megborult a stratégia is minden csapatnál, hiszen szinte mindenki bementt friss gumikért.

Daniel Ricciardo kerékcserén a Renault csapatával

A verseny további szakaszában a középmezőnyben voltak izgalmak. Lance Stroll lehetett volna a Racing Point megmentője, a McLaren pedig hol hátrébb, hol előrébb helyezkedett el, hogy aztán a végén mégis behúzzák a harmadik helyezést.

Az élmezőnyben gyakorlatilag semmilyen említésre méltó esemény nem történt, a végén Hamilton próbált kapaszkodni Bottasra, de nem tudta lefaragni hátrányát. Véget ért a verseny és a szezon is, ezzel együtt Vettel pályafutása a Ferrarinál. Ricciardo távozik a Renault-tól, Sainz a McLarentől, Magnussen a Haas-tól, Perez a Racing Pointtól, Kvyat az AlphaTauritól, Romain Grosjean szintén a Haastól a rémisztő balesete után. Ezzel kapcsolatban igazán szép történet, hogy habár a Haas nem biztosít neki lehetőséget a téli tesztekhez, azonban a Mercedes felajánlotta egyik napját a franciának, hogy ne ez a baleset legyen az utolsó emléke a Forma-1-ről.

Sergio Perez a boksz falon a csapatával

Sok könny és megható pillanat közepette Sebastian Vettel még egy külön dallal is készült a Ferrari számára, amelyet Adriano Celentano híres Azzuro című számára írt meg. A történet szépsége, hogy Vettel az egész verseny alatt magánál tartotta a papírt, amelyen a szöveg volt, hogy aztán a tiszteletkörön elővegye és elénekelje, de a maranellói csapatnak is üzent.

Mi várható jövőre?

Ezzel a szép befejezéssel pedig kezdetét vette a holtszezon, amiben nagyon sok változás lesz még, számtalan újdonság. Jön az Aston Martin, immáron Mercedes motorral támad a McLaren és talán egy erősebb Ferrari motor is érkezik.

Továbbra is vannak nyitott kérdések még a csapatok felállásával kapcsolatban is, hiszen a Red Bull mindkét csapatában van még egy-egy szabad hely. Különböző sajtóértesülések szerint már akár a héten bejelentésre kerülhet Perez érkezése, Dr. Helmut Marko el is mondta, hogy mindenképpen meg akarták várni a szezon végét, hogy aztán nyugodtan hazautazzanak, értékeljenek, ezt követően hozzák meg a döntést. A mexikói pilóta tűkön ülve várja, hogy megcsörrenjen a telefonja. Ezzel egy időben Kvyat már a 2022-es visszatérésre készül, Russell pedig abban reménykedik, hogy Toto Wolff meggondolja magát, és leváltják Valtteri Bottast annak ellenére, hogy 2021-re még szerződéssel rendelkezik a finn.

Lewis Hamilton fánkozik a leintést követően Abu Dhabiban

Végül de nem utolsó sorban így a szezon végéhez érve, összegezve ezt a furcsa, kivételes, de annál izgalmasabb szezont, levonhatjuk tanulságként, hogy elképesztő jó munkát végzett több csapat is. A Mercedes áll természetesen a lista elején, azonban ide sorolható a Racing Point is, akik tavalyihoz képest 122 ponttal többet gyűjtöttek, de kiemelkedő volt önmagához képest a Renault és a McLaren is. Ha egyéni teljesítményekről kell beszélni, akkor pedig több név mellett Pierre Gasly-t emelném ki, aki brillírozott az AlphaTauriban.

Az egyéni és a konstruktőri tabella végeredménye:

Forma-1-es egyéni világbajnoki tabella állása a pilótákkal

Konstruktőri pontverseny állása az idény végeztével

Az autós világ friss híreiért tekintsd meg az Alapjárat hírműsorát!

Kapcsolódó írások

Valtteri Bottas és Lewis Hamilton egymás ellen a Portugál Nagydíjon
2020. október 26.
Kimi Räikkonen megmutatta miért van még a Forma-1-ben, Hamilton pedig rekordot döntött, ismét.
Lewis Hamilton az Emilia Romagna Nagydíjon szeli át a célvonalat, a csapat ünnepel
2020. november 02.
Toto Wolff, Niki Lauda és Lewis Hamilton zsenialitása is kellett ahhoz, hogy most itt tartson a csapat. A hétvégén egy eseménydús futamot láthattunk Imolában.

További hírek