2020. szeptember 25. | 14:42

A kétszeres világbajnok megkezdte a felkészülést a 2021-es idényre.

A kétszeres világbajnok Fernando Alonso a következő szezontól visszatér a Renault csapatához, mely jövőre Alpine F1 Team néven versenyez a Forma-1-ben. A 39 éves spanyol pilóta 10 év elteltével ismét ellátogatott a francia istálló gyáregységeibe, hogy megkezdje felkészülését a 2021-es bajnokságra.

Az Enstone-ban eltöltött két napban Alonso üléspróbán, mérnöki megbeszéléseken, valamint szimulátoros teszteken vett részt, illetve ellátogatott a Renault szélcsatornájához is, hogy szemügyre vegye a következő idényre tervezett fejlesztéseket. A spanyol világbajnok ezt követően Párizsba repült, onnan pedig a Viryben lévő gyáregységbe utazott, hogy találkozzon a motorgyártásért felelős munkatársakkal is.

„Nagyon érzelmes napokon vagyok túl, jó érzés volt visszatérni Enstone-ba. Sok minden változott: új a szimulátor, fejlesztették a szélcsatornát. Az irodák és az általam gyakran látogatott konditerem azonban a régi maradt. Olyan volt ez számomra, mint az első nap az iskolában. Szimulátoros teszteken vettem részt, kicsit ismerkedtem az autóval. Voltam üléspróbán, találkoztam a vezetőkkel és a mérnökökkel, és beszélgettünk a jövő évi tervekről” - árulta el Alonso.

A Renault idén a McLarennel, a Racing Pointtal küzd a középmezőny élén, sőt, az eddigi futamok alapján a dobogó sem tűnik elérhetetlennek. Látva a csapat formajavulását, Alonso optimistán várja a következő évet.

„Úgy látom, a csapat jó formában van. Az elmúlt versenyeken bíztató teljesítményt mutattak. Jó látni, hogy a Renault ismét versenyképes, ez határozattan jót tehet a sportágnak is. Hosszú út áll még előttünk, ráadásul nagyon szoros a középmezőny. Mostantól a csapat rendelkezésére állok minden fejlesztési kérdésben” - tette hozzá a spanyol pilóta.

Illusztris F1-es pályafutása során Fernando Alonso szerepelt a Minardi, a Renault, a McLaren és a Ferrari színeiben. 2005-ben és 2006-ban megnyerte az egyéni világbajnoki címet, összesen 32 futamgyőzelem áll a neve mellett, illetve 97 alkalommal állhatott fel a dobogóra. Alonso 311 Forma-1-es futamon állt rajthoz, ezzel Rubens Barrichello és Kimi Räikkönen mögött a harmadik helyen áll az örökranglistán. Cyril Abiteboul, a Renault csapatfőnöke örül a rutinos pilóta visszatérésének, szerinte Alonso motiváltan várja a 2021-es szezont

„Jó volt újra látni Fernandót a csapatnál. Nagyon motivált, szeretné a lehető legjobban kezdeni a következő idényt. Részt akar venni az előkészületekben, erre szolgált a gyáregységeinkben eltöltött három nap. Még sok munka vár ránk, ám sikerült leraknunk a jövőbeli fejlődés alapjait” - fogalmazott a Renault csapatfőnöke.

  • Címkék:
  • F1