Két futam van hátra a 2021-es Forma-1-es szezonból, a pontversenyben Max Verstappen 8 ponttal vezet Lewis Hamilton előtt. A Mercedes ígérete szerint a lehető legerősebb autót adják a hétszeres világbajnoknak, aki a rekordot jelentő nyolcadik címéért küzd. A Red Bull holland pilótája mindeközben először érhet fel a csúcsra, amivel – saját elmondása szerint – már minden vágya teljesülne.

Verstappen

A 24 éves Verstappen rendkívül fiatalon került egy hatalmas lehetőség kapujába, így sokan azt gondolhatnák, hogy akár Hamilton és Schumacher rekordját is célba vehetné. Erre természetesen mindaddig minden esélye megvan, ameddig a Száguldó Cirkuszban szerepel, ám Verstappent már az is elégedettséggel töltené el, ha egyszeres világbajnokként vonulna be a Forma-1 történelemkönyvébe.

„Ha megnyerném a 2021-es világbajnokságot, a Forma-1-ben már nem lenne több célom. Ha ezt elérted, már teljesítetted a legfőbb célkitűzést, ezen kívül már mindegy, hányat nyersz utána. Természetesen harcba szállnék az újabb trófeákért, továbbra is keményen fogok dolgozni. Ha egyszer megnyerem, utána lekerül a nyomás a vállamról, és a többi már nem igazán számít” – mondta Verstappen a BBC Chequered Flag (Kockás Zászló) podcastjében.

A holland pilóta hozzátette, hogy egyszeres világbajnokként már a Forma-1-en kívüli jövőjéről is elgondolkodna. Mivel Hamilton győzni tudott a legutóbbi két futamon, az összetett pontverseny első helyének kérdése nyitott maradt. Szaúd-Arábiában ismeretlen terepen, egy utcai pályán küzdhetnek meg egymással, a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon pedig egy átépített aszfaltcsík várja a mezőnyt, ahol mindenképp világbajnokot avatnak majd.