2021. június 28. | 13:16

A Red Bull számára szinte álomszerűen alakult a Stájer Nagydíj.

Ausztriában két futamot rendeznek meg egymás után, az elsőt Stájer Nagydíjnak keresztelték el. Nézzük, mi történt a hétvégén!

Az időmérő edzés

Max Verstappen nem talált valódi kihívóra a kvalifikáción. A második helyre némi meglepetésre Valtteri Bottas ért oda, ám mivel az egyik szabadedzésen megpördült a boxutcában, veszélyeztetve ezzel a McLaren csapatát, három rajthelyes büntetésben részesítették.

Ennek csapattársa, Lewis Hamilton örülhetett leginkább, aki így a harmadik hely helyett az első sorból várhatta a piros lámpák kialvását. Lando Norris és Sergio Perez is profitált a finn büntetéséből. A hatodik helyről Pierre Gasly indulhatott, mögötte Charles Leclerc, Fernando Alonso, Lance Stroll és George Russell várta a rajtot.

A futam

Verstappen remekül rajtolt, ami korábban nem feltétlenül volt erőssége a hollandnak. Hamilton másodikként fordult el, majd jött Norris, Perez és Bottas. Gasly és Leclerc autója összeért, amelynek következtében az AlphaTauri francia pilótájának defektje lett, sőt, Giovinazzival is kontaktusba került. Nem tudta folytatni a futamot, fel is kellett adnia a futamot idejekorán. Úgy tűnt, hogy Leclerc versenyének is annyi, mivel ki kellett mennie a boxba kereket cserélni, ám a monacói máshogy gondolta.

Verstappen mögött Hamilton, Norris, Perez, Bottas, Stroll, Alonso, Russell, Ricciardo és Cúnoda haladt az első köröket követően.

Ricciardónak problémái adódtak a motorjával, de némi kihagyás után újból működni kezdett alatta a Mercedes erőforrás, így a 13. helyről folytatni tudta a 71 körös futamot. Perez és Norris csatázott egy ideig a harmadik helyért, ám a tizedik körben Perez a DRS-sel elhaladt Norris mellett. A McLaren ifjú tehetségét hamarosan Bottas is átlépte, Norris az ötödik helyre csúszott vissza.

Mindent elmond a futam őrületes izgalmairól, hogy a 22. körben megfigyelhettük, ahogyan Mazepin megkezdi a kerékcserék sorát a Haas színeiben. Néhány perccel később Hamilton a frászt hozta rajongóira és Toto Wolffra, a Mercedes csapatvezetőjére, amikor a 25. körben megérintette a kavicságy szélét. A címvédőnek sikerült megfognia az autót, némi vibrációról számolt be a csapatrádión, de komolyabb problémája nem származott az esetből.

Pereznek nem sikerült túl jól a kerékcseréje, körülbelül 2 másodpercet bukott Bottas ellen a boxban, amelynek kvöetkeztében Bottas meg is előzte a mexikóit a kerékcseréket követően. Hamilton és Verstappen boxlátogatása sima ügy volt. Félő volt, hogy tömény unalomba fullad a futam, s kár volna tagadni, lényegében így is lett.

Féltávnál Verstappen mögött Hamilton, Bottas, Perez, Sainz, Norris, Räikkönen, Ricciardo, Leclerc és Ocon haladt pontszerző helyeken.

Russell a futam elején úgy tűnt, a pontszerzésért harcolhat, ám technikai problémákat követően a 39. körben ki kellett állnia.

Verstappen 8 másodperces előnyt épített ki Hamilton előtt, Bottas jócskán lemaradva követte őket, Perez pedig éppen DRS távolságon kívül üldözte a finnt. Az 55. körben a Red Bull úgy döntött, kihívja Perezt egy lényegében kockázatmentes kerékcserére, hátha sikerül friss gumikon a futam végén befogni Bottast. Perez nem vesztett pozíciót a cserével, hiszen mögötte Norris tisztes távolságban körözött.

Időközben Leclerc több előzéssel szépen beért a pontszerzők közé, Räikkönent a finn első vezetőszárnyának meggyepálásával ugrotta át, majd elment Cunoda és Alonso mellett is, ezzel a nyolcadik pozícióból várhatta a véghajrát.

Perez egy leggyorsabb körrel és remek tempóval irányította magára a reflektorfényt, a számítógép úgy kalkulált, könnyedén meg fogja előzni Bottast. Hamilton az utolsó előtti körben érkezett friss gumikért, és vissza is vette a leggyorsabb kört és az ezért járó egy pontot. Perez az utolsó körön belül DRS távolságon belül ért Bottashoz képest, de kellett volna neki még egy kör, az előzést már nem sikerült végrehajtania a mexikóinak.

Verstappen rendkívül simán nyert, a célnál még le is lassított, s némi gumiégetéssel ünnepelt az őrjöngő csapattagok előtt. Hamilton bő félperces hátránynal futott be az extra kiállásnak betudhatóan, s hátránya tovább nőtt Verstappennel szemben. Bottas lett tehát a hamradik, Perez a nagy hajrá ellenére be kellett, hogy érje a negyedik hellyel.

Norris a Red Bullokkal és a Mercedesekkel ugyan nem csatázhatott, de a többieket ismét legyőzve az ötödik helyen futott be. A két Ferrari szép csendben fellopakodott a hatodik és hetedik helyre. Stroll nyolcadik lett az Aston Martinnal. Két pontot szerzett Alonso, aki öt helyet vert csapattársára, Oconra. A tizedik helyen Cunoda futott be.

Räikkönen hatalmasat csatázott Vettelllel az utolsó körökben, és sikeresen meg is előzte volt csapattársát, de a 11. helyért pontot nem kapott.

  1. Max Verstappen (Red Bull) 1:22:18.925
  2. Lewis Hamilton (Mercedes) +35.743
  3. Valtteri Bottas (Mercedes) +46.907
  4. Sergio Perez (Red Bull) +47.434
  5. Lando Norris (McLaren) +1 kör
  6. Carlos Sainz Jr. (Ferrari) + 1 kör
  7. Charles Lerlerc (Ferrari) + 1 kör
  8. Lance Stroll (Aston Martin) + 1 kör
  9. Fernando Alonso (Alpine) + 1 kör
  10. Cunoda Júki (AlphaTauri) + 1 kör
  11. Kimi Räikkönen (Alfa Romeo) + 1 kör
  12. Sebastian Vettel (Aston Martin) + 1 kör
  13. Daniel Ricciardo (McLaren) + 1 kör
  14. Esteban Ocon (Alpine) + 1 kör
  15. Antonio Giovinazzi (Alfa Romeo) + 1 kör
  16. Mick Schumacher (Haas) + 2 kör
  17. Nicholas Latifi (Williams) + 3 kör
  18. Nikita Mazepin (Haas) + 3 kör
  19. George Russell (Williams) feladta
  20. Pierre Gasly (AlphaTauri) feladta

A versenyzők pontversenyének élmezőnye:

  1. Max Verstappen (Red Bull) 156 pont
  2. Lewis Hamilton (Mercedes) 138 pont
  3. Sergio Perez (Red Bull) 96 pont
  4. Lando Norris (McLaren) 86 pont
  5. Valtteri Bottas (Mercedes) 74 pont
  6. Charles Leclerc (Ferrari) 58 pont
  7. Carlos Sainz Jr. (Ferrari) 50 pont
  8. Pierre Gasly (AlphaTauri) 37 pont
  9. Daniel Ricciardo (McLaren) 34 pont
  10. Sebastian Vettel (Aston Martin) 30 pont

A csapatok pontversenyének állása:

  1. Red Bull 252 pont
  2. Mercedes 212 pont
  3. McLaren 120 pont
  4. Ferrari 108 pont
  5. AlphaTauri 46 pont
  6. Aston Martin 44 pont
  7. Alpine 31 pont
  8. Alfa Romeo 2 pont
  9. Williams 0 pont
  10. Haas 0 pont
  • Címkék:
  • F1