2021. február 20. | 08:28

Az olasz istálló nem teszi magasra a lécet, ha szeretnék túlszárnyalni tavalyi teljesítményüket.

A Ferrari elmúlt 40 évének leggyengébb Forma-1-es idényét teljesítette 2020-ban. Három dobogós helyezéstől eltekintve látványosan szenvedtek a motorerő hiánya miatt, versenyzőik pedig gyakran egymást akadályozták az előre jutásban. A Scuderia a 2021-es szezonnak új pilótapárossal, új motorral és frissített aerodinamikai csomaggal vág neki – vajon sikerül visszatérniük az élmezőnybe? Az idény kezdete előtt nézzünk be együtt a kulisszák mögé.

Az előzmények

Egy hideg, csípős februári délutánon, nagyjából egy évvel ezelőtt illusztris vendégsereg gyűlt össze a Romolo Valli Színházban, a 90 éves Ferrari Forma-1-es autójának bemutatójára. Az olaszok képviselői akkor még abban reménykedtek, hogy 2007 után ismét a világbajnoki cím közelébe kerülhetnek. Igazi tündérmesébe illő történet lett volna: 1000. futam a Forma-1-ben, ráadásul hazai pályán, Mugellóban, természetesen Ferrari-győzelemmel, majd a Mercedes évvégi trónfosztásával.

Az SF1000 bemutatója legalább annyira látványos volt, mint maga az autó. Mattia Binotto csapatfőnök elmondta, a kocsi fejlesztése során a megbízhatóságot helyezték előtérbe, miközben próbálták maximalizálni a leszorítóerőt és az aerodinamikai teljesítményt. Nos, a leszorítóerő hiányával hamar szembesülniük kellett, így jelentős változtatásokra kényszerültek. A motorerő terén tapasztalt visszaeséssel együtt ez már túl sok hátráltató tényezőnek bizonyult. A rendkívül ígéretes 2019-es teljesítményt követően a Ferrari nem csak a Mercedeshez és a Red Bullhoz képest esett vissza, hanem a Racing Point, Renault, McLaren hármassal is alig tudta felvenni a versenyt.

A szomorú valóság

Amikor Binotto Sebastian Vettel és Charles Leclerc társaságában a színpadra lépett a hivatalos bemutatón, már tudhatta, hogy nehéz téli időszak elé néznek. Az előzetes adatokból már sejteni lehetett, hogy nem 2020-ban fogják megtörni a világbajnoki cím nélküli időszakot, ám a hivatalos tesztekig azért még reménykedtek. A barcelonai tapasztalatok a legrosszabb várakozásokat igazolták, előrevetítve, hogy egy nagyon hosszú év elé néznek.

„Nagyon nehéz szezon volt, nehezebb, mint amire számítottunk. Már a téli teszteken kiderült, hogy az autó nem lesz elég gyors, a koronavírus-járvány pedig csak súlyosbította a teljesítmény hiányából fakadó problémáinkat. A Ferrari normál mércéjéhez képest jelentősen alulteljesítettünk. Érezzük a felelősséget, bocsánatot kérünk a vállalattól és a szurkolóinktól” - mondta Mattia Binotto tavaly decemberben.

A Ferrari mindössze három dobogós helyezést tudott felmutatni a 2020-as idényben, ezzel a hatodik helyen végzett a konstruktőrök versenyében, több mint 400 ponttal lemaradva a Mercedes mögött.

A pozitívumok

Egy történelmi mélypontot jelentő évet követően elég nehéz pozitívumokról beszélni. Charles Leclerc szereplése mindenesetre bizakodásra adhat okot, annak ellenére, hogy a 2019-es remek eredményeket követően tavaly „csak” két dobogós helyezésre futotta a monacói pilóta erejéből. Leclerc a maximumot hozta ki a gyengélkedő autóból, közben rengeteget fejlődtek versenyzői kvalitásai.

“Charles remek évet zárt, sokat fejlődött az idény során. Tudtuk, hogy nagyon tehetséges pilóta, megmutatta, hogy előzni és védekezni is tud. A pályán tapasztalt nehézségek ellenére komoly emberi fejlődésen ment keresztül, valódi vezéregyéniséggé vált a csapaton belül” - értékelte Leclerc teljesítményét Binotto.

A Ferrarinál nem dobálóznak csak úgy ötéves szerződésekkel, egyértelmű, hogy nagyon bíznak a monacói versenyzőben. Leclerc új csapattársa a McLarentől érkező Carlos Sainz lesz, aki az Aston Martinhoz távozó Sebastian Vettel helyét veszi át az olasz istállónál.

„Carlos egy nagyon gyors, erős versenyző. 2020-ban ő is remek szezont zárt, főleg az időmérős teljesítménye javult sokat. A konstruktőrök bajnoksága rendkívül fontos számunkra, bízunk benne, hogy segíteni tud a céljaink elérésében. Carlos jelentős Forma-1-es tapasztalattal rendelkezik, nyitottak leszünk a fejlesztésekre vonatkozó javaslataira” - tette hozzá az olaszok csapatfőnöke.

1968 óta a mostani a Ferrari legfiatalabb pilótapárosa. Leclerc és Sainz sikerre éhesen vetette bele magát a munkába, mindenáron bizonyítana akarják rátermettségüket a feladatra. Mattia Binotto biztos benne, hogy tudja kezelni az ifjú titánok viszonyát.

„Charles szerződésében nem szerepel olyan kitétel, mely alapján ő lenne a csapat elsőszámú pilótája. Szabad lesz a verseny a csapattársak között. Fontos, hogy ne ütközzenek össze, ne akadályozzák egymást, ám a szezon kezdetén mindketten egyenlő feltételekkel indulnak. Legfontosabb célunk, hogy a csapat minél több pontot szerezzen” - árulta el Mattia Binotto.

A motor

A Ferrari versenyképessége nagymértékben a tavaly gyengén muzsikáló motor teljesítményétől függ. 2019-ben az olasz istálló volt a legjobb motorerő terén, amit 2020-ban jelentős és látványos visszaesés követett. Az idei szezonra egy teljesen új hajtóegységgel készülnek, ami kockázatos lépésnek látszik, hiszen a szezon közben tilos a fejlesztés. A helyzet azonban annyira reménytelen volt, hogy muszáj volt változtatniuk valamin.

„Megerősíthetem, hogy a motor jól teljesít a tesztüzemmódban. A tavalyi teljesítményhez képest természetesen fejlődést várunk. Szerencsére teljesen új hajtóegységgel vághatunk neki a 2021-es szezonnak, máskülönben tovább cipelhettük volna az eddigi hátrányunkat. Hogy megközelíti-e a 2019-es állapotot? Egyelőre nem érdemes ezzel a kérdéssel foglalkozni, inkább a versenytársainkhoz kell mérnünk a teljesítményünket” - fogalmazott Binotto.

A puding próbája az evés, a Ferrari fejlesztéseinek eredménye pedig a Bahreinben rendezendő téli teszten fog kiderülni.

Az elvárások

A 2020-as év több szempontból is csalódást keltő volt a Ferrari számára, Binotto mindenesetre úgy látja, a csapat mindent megtett, hogy a hibákból tanulva jobban teljesítsenek idén. A konstruktőri tabellán azonban nem lesz egyszerű az előrelépés. A Mercedes és a Red Bull külön meccset vívnak egymással, a Daniel Ricciardóval erősítő McLaren, a Sebastian Vettel tapasztalatára építő Aston Martin, valamint a Fernando Alonsóval felálló Alpine sem fogja olcsón adni a bőrét. Az olasz istálló csapatfőnöke úgy véli, reális célkitűzésekre van szükség.

„A csapat az elmúlt öt évben képes volt a második-harmadik helyen végezni, így a konstruktőri harmadik pozíciót nem érzem elérhetetlennek. Ez lesz a minimális célkitűzésünk a következő idényre. Ehhez azonban nagyot kell küzdenünk. Az Aston Martin és az ismét Mercedes-erőforrással induló McLaren komoly riválisunk lesz” - értékelte a lehetséges erősorrendet a Ferrari csapatfőnöke.

Négy második, egy harmadik és egy hatodik hely, ez utóbbi a 2020-as eredményük – ám a hibrid éra első öt évében kiegyensúlyozottan szerepelt a Ferrari. A tavalyi évhez képest nem lesz nehéz javulni, ám az olasz istálló szurkolói nem elégednének meg a középmezőny vezére szerepkörrel, ők belátható időn belül győztes autót szeretnének látni.

Szerinted mire lesz képes a Ferrari a 2021-es idényben?

  • Címkék:
  • F1