2022. november 20. | 16:04

Az utolsó körig harcolt egymással Leclerc és Perez a bajnoki pontverseny második helyéért.

A rajtot követően kicsit csatázott egymással Verstappen és Perez, de végül a holland hamar elhúzott csapattársától és gyakorlatilag egyetlen pillanatig nem forgott kockán a győzelme.

A második helyen Leclerc futott be éppen az előtt a Perez előtt, akivel a bajnoki pontverseny második helyéért csatáztak. Alonso és Hamilton is kénytelen volt feladni a futamot technikai meghibásodás okán.

Mick Schumacher és Nicholas Latifi páros piruettet mutatott be a verseny vége felé, miután a német hátulról nekiment ellenfelének. A két versenyző pont nélkül zárta az Abu-dzabi nagydíjat, ami könnyen lehet, hogy pályafutásuk utolsó F1-es futama is volt egyben.

Pontot szerzett viszont Daniel Ricciardo, aki a McLarentől távozik. A hírek szerint jövőre a Red Bull tartalékpilótája lesz.

A nap versenyzőjének Sebastian Vettelt választották, aki elrontott stratégiája révén csak a szerencsének és Hamilton váltójának meghibásodásának köszönheti, hogy a pontszerzők között végzett.

Verstappen mögött tehát összetettben Leclerc végzett a második, Perez a harmadik helyen. Russell több pontot zsebelt be idén, mint Hamilton, közéjük Sainz ékelődött be a ponttáblázaton.

A konstruktőrök versenyében a Red Bull mögött a Ferrari végzett, a címvédő Mercedesnek be kell érni a harmadik hellyel.

Minden bizonnyal ez volt az utolsó F1-es versenye Sebastian Vettelnek, aki még a nyáron jelentette be visszavonulását. Nem rendelkezik jövőre üléssel Daniel Ricciardo, Nicholas Latifi és Mick Schumacher sem, mindegyikük visszatérésének a lehetősége is erősen kérdéses.

A 2022-es Abu-dzabi Nagydíj végeredménye:

  1. Max Verstappen (Red Bull) 25 pont
  2. Charles Leclerc (Ferrari) 18 pont
  3. Sergio Pérez (Red Bull) 15 pont
  4. Carlos Sainz (Ferrari) 12 pont
  5. George Russell (Mercedes) 10 pont
  6. Lando Norris (McLaren) 8 pont
  7. Esteban Ocon (Alpine) 6 pont
  8. Lance Stroll (Aston Martin) 4 pont
  9. Daniel Ricciardo (McLaren) 2 pont
  10. Sebastian Vettel (Aston Martin) 1 pont
  11. Cunoda Júki (AlphaTauri)
  12. Csou Kuan-jü (Alfa Romeo)
  13. Alexander Albon (Williams)
  14. Pierre Gasly (AlphaTauri)
  15. Valtteri Bottas (Alfa Romeo)              
  16. Mick Schumacher (Haas)
  17. Kevin Magnussen (Haas)
  18. Lewis Hamilton (Mercedes) kiesett
  19. Nicholas Latifi (Williams)
  20. Fernando Alonso (Alpine)

A 2022-es F1-es idény egyéni pontversenyének végeredménye:

  1. Max Verstappen (Red Bull) 454 pont
  2. Charles Leclerc (Ferrari) 308 pont
  3. Sergio Pérez (Red Bull) 305 pont
  4. George Russell (Mercedes) 275 pont
  5. Carlos Sainz (Ferrari) 246 pont
  6. Lewis Hamilton (Mercedes) 240 pont
  7. Lando Norris (McLaren) 122 pont
  8. Esteban Ocon (Alpine) 92 pont
  9. Fernando Alonso (Alpine) 81 pont
  10. Valtteri Bottas (Alfa Romeo) 49 pont
  11. Sebastian Vettel (Aston Martin) 37 pont
  12. Daniel Ricciardo (McLaren) 37 pont
  13. Kevin Magnussen (Haas) 25 pont
  14. Pierre Gasly (AlphaTauri) 23 pont
  15. Lance Stroll (Aston Martin) 18 pont
  16. Mick Schumacher (Haas) 12 pont
  17. Cunoda Júki (AlphaTauri) 12 pont
  18. Csou Kuan-jü (Alfa Romeo) 6 pont
  19. Alexander Albon (Williams) 4 pont
  20. Nicholas Latifi (Williams) 2 pont
  21. Nyck De Vries (Williams) 2 pont
  22. Nico Hülkenberg (Aston Martin) 0 pont

A 2022-es konstruktőri bajnokság végeredménye:

  1. Red Bull 759 pont
  2. Ferrar 554 pont
  3. Mercedes 515 pont
  4. Alpine 173 pont
  5. McLaren 159 pont
  6. Alfa Romeo 55 pont
  7. Aston Martin 55 pont
  8. Haas 37 pont
  9. AlphaTauri 35 pont
  10. Williams 8 pont

Formula 1

Depositphotos