2020. augusztus 07. | 06:42

Már csak az aláírás hiányzik.

Az olasz La Gazzetta dello Sport napilap információi alapján többéves szerződést írt alá egymással Sebastian Vettel és a Racing Point, mely a következő évtől Aston Martin Racing néven szerepel a Forma-1-ben. A négyszeres világbajnok német pilóta szerződése az idény végén lejár a Ferrarinál, ám minden valószínűség szerint lesz helye a 2021-es rajtrácson.

A Vettel jövőjével kapcsolatos pletykák már néhány hete intenzíven keringenek, egyre több jel utal arra, hogy az idény elején remek formát mutató istállóhoz szerződik. Otmar Szafnauer, a Racing Point csapatfőnöke többször is hangsúlyozta, mindkét jelenlegi pilótájuk jövőre is érvényes szerződéssel rendelkezik, ám közben elismerte, hogy érdeklődnek Vettel iránt is.

Lance Stroll és Sergio Perez közül előbbi helyzete tűnik biztosabbnak, mivel a csapat Lance édesapja, Lawrence Stroll tulajdonában áll. A mexikói szerződésében azonban van egy úgynevezett lelépési záradék, mely lehetővé tenné a pilótacserét jövőre.

Az olasz napilap szerint Vettel szerződtetését már bejelentették volna, ám közben Perez pozitív koronavírus-tesztet produkált, így el kellett halasztani a német versenyző bemutatását. Az olaszok tudni vélik, hogy a német világbajnok gyümölcsöző megállapodást kötött a csapattal.

Sebastian Vettel leigazolása egyértelműen emelné az Aston Martin ázsióját a Forma-1-ben. A márka ügyvezető igazgatója, Lawrence Stroll az élmezőnybe vágyik csapatával. A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff is rendelkezik részesedéssel az Aston Martinban, ő a következőképpen kommentálta a lehetséges pilótacserét.

„Perez leváltása nagyon nehéz döntés, Németország azonban a második legfontosabb piac az Aston Martin számára. Ha sikerülne szerződtetni Vettelt, az komoly értékkel bírna a márka számára” - mondta Wolff.

Vettel helyzete egyelőre továbbra is bizonytalan, Perez azonban szinte biztosan nem áll rajthoz az F1 70. Évfordulója Nagydíjon, a múltheti pozitív tesztjét követően. A Racing Point egyelőre a hivatalos állásfoglalásra vár, a múlt hétvégén berendelt Nico Hülkenberg ezúttal is beugrásra készen várakozik.

  • Címkék:
  • F1