F2: Mick Schumacher 14 helyet javított Ausztriában

Közzétéve:
2019-07-02, 09:13

Michael Scumacher fia a 18. helyről rajtolva lett kis híján dobogós.

Társszerző: Hajdu Balázs

Sergio Sette Camara Ausztriában megszerezte első győzelmét a 2019-es Forma 2-es bajnokságban. A McLaren brazil tesztpilótája – aki a DAMS színeiben versenyez az F2-ben – a harmadik rajtkockából indulhatott, hamar az élre állt, és meg is tartotta a vezetést, azzal együtt, hogy a verseny késői szakasza egy biztonsági autós fázis miatt izgalmasan alakult. Sette Camara mögött az UNI-Virtuosi versenyzője, Luca Ghiotto végzett a második helyen, harmadikként pedig a bajnokság éllovasa, Nyck De Vries ért célba.

Jordan King indulhatott a fordított rajtrács elejéről, jól kapta el a rajtot, mellette Louis Delétraz pedig a második helye megtartására törekedett. Mindenki De Vriesre figyelt, a holland ugyanis három helyet jött előre a rajtnál, és hamar utolérte Delétrazt. A bajnokságban élen álló De Vries nem is várt sokat az előzéssel, majd a 2. körben már 0,4 másodpercre megközelítette Kinget. Amint a DRS használatát engedélyezték, a holland pilóta élre állt, a svájci Delétraz pedig feljött a második helyre.

De Vries öröme nem tartott sokáig, hiszen néhány körrel később működésbe lépett a boxutcai sebességkorlátozó az autóján, így visszaesett a hatodik helyre. Ekkor vette át a vezetést Sette Camara, aki a DRS segítségével előzte meg Delétrazt.

A mezőny második felében Mick Schumacher szolgáltatta az izgalmakat. A fiatal német versenyző a 18. helyről rajtolt, ám hamar a pontszerzők közé verekedte magát. Közben Sette Camara száguldott az élen, őt tisztes távolból követte Delétraz, akit nagy erőkkel üldözött Luca Ghiotto, miután az olasz versenyző a kínai Guan Ju-Zsu elé került. A svájci pilóta mindent kipréselt az autójából, hogy utolérhesse Sette Camarát, és sikerült is DRS-távolságon belülre kerülnie. Felzárkózásának egy műszaki hiba okozta kicsúszás vetett véget. Delétraz ütközése miatt a pályára küldték a biztonsági autót, ami összerázta a mezőnyt a verseny végére.

Mick Schumacher
Mick Schumacher rossz rajtpozíciója ellenére remekül teljesített a futamon

Két körrel a leintés előtt nagyon közel került egymáshoz az élen haladó öt pilóta. Amikor megkapták a zöld zászlót, Sette Camara megtartotta a vezető helyét, mögötte Ghiotto haladt másodikként, a Ju-Zsut megelőző De Vries pedig feljött a harmadik helyre. A kínai pilóta nyakában ott lihegett Mick Schumacher, aki kisebb csodának köszönhetően az ötödik helyen találta magát. A hétszeres F1-es világbajnok Michael Schumacher fia nem elégedett meg ennyivel, megkaparintotta a negyedik helyet a gumikkal küszködő Zsu leküzdésével.

Az osztrák verseny végeredménye:

  1. Sette Camara (DAMS)
  2. Ghiotto (UNI-Virtuosi)
  3. De Vries (ART Grand Prix)
  4. Mick Schumacher (Prema Racing)
  5. Macusita (Carlin Motorsport)
  6. Latifi (DAMS)
  7. King (MP Motorsport)
  8. Ju-Zsu (UNI-Virtuosi)
Camara öröme
A győztes Sette Camarát ölelgetik a csapat tagjai

A pilóták bajnokságát továbbra is De Vries vezeti 152 ponttal, a második Latifi 115-tel, a harmadik Sette Camara 107 egységgel. A konstruktőrök versenyében a DAMS áll az élen 222 ponttal, őket az UNI-Virtuosi követi 182-vel, majd az ART Grand Prix következik 158 ponttal. A Forma 2-es bajnokság két hét múlva Silverstone-ban folytatódik.

Forrás: