2020. február 20. | 15:02

A brazil versenyző a való életben is sikeresnek bizonyult.

Társszerző: Hajdu Balázs

A 21 éves Igor Fraga korábban is versenyzett hagyományos versenysorozatokban Brazíliában és Észak-Amerikában. Tavaly Európában is kipróbálta magát, az összetett harmadik helyén végzett a Formula Regionális Európa-bajnokságon. Igazán azonban a szimulátoros autóversenyzésben hívta fel magára a figyelmet: részt vett az F1 Esports 2017-es idényében, megnyerte a Nemzetek Kupáját az FIA Gran Turismo Bajnokságban 2018-ban, majd tavaly övé lett a McLaren Shadow első helye.

Fraga immár egy nagy presztízzsel bíró címmel is büszkélkedhet. Az elmúlt hónapban Új-Zélandon, a Toyota Racing Seriesben versenyzett. A fiatal pilóták körében rendkívül népszerű sorozatban F3-as autók szerepelnek. A bajnokság korábbi győztesei között megtalálható Lance Stroll és Lando Norris neve is, Fraga így igen illusztris társaságba került legfrissebb győzelmével. A brazil pilóta maga mögé utasította Liam Lawsont és Juki Cunodát, akik mindketten a Red Bull utánpótlásprogramjában szerepelnek.

A hazai pályán versenyző Lawsonnal egy teljes szezonon át tartott a küzdelem. Az új-zélandi pilóta az első hat versenyből hármat megnyert. Fraga a szezon közepére összeszedte magát, az utolsó versenyhétvége előtt nyolc pontra csökkentette a hátrányát Lawsonnal szemben. Az első körben Fraga nyert, a második futamon negyedik lett, ám mindkét alkalommal maga mögé utasította riválisát. Az utolsó futamon már csak két pont volt kettejük között a különbség. Ezen a versenyen Fraga indult az első helyről, őt sokáig szorosan követte Lawson. A brazil versenyző megőrizte hidegvérét, megnyerte a három biztonsági autós fázissal tarkított futamot. és ezzel övé lett a bajnoki cím is.

Jó esély van rá, hogy idén még többet hallhatod Fraga nevét. Ezúttal az FIA F3-ban indul – igen, ez a Forma-1 és a Forma-2 alatti sorozat – méghozzá a Charouz csapatánál, ahol David Schumacher (Ralf fia) is szerepet kap majd. Ebben a bajnokságban egy korábbi Gran Turismo szimulátoros versenyző, Jann Mardenborough 2014-ben és 2015-ben is rajthoz állt, sőt egy futamot is meg tudott nyerni. Vajon Fragának sikerült túlszárnyalnia ezt a teljesítményt?