Minden eddiginél kiélezettebbé vált a bajnoki csata, az első négy versenyzőt mindössze 12 pont választja el egymástól.
Az elektormos formula autó széria kilencedik versenyére került sor ezen a szombaton, az Indonéziában található Jakarta városában. Az időmérő edzésen tarolt a DS, hiszen kibérelték az első sort: Jean-Éric Vergne szerezte meg a pole pozíciót, míg mellőle csapattársa, António Félix Da Costa indulhatott. A második sorból a Jaguar reménysége, Mitch Evans valamint a Venturi verenyzője, Edoardo Mortara startolhatott. Mögülük Jake Dennis (Andretti), Pascal Wehrlein (Porsche), Sébastien Buemi (Nissan) indulhatott, míg a futamot a pontverseny éllovasaként váró Stoffel Vandoorne (Mercedes) csak a nyolcadik rajtkockába kvalifikálta magát.
A piros lámpák kialvását követően Vergne megőrizte első helyét. Da Costa és Evans hatalmasat csatázott, ám helycserére nem került sor. Miután Oliver Rowland egyik kereke önálló életre kelt, be kellett hívni a biztonsági autót a pályára.
Vergne mögött változott a sorrend a biztonsági autó kihívását követően: a fékegyensúllyal küzdő Da Costa mellett elment Evans. Nem maradt azonban sokáig a második helyen a Jaguar pilótája, ugyanis Mortara megelőzte Da Costát és Evans-t is, és a második helyről folytathatta a körözést. Bár megpróbálták visszaelőzni Mortarát, a svájci visszaverte ezeket a próbálkozásokat.
A támadó módok felkavarták az állóvizet: Evans tört az élre, Vergne visszacsúszott a második helyre. Vergne azonban hamarosan visszavette az első helyet. Ekkor Mortara volt a harmadik, mögötte Da Costa és Jake Dennis autózott.
Evans a második támadó móddal úgy sáfárkodott, hogy maradt a második helyen, és egy másodpercen belülre került Vergne-hez képest. Fanboostot kapott Evans és Vergne is. Evans végül egy bevállalós előzéssel tíz perccel a leintést megelőzően átvette a vezetést.
Vergne ott maradt Evans nyomában, ráadásul az új-zélandi küzdött a gumikkal is, újabb helycserére azonban ennek ellenére nem került már sor. Evans idén már harmadszor diadalmaskodott, győzelmével 12 pontra zárkózott fel az éllovas Vandoone-hoz képest. Vergne sem panakszkodhat, hiszen második helyével 5 pontra faragta az éllovassal szembeni hátrányát.
THIS ENDING, THOUGH?! ??@mitchevans_, @JeanEricVergne & @edomortara all battling it out to the line, for the win - absolutely incredible!
— ABB FIA Formula E World Championship (@FIAFormulaE) June 4, 2022
If you need us, we'll be watching this on repeat...
?? 2022 #JakartaEPrix pic.twitter.com/AiMRAmDMRL
Jakartában tehát Evans és Vergne mellett Mortara állhatott dobogóra, de pontot szerzett még Da Costa, Vandoorne, Dennis, Di Grassi, Wehrlein, Bird és Buemi is. Összetettben továbbra is a Merceds belga versenyzője, Vandoorne vezet, de valós bajnoki reményei lehetnek még Vergne-nek, Mortarának és Evansnek is. A címvédő Nyk de Vriesnek alaposan össze kell szednie magát a hátra lévő hét futamra, ha szeretne beleszólni a világbajnoki cím sorsába, hiszen jelenleg mindössze 65 ponttal rendelkezik, nagyjából fele annyival, mint a pontvadászatot vezető csapattársa.
A konstuktőrök versenyét az a Mercedes vezeti, amely az idény végén hátat fordít a sorozatnak. A második a DS, a harmadik pedig a Venturi, előbbi lemaradása 16, utóbbié pedig 17 egység mindösszesen.
A Formula E egyhónapos nyári szünetre megy, legköelebb július 2-án Marrakeshben rendeznek futamot. A július sűrű lesz, a hónap közepén ugyanis New Yorkban egy dupla futamos hétvégére kerítenek sort, majd a hó végén Londonba látogatnak Vandoorne-ék szintén dupla futamos hétvégére. A szezon augusztus közepén Dél-Koreában zárul, ahol ugyancsak két verenyt fognak lebonyolítani.
A Jakarta E-Prix végeredménye:
- Mitch Evans (Jaguar) 26 pont
- Jean-Éric Vergne (DS) 21 pont
- Edoardo Mortara (Venturi) 15 pont
- António Félix Da Costa (DS) 12 pont
- Stoffel Vandoorne (Mercedes) 10 pont
- Jake Dennis (Andretti) 8 pont
- Lucas Di Grassi (Venturi) 6 pont
- Pascal Wehrlein (Porsche) 4 pont
- Sam Bird (Jaguar) 2 pont
- Sébastien Buemi (Nissan) 1 pont
- André Lotterer (Porsche)
- Oliver Turvey (NIO 333)
- Oliver Askew (Andretti)
- Maximilian Günther (Nissan)
- Alexander Sims (MAhindra)
- Nick Cassidy (Envision)
- Robin Frijns (Envision)
- Dan Ticktum (NIO 333)
- Sérgio Sette Camara (Dragon/Penske)
- Antonio Giovinazzi (Dragon/Penske) feladta
- Nyck De Vries (Mercedes) feladta
- Oliver Rowland (Mahindra) feladta
A pilóták versenyének állása:
- Stoffel Vandoorne (Mercedes) 121 pont
- Jean-Éric Vergne (DS) 116 pont
- Edoardo Mortara (Rokit) 114 pont
- Mitch Evans (Jaguar) 109 pont
- Robin Frijns (Envision) 81 pont
- Nyck De Vries (Mercedes) 65 pont
- André Lotterer (Porsche) 59 pont
- Pascal Werlein (Porsche) 55 pont
- Lucas Di Grassi (Venturi) 55 pont
- António Félix Da Costa (DS) 54 pont
- Jake Dennis (Andretti) 36 pont
- Sam Bird (Jaguar) 30 pont
- Nick Cassidy (Envision) 16 pont
- Sébastien Buemi (Nissan) 11 pont
- Oliver Rowland (Mahindra) 10 pont
- Oliver Turvey (NIO 333) 6 pont
- Maximilian Günther (Nissan) 2 pont
- Alexander Sims (Mahindra) 2 pont
- Oliver Askew (Andretti) 2 pont
- Dan Ticktum (NIO 333) 1 pont
- Sérgio Sette Camara (Dragon/Penske) 0 pont
- Antonio Giovinazzi (Dragon/Penske) 0 pont
A konstruktőrök versenyének állása:
- Mercedes 186 pont
- DS 170 pont
- Venturi 169 pont
- Jaguar 139
- Porsche 114
- Envision 97
- Avalanche 38
- Nissan 13
- Mahindra 12
- Nio 333 7
- Dragon/Penske 0
Nyitókép: Pixabay