2021. december 10. | 11:28

A két bajnokaspiráns mindent belead, de fair csatára számít a hétvégén Abu-Dzabiban.

A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton nem aggódik annak a lehetősége miatt, hogy a 2021-es vb-címert folytatott küzdelmet egy ütközés fogja eldönteni közte és kihívója, Max Verstappen között. 21 futamot követően Verstappen és Hamilton pontegyenlőséggel állnak a tabella élén, ám az előny ennek ellenére a Red Bull pilótájánál van, ugyanis eggyel több futamgyőzelmet szerzett az év során, mint brit riválisa. Pontazonosság esetén márpedig ez döntőnek bizonyulhat.

Az elméleti lehetőségek között természetesen az is szerepel, hogy a vasárnapi futamon Verstappen kiüti Hamiltont, hogy ily módon szerezze meg első világbajnoki elsőségét. Így a csütörtöki sajtótájékoztató során mindketten megkapták a kérdést, mit gondolnak arról, hogy a bajnoki cím sorsáról egy esetleges ütközés dönthet.

„Erre a dologra nincs ráhatásom. De őszintén szólva egyáltalán nem pazarolok energiát arra, hogy foglalkozzam vele. Azért vagyok itt, hogy egy nagyszerű csapat tagjaként a lehető legjobban végezzem el a feladatomat. Sosem hittük volna, hogy fej-fej mellett érkezünk meg az utolsó futamra. Fantasztikus felzárkózást mutattunk be, együttesen, csapatként. Nagyszerű helyzetben voltunk az elmúlt néhány versenyen. Teljes gőzzel megyünk előre, ugyanazzal a hozzáállással és nem pocsékolunk energiát olyan dolgokra, amelyeket nem irányíthatunk” – fejtette ki Hamilton.

Természetesen Verstappen sem kerülhette el a kérdést, a holland pedig kihangsúlyozta, elsődleges célja, hogy megnyerje a vasárnapi futamot.

„Szerintem versenyzőként az ember nem gondol ezekre a dolgokra. Úgy vágsz neki a hétvégének a csapattal, hogy a legtöbbet ki akarod hozni belőle, és meg akarod nyerni a versenyt. De aztán a média elkezdi mondogatni ezeket a dolgokat. Nem igazán tudok mit hozzáfűzni ehhez. Úgy érkeztem meg most ide, hogy megpróbáljam a lehető legjobb teljesítményt nyújtani, a legjobban fel akarok készülni, és győzni akarok” – mondta Verstappen.

A hétvégét megelőzően Michael Masi, az FIA versenyigazgatója felhívta az érintettek figyelmét, hogy „kivételes körülmények között” akár pontlevonással vagy kizárással is büntethetik azt, aki sportszerűtlen eszközökkel próbálja a maga javára eldönteni a világbajnoki küzdelmet. Hamilton úgy véli, ez egy teljesen korrekt lépés az FIA részéről, ám bízik benne, hogy ilyen drasztikus módszerek alkalmazására nem lesz szükség.

„A múltban történt már ilyen, és biztos vagyok benne, hogy a felügyelők ezúttal megtették a szükséges óvintézkedéseket. Úgy gondolom, hogy teljesen korrekt a részükről ez a lépés. Remélhetőleg nem lesz rá szükség, hogy használni is kelljen, és egy nagyszerű versenyben lesz részünk. Ezt leszámítva nem igazán van véleményem a kérdésről. Azért vagyok itt, hogy a dolgomat végezzem, és nem szeretnék jobban találkozni a versenybírókkal, mint amennyire ők szeretnének találkozni velem” – magyarázta a brit.

Verstappen ugyanakkor úgy véli, Masi figyelmeztetése totálisan szükségtelen volt.

„Tudom, hogy mit áll a szabálykönyvben, szóval senkinek sem kell emlékeztetnie rá. Szerintem semmi újdonság sem szerepel benne, amit erre a hétvégére tettek volna bele” – tette hozzá a holland.

A Red Bull versenyzője azt is elmondta, szerinte az elképzelés, hogy a világbajnoki cím sorsát egy baleset fogja eldönteni közte és Hamilton között, csupán a média fejéből pattant ki, amivel mesterségesen szeretnék a feszültséget szítani.

„Mindkettőnk célja a győzelem, és mindent el fogunk követni annak érdekében, hogy nyerjünk, és hogy megszerezzük a világbajnoki címet. Úgy gondolom, hogy mindketten nagyon jól versenyeztünk az egész év során, és összességében egy nagyszerű showt mutattunk be a közönségnek. Remélhetőleg ezúttal is ez lesz a helyzet” – zárta gondolatait Verstappen.

A mindent eldöntő Abu-Dzabi Nagydíj vasárnap 14 órakor startol.