2021. december 10. | 11:39

72 év alatt másodjára fordul elő, hogy pontegyenlőséggel vág neki a vb-címért küzdő két pilóta az idény utolsó versenyének.

A 2021-es Forma-1-es szezon utolsó futama, az Abu-Dzabi Nagydíj rendkívül izgalmasnak ígérkezik. A bajnoki címvédő Lewis Hamilton és kihívója, Max Verstappen ugyanis úgy érkezik meg az Egyesült Arab Emírségekben található pályára, hogy mindkettejük 369,5 ponttal rendelkezik.

A Száguldó Cirkusz 1950 óta íródó története során a mostani mindössze a második olyan alkalom, hogy a világbajnoki címért harcoló két pilóta pontegyenlőséggel vághat neki a szezon utolsó versenyének. Legutóbb erre 1974-ben volt példa, amikor Emerson Fittipaldi és Clay Regazzoni között dőlt el a vb-cím sorsa. Akkor végül a McLaren brazilja emelhette magasba a trófeát, pályafutása során másodszor és egyben utoljára.

A jelenlegi helyzet azért is különösen érdekes, mivel a mérleg nyelve egy hajszálnyival bár, de Verstappen felé billen, hiszen idén eddig kilenc futamgyőzelmet szerzett, míg Hamilton neve mellett nyolc elsőség szerepel. Így ha valamilyen okból kifolyólag egyikük sem szerezne pontot Abu-Dzabiban, akkor a pontegyenlőség ellenére több győzelmének köszönhetően a holland lenne a 2021-es világbajnok.

Az interneten azonnal el is indultak a vadabbnál vadabb találgatások, és a különféle összeesküvés-elméletek, hogyan is fogja megoldani a Red Bull, hogy Verstappen úgy üsse ki Hamiltont a rajtot követő első kanyarban, hogy az versenybalesetnek tűnjön, és ne kapjon érte büntetést. A válasz az, hogy sehogy. El is árulom, miért.

Egyrészt sem Hamiltonnak, sem Verstappennek nem érdeke – és célja sem lehet –, hogy a világbajnoki cím vitatott körülmények között, adott esetben a bukótérben dőljön el. Még akkor is, ha valóban véletlenül akadnának össze és kényszerülnének a verseny feladására, sosem tudnák megmagyarázni, hogy a mindkettejük kieséséhez vezető manőver nem szándékos volt.

Másrészt, ha megnézzük a versenybíróság idei teljesítményét, sok mindennel vádolhatjuk a testületet, csak következetességgel nem. Sokszor még csak vizsgálatot sem indítottak olyan esetekben, amikor egyértelmű volt a szabálytalanság ténye, máskor pedig szinte hasraütés-szerűen osztogatták az 5-10 másodperces időbüntetéseket. Ráadásul az F1 sportszabályzatában sehol sem találunk olyan tételt, hogy milyen szankció szabható ki egy világbajnoki címet eldöntő ütközésért. Sőt, azt sincs meghatározva a regulákban, hogy az egyes büntetési tételek (időbüntetés, boxutca-áthajtás, stop-and-go) pontosan milyen kihágásért járnak.

Egyértelműen látszik, hogy Hamiltonon és Verstappenen is óriási a nyomás. Mindketten körmük szakadtáig küzdenek, hogy elhódítsák az év végi trófeát. Ez talán a múlt hétvégi Szaúd-Arábiai Nagydíjon csúcsosodott ki leginkább, ahol a két bajnokaspiráns ölre menő küzdelmet folytatott egymással. A szezonzárón, Abu-Dzabiban is valami hasonlóra lehet számítani, és csak bízhatunk benne, hogy tiszta és fair küzdelmet láthatunk majd és egyik versenyző, vagy csapat sem folyamodik piszkos trükkökhöz, hogy maga felé billentse a mérleg nyelvét.

Ugyanis, ahogy a Magyar Nagydíjon egy elmért féktávot követően Valtteri Bottas megtorpedózta Sergio Perez és közvetve Verstappen Red Bullját, úgy több fórumon is felvetődött, ezúttal a mexikói pilóta, esetleg az energiaitalosok fiókcsapata, az AlphaTauri egyik versenyzője tehetne keresztbe Hamiltonnak. Vagyis ily módon nem a bajnoki címért hajtó hollandnak kellene elvégeznie a „piszkos munkát”. Egy ilyen húzás azonban minden bizonnyal igen komoly szankciókat vonna maga után.

A két bajnokaspiráns idén már jó párszor összecsapott a pályán, ezek a csaták pedig rengeteg vitás szituációt szültek.

Brit Nagydíj

Az első igazán komoly pengeváltásra az idény tizedik futamán, a silverstone-i Brit Nagydíjon került sor. A vasárnapi futamot Verstappen kezdhette az első rajtkockából, Hamilton azonban már az első körben jobban gyorsított ki a Luffield kanyarból, szélárnyékot fogott, és a Copse kanyar előtt beszúrt a Red Bull mellé. Verstappen nem akarta feladni a pozícióját, a páros pedig 290 kilométer/órás tempónál összeütközött. A holland megpördült és a gumifalba csapódott, Hamilton azonban tovább tudott menni.

A versenybíróság a britet hozta ki bűnösnek a balesettel kapcsolatban, amiért 10 másodperces időbünetéssel jutalmazták, ezt a Mercedes versenyzője a boxkiálása során le is töltötte, így visszaesett a negyedik helyre. Végül egy huszáros hajrát bemutatva sikerült megelőznie az előtte autózó Lando Norrist, csapattársát, Bottast, valamint a futam jelentős részét az élen töltő Charles Leclercet is. Ezzel Hamilton nyolcadik hazai győzelmét szerezte. Az esetért természetesen mindkét fél a másikat okolta.

Az esetről készült videót a Formula 1 YouTube csatornáján megtekintheted.

Olasz Nagydíj

Négy versennyel később, az Olasz Nagydíjon aztán ismét egymásra találtak a pályán, aminek újfent ütközés lett a vége, ezúttal azonban mindketten a kavicságyban végezték. A futam 25. körében Hamilton a kerékcseréjét követően kihajtott a boxból, és épp Verstappen mellé tért vissza a pályára.

A mercedeses igyekezett minél kintebb szorítani riválisát, aki viszont értelemszerűen, ezt nem akarta engedni és mindenképpen a brit elé akart kerülni. Verstappen félig a pályán, félig a bukótérben próbált elfordulni Hamilton mellett, ám a Rettifilo sikán belső ívén található hurkakerékvető megdobta a Red Bullt, a két autó összeért, a holland autója a levegőbe katapultált, és végül leparkolt Hamilton kocsijának tetején. Ezzel mindketten kiestek, és ismét elkezdődött az egymásra mutogatás.

A versenybírók azonnal magukhoz rendelték a két pilótát, hogy kivizsgálják az eset körülményeit. Végül a felügyelők úgy ítélték meg, hogy kettejük közül inkább Verstappen okolható a történtekért, így a soron következő Orosz Nagydíjra egy három rajthelyes büntetéssel sújtották a hollandot.

Az esetről készült videót a Formula 1 YouTube csatornáján megtekintheted.

São Pauló-i Nagydíj

Monzát követően az újabb összecsapásra a São Pauló-i Nagydíjon került sor. Hamilton szerezte meg a pole pozíciót, ám az időmérőt követő műszaki átvizsgálás során szabálytalannak ítélték DRS-ét, amiért kizárták, így a másnapi sprintkvalifikációt a mezőny végéről kellett megkezdenie. Egészen az ötödik helyig küzdötte fel magát, innen vághatott volna neki a vasárnapi főversenynek, ám egy kényszerű motorcsere miatt öt pozícióval hátrébb sorolták a rajtrácson.

Mindezek ellenére a 19. körre már a második helyen autózott Verstappen mögött, és a 32. körben már DRS távolságon belül került a hollandhoz képest. Az azóta sokat vitatott összecsapásra a 48. körben került sor, amikor Hamilton a 3-as kanyarból kigyorsítva megtámadta Verstappent.

A Red Bull pilótája védte a belső ívet, a brit így kívülről próbálkozott. Mindketten igyekeztek minél rövidebbet fékezni, aminek az lett a vége, hogy Verstappen kissé elmérte a féktávolt, lecsúszott az ívről, és mindketten a bukótérbe sodródtak. Hamiltonnak végül az 59. körben sikerült átverekednie magát a Red Bullon, és meg is nyerte a versenyt.

A leintést követően ismét elkezdődött az egymásra mutogatás. Többen azzal vádolták Verstappent, hogy meg sem próbált befordulni, és szándékosan leszorította a pályáról Hamiltont. Csak olaj volt a tűzre, hogy a felügyelők már a futam közben kijelentették, nem fognak büntetést kiszabni az incidensért, mivel meglátásuk szerint a két rivális kemény, de fair küzdelmet folytatott egymással.

Az esetről készült videót a Formula 1 YouTube csatornáján megtekintheted.

Szaúd-Arábiai Nagydíj

A múlt hétvégi Szaúd-Arábiai Nagydíjon aztán végképp tetőfokára hágtak az indulatok. A többször piros zászlóval félbeszakított futam 37. körében Hamilton a célegyenesben megpróbálta megelőzni az élen álló Verstappent. Miután a holland igen hevesen igyekezett védeni a pozícióját és visszaverni a brit támadását, összeértek egymással, és az első kanyar bukóterén átvágva tértek vissza a pályára.

A versenybírók szabálytalannak minősítették a Red Bull pilótájának megmozdulását, így maga elé kellett volna engednie Hamiltont. Verstappen az utolsó kanyar előtti egyenesben lelassított, a britnek azonban esze ágában sem volt megelőzni, inkább ő is a fékre lépett. Addig bohóckodtak, míg Hamilton végül nekiütközött a Red Bull hátuljának, és megsérült a Mercedes első szárnyán a jobb oldali szárnyvéglap.

Az abszurd jelenetsort követően Verstappen maradt az élen, a pozíciót azonban továbbra is át kellett volna adnia Hamiltonnak. Ezt a holland végül a 43. körben meg is tette, de azonnal visszatámadott a DRS segítségével. Ekkorra azonban már kiszabtak rá egy 5 másodperces időbüntetést, amit a futamot követően még 10 másodperccel megtoldottak. Ez azonban nem változtatott a végeredményen: Hamilton nyert, Verstappen másodikként ért célba, így kialakult 369,5-369,5 pontos egál a mindent eldöntő idényzáró előtt.

Az esetről készült videót a Formula 1 YouTube csatornáján megtekintheted.

Az már előre borítékolható, hogy a felügyelők árgus szemekkel figyelik majd Hamilton és Verstappen minden mozdulatát, és mindent elkövetnek majd azért, hogy a küzdelem valóban tiszta és fair legyen, hogy a világbajnoki cím ne vitatható körülmények között dőljön el, hanem a pályán, remélhetőleg késhegyre menő csatában.

Az évek során azonban történt jó néhány olyan összecsapás, ami a két világbajnoki aspiráns ütközésével zárult és a vb-cím sorsáról döntött. Nézzük most meg a történelmi előzményeket!

Senna vs. Prost (1989)

Úgy érkezett meg a mezőny az 1989-es Japán Nagydíjra, hogy Alain Prost 16 pontos előnnyel vezetett csapattársa, Ayrton Senna előtt, így a brazilnak mindenképpen nyernie kellett volna Suzukában és Adelaide-ben, a szezonzárón is, ha világbajnok akart lenni.

Az időmérőn Senna agyonverte a komplett mezőnyt, a második rajtpozíciót megszerző Prost több mint 1,7 másodpercet kapott a braziltól. A vasárnapi futamon aztán a Professzor kapta el jobban a rajtot. A verseny első felében a francia nyolc másodperces előnyt autózott ki, ám a kerékcserét követően Senna az új gumikon brutális tempóban kezdte el a felzárkózást.

A brazil aztán a negyvenedik körre teljesen utolérte csapattársát. A csata kiegyenlítettnek tűnt: Prost az egyenesekben rendre elhúzott nagyobb végsebességének köszönhetően, hogy aztán a kanyarokban Senna ismét ráessen a nyakára. A döntő pillanat a 46. körben érkezett el, amikor a 130R-ből kigyorsítva a brazil kivágott Prost szélárnyékából, és megpróbált beszúrni a nyitva hagyott résbe a célegyenesre vezető sikán bejáratánál.

A Professzor azonban nem akarta elengedni, rázárta az ajtót csapattársára, összeütköztek, és kart karba öltve a sikán bukóterébe sodródtak. Prost kiszállt a McLarenből, és a morózusan szemlélte, ahogy a pályabírók betolják Senna autóját, aki őrült hajszába kezdett, és két körrel a leintés előtt meg is előzte a vezető pozíciót megöröklő Alessandro Nanninit. Győzelmének köszönhetően életben tartotta esélyét a világbajnoki címre, így érthetően rendkívül boldog volt.

A leintést követően azonban a versenybíróság magához rendelte a brazilt, hogy kivizsgálják az ütközés körülményeit. Nem kellett sokat várni a döntésre: Sennát kizárták, ezzel pedig Prost lett az 1989-es év világbajnoka. A hivatalos indoklás szerint mindezt azért, mert Senna úgy tért vissza a pályára, hogy átvágta a sikánt a bukótéren keresztül.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) akkori elnöke, a szintén francia Jean-Marie Balastre ráadásul példát akart statuálni Sennával és fél éves felfüggesztett eltiltással, valamint 100 ezer dolláros pénzbüntetéssel sújtotta a pilótát. Mindez pedig ahhoz vezetett, hogy a harmadik vb-címének ünneplése helyett Prost magyarázkodni kényszerült, mivel többen is azzal vádolták, hogy Balastre kedvezni akart honfitársának. Balastre ezt évekkel később be is ismerte.

Az esetről készült videót a Formula 1 YouTube csatornáján megtekintheted.

Senna vs. Prost – második felvonás (1990)

Azok után, hogy egy évvel korábban, akkor még csapattársként összeakadtak a Japán Nagydíj hajrájában, 1990-ben újabb felvonáshoz érkezett a két pilóta csörtéje. Mit ad isten, ezúttal is a szigetországban dőlt el a világbajnoki cím sorsa. Senna 78 ponttal, míg a Ferrarihoz átigazoló Prost 69 egységgel a zsebében érkezett meg Suzukába.

Akárcsak ’89-ben, ezúttal is a brazil szerezte meg a pole pozíciót, a francia pedig a második helyről várhatta a rajt pillanatát. A kvalifikációt követően a McLaren csapata kérvényezte, hogy cseréljék meg a rajtrács két oldalát, hogy Sennának ne a porosabb, gyengébben tapadó oldalról kelljen startolnia. A versenybíróság először jóváhagyta a brit istálló indítványát, majd az este folyamán Balastre felülbírálta a döntést. Így maradt az eredeti felállás.

A lámpák kialvásának pillanatát ismét Prost kapta el jobban, azonban az első kanyarhoz érkezve Senna megpróbált beszúrni a Ferrari mellé. Ahogy arra számítani lehetett, ismét ütközés lett a vége, és mindketten kiestek, ezzel pedig a brazil karrierje második világbajnoki elsőségét zsebelhette be.

Senna később elmondta, nem ilyen körülmények között szerette volna megszerezni a vb-címet. Prost valósággal őrjöngött, a brazilt gerinctelennek, a megmozdulását pedig egy gusztustalan, sportszerűtlen húzásnak titulálta. Később elárulta, még az is megfordult a fejében, hogy azonnal visszavonul.

A versenybíróság az esetet „szokványos” versenybalesetnek minősítette, és ezúttal az FIA sem kívánt büntetést kiszabni. Többen úgy vélték, ez annak köszönhető, hogy nem akartak megkockáztatni egy 1989-hez hasonló balhét.

Az esetről készült videót az alábbi linken tudod megtekinteni.

Schumacher vs. Hill (1994)

Mindössze egy pont választotta el Michael Schumachert (Benetton) és Damon Hillt (Williams) az 1994-es idény utolsó futamát, az akkor még Adelaide-ben rendezett Ausztrál Nagydíjat megelőzően.

Az első rajtkockát a szezon utolsó három versenyére visszatérő Nigel Mansell szerezte meg, mindössze 18 ezreddel megelőzve Schumachert. Hill a harmadik pozícióból várhatta a lámpák kialvásának pillanatát.

A Benetton-Ford német pilótája azonnal az élre állt, és egészen a 36. körig meg is őrizte a vezető pozíciót Hill előtt. Ekkor azonban az East Terrace kanyarban Schumacher hibázott, lesodródott a pályáról és az autó jobb oldalával eltalálta a betonfalat, de még így is sikerült visszaevickélnie a nagy tempóban érkező Williams-Renault elé.

A következő kanyarban Hill bevetődött Schumacher mellé, azonban a német becsukta az ajtót, és a két rivális összeütközött. A Benetton a pályát szegélyező gumifalba csapódott, és feladni kényszerült a futamot. Bár Hill továbbment, a kör végén kénytelen volt kiállni a depóba, ahol kiderült, nem tudja folytatni a versenyt, ugyanis a Williams bal első futóműve helyrehozhatatlan károkat szenvedett. A kettős kiesésnek köszönhetően a korona így Schumacher fejére került.

A szakértők jelentős része a németet kiáltotta ki bűnösnek, mondván, szándékosan nekiment Hill autójának. A hivatalos vizsgálatot követően azonban a versenybíróság úgy döntött, egyszerű versenybalesetnek minősíti az esetet. Többen pedig azon a véleményen voltak, hogy az FIA nem akarta még tovább szítani az 1994-es évad indulatait azzal, hogy utólag belenyúlnak az pontverseny eredményébe

Így is elég hányattatott sorsúra sikerült a világbajnoki szezon, elég csak a tragikus imolai hétvégére gondolni, ahol előbb az osztrák újonc, Roland Ratzenberger, majd a háromszoros világbajnok, Ayrton Senna is halálos balesetet szenvedett. De említhetnénk Rubens Barrichello (San Marinó-i Nagydíj), Karl Wendlinger (Monacói Nagydíj) vagy Andrea Montermini (Spanyol Nagydíj) rendkívül súlyos baleseteit is. A Száguldó Cirkusznak szüksége volt egy új világbajnokra, akinek a személyével kapcsolatban nem a tárgyalóasztal mellett akartak döntést hozni.

Az esetről készült videót a Formula 1 YouTube csatornáján megtekintheted.

Schumacher vs. Villeneuve (1997)

Úgy érkezett meg az F1-es mezőny az 1997-es szezonzáróra, a spanyolországi Jerezben rendezett Európa Nagydíjra, hogy a 78 ponttal rendelkező Schumacher mindössze egy egységnyi előnnyel vezetett a Williams pilótája, Jacques Villeneuve előtt. Tehát a kanadainak mindenképpen a német előtt kellett végeznie ahhoz, hogy elhódítsa a világbajnoki elsőséget.

Nem is lehetett volna kiélezettebb kettejük csatája, hiszen a kvalifikáció során előbb Villeneuve, majd Schumacher, végül pedig Heinz-Harald Frentzen is ezredre azonos időt autózott. A ferraris versenyző jobban kapta el a rajtot, és az első kanyarhoz érkezve már ő állt a mezőny élén.

Schumacher mindössze a kerékcserék idejére engedte ki kezéből a vezető pozíciót, ám Villeneuve folyamatosan dolgozta le a hátrányát, és a 48. körben meg is próbálkozott az előzéssel a Dry Sack hajtűkanyar féktávján. A kanadaié volt a belső ív, és az autója is előrébb volt a pályán. Amikor a német megpróbált befordulni a páros összeütközött, Schumacher pedig a kavicságyba csúszott, és a verseny feladására kényszerült.

A brit ITV kommentátora, Martin Brundle azonnal megjegyezte, Schumacher megmozdulása szándékos volt, mondván: „Ez most nem jött be Michael. Nem a megfelelő részt találtad el barátom.” A belső kamerás felvételek is alátámasztották Brundle kijelentését, ugyanis tisztán látni lehetett, ahogy Schumacher előbb elkezdi a bekanyarodást, észreveszi Villeneuve-öt a belső íven, nyit a kormányon, majd a következő pillanatban teljes lendülettel jobbra fordítja a kormányt. A Ferrari jobb első kereke egyenesen a Williams oldaldobozát találta el, ám a ’94-es esettel ellentétben nem okozott olyan sérülést, ami megakadályozta volna a kanadai pilótát abban, hogy harmadikként célba érve megszerezze a vb-címet.

A versenyt megelőzően az FIA elnöke, Max Mosley kijelentette, komoly büntetés vár arra, aki bármilyen módon megpróbálja befolyásolni a bajnoki elsőségért folytatott küzdelem végkimenetelét. A versenybíróság megvizsgálta az esetet, és versenybalesetnek titulálta Villeneuve és Schumacher ütközését.

Azonban ezt követően az FIA fegyelmi eljárást indított a német pilóta ellen, aminek az eredménye az lett, hogy Schumachert végül kizárták az 1997-es világbajnokságból. Ez azt jelentette, hogy bár győzelmeit és egyéb eredményeit megtarthatta, de elvették az összetett pontversenyben elért második helyét. Sőt, még az is felmerült, hogy a ’98-as szezon első 1-2 futamáról is eltilthatják, ebből azonban nem lett semmi, mivel úgy ítélték meg, bár Schumacher megmozdulása szándékos volt, de nem előre megfontolt.

A Ferrari megúszta büntetés nélkül, pedig a sportszabályzat 123-as cikkelye kimondja, a csapat felel a pilótája által elkövetett mindennemű kihágásért. Ennek értelmében a maranellói istálló elmulasztotta rendre inteni versenyzőjét a futam során, amiért ugyanúgy járhatott volna súlyos szankció.

Jerezt követően a média darabokra cincálta Schumachert. Még a legnagyobb olasz sportnapilap, a Gazzetta dello Sport is arról cikkezett, hogy a német a manőverével szégyent hozott magára, és egy igazi bajnok nem engedhet meg magának ilyen piszkos húzásokat.

Az esetről készült videót a Formula 1 YouTube csatornáján megtekintheted.